A görög kormány fűhöz-fához rohangál az unióban, Papandreu miniszterelnök megfordult Berlinben és Párizsban, és úgy tesz, mintha nem azért rimánkodna, hogy adjanak neki pénzt. Külön kérés nélkül rázendít egy olyan szövegre, amihez képest az őszödi beszéd szemérmes szabódás, eltoltuk, becsaptunk mindenkit, semmirekellők voltunk, de megjavulunk mi most. És tényleg: Görögországot minden jel szerint re-bootolni kell. Mióta 1981-ben belépett az Európai Közösségbe, az unió elődjébe, hátradőlt, és élvezte a jólétet, amit részben a fejlesztési segélyek, részben az esztelen állami költekezés szavatolt. Az elmúlt tizenpár évben az átlagos költségvetési hiány majd' 8 százalék volt; az országban minden negyedik munkavállaló az államnak dolgozik, és nem is rossz pénzért. Például létezik nemhogy a 13., de a 14. havi fizetés intézménye is, és a két egymást váltó politikai erő, a baloldali PASZOK és a jobboldali Új Demokrácia azt is rég megtanulta, hogy kormányváltáskor nem érdemes a távozó garnitúrát és klientúráját elcsapni, mert a következő alkalommal velük történik ugyanez: inkább két garnitúra kap állami fizetést. Ezért a pénzért viszont az állam legalább betegesen korrupt, a pult alatt is fizetni kell a kórházban, a jogosítványért, a legpitiánerebb ügyintézésért, az állami megrendelésekért, és fizetni kell az adóhivatalnokoknak is azért, hogy ne kelljen adót fizetni: Görögország kormányzati rendszerének a neve fakelaki, ami "kis borítékot" jelent. Ezzel egy ideig jól el lehetett lenni, de már nem lehet, Görögországnak májusig 30 vagy 40 milliárd eurót kéne gyorsan visszafizetnie a hitelezőinek (az összesen úgy 320 milliárdból). De egyelőre nemigen van honnan: a görög államnak senki nem akar eurót kölcsönadni, vagy csak nagyon drágán, és azok is idegesen vakaróznak most, akik eddig kölcsönöztek neki, mert elértéktelenedni látják a görög államkötvényeiket. Sőt, mindenki más is nagyon ideges, mert ha Görögország drágán jut csak euróhoz, akkor egy kicsit drágábban fog mindenki, a pénzügyi unió már csak ilyen; azaz például a német állam finanszírozási költségei is nőni fognak, és ezt a pluszpénzt, meg azt a pluszpénzt, amivel valakik segélyezni vagy hitelezni fogják Athént, máshonnan kell elvenni. Az egyszerű német emberektől! Pedig ők nem csináltak semmi rosszat!
Ebben egyébként nem ért mindenki teljesen egyet. Egy bizonyos Pangalosz nevű miniszterelnök-helyettes, amikor a németek nem is az, hogy a pénzüket kezdték keresni, de némi vonakodást mutattak a görög állam újabb kisegítése tárgyában, nyomban a görög nemzeti bank nácik által elrabolt aranyát kezdte emlegetni, meg az ország II. világháborús szenvedéseit. Igaz, ez már azután történt, hogy a Focus c. német újság a milói Vénuszt feltartott középső ujjal ábrázolta a címlapján ("Svindlerek az eurócsaládban"), egy másik német lap meg arra buzdította olvasóit, hogy dobjuk ki együtt a görögöket az eurózónából. Viszont talán az előtt, hogy egy görög újság (az Elefterosz Tiposz) a berlini Győzelmi Oszlop, a Siegessäule tetején álló nőalak kezébe horogkeresztet kasírozott; mire viszont a német külügyi szóvivő azt jegyezte meg, hogy Németország 1960 óta mintegy 30 milliárd márkával segítette ki Görögországot (a háborús jóvátételen kívül), és mi érte a köszönet?! "Hol a pénzem?" "Milyen pénzed? Náci vagy!" "Jó, de azért már fizettem! És már rég nem vagyok náci!" "Hohó, azt majd én mondom meg! Hoztál pénzt?" A görög-német vitának ez mondjuk az ordenáré része (viszont nem biztos, hogy nem ez vág leginkább az unió leglényegébe, miszerint az unió azért van, hogy ne legyen többé háború Európában); ennél van konstruktívabb is. A görög szocialista kormány most közepesen súlyos megszorításokkal igyekszik legalább rövid távra hitelképessé tenni magát; ám ha ez a mindennapos sztrájkok és tiltakozások dacára sikerül is neki - és más választásunk, mint hogy ezért szorítsunk, aligha van -, az unió gazdagabb tagállamai, elsősorban Németország, akkor sem úszhatják meg, hogy a zsebükbe nyúljanak. Csak azt kell ügyesen kimódolni, hogy ez a megfelelő pedagógiai körítéssel történjen, azaz ne csak a görögök ne vihessék el szárazon, de senkinek eszébe se jusson ezután más pénzén partizni, meg hazudozni utána.
Hisz az eurózóna, és egyáltalán, az unió integrációja már túl messze ment ahhoz, hogy orbitális gazdasági és politikai káresemények nélkül visszakozni lehessen belőle. A közös valuta bebukása után a tagállamokban elkerülhetetlenül a bezárkózás politikája kerekedne felül; és Európa menthetetlenül elindulna lefelé, vissza a nemzetállami lejtőn. Oda, ahol az utolsó háború előtt tartott.
