Merjünk jóhiszeműek lenni

  • 2002. szeptember 12.

Publicisztika

Mindazt, ami "múltfeltárás" és ügynökügy ürügyén zajlik ma Magyarországon, értelmezzük ezúttal a lehető legteljesebb jóhiszeműséggel. Ne feltételezzük tehát, hogy kormány- és ellenzéki pártjaink nem a valóság minél teljesebb rekonstruálásán dolgoznak, és azt sem, hogy lépéseiket a sunyi, rövid távú haszonlesés, a minél teljesebb zűrzavar keltésének vágya vezeti. Eszünkbe se jusson, hogy a Medgyessy-ügyet a választási vereségükbe belenyugodni nem tudó, a (most mindegy, milyen) törvény által védettnek minősülő adatokkal visszaélő politikusok robbantották ki. Tekintsük képtelenségnek azt a feltételezést, hogy a kormánypártok azért hozták létre a Mécs-bizottságot, hogy a kormányfő titkosszolgálati múltját elkenjék, relativizálják, mondván, van mindenkinek vaj a fején (sőt, az ellenzéknek kicsit több is). Nevessünk a szemébe annak, aki azzal jön, hogy a kormánypártiak is biztosra mentek, mert az elmúlt évtized gyűjtögető életmódja okán indulásból rendelkeztek a visszavágáshoz szükséges információkkal.

n Mindazt, ami "múltfeltárás" és ügynökügy ürügyén zajlik ma Magyarországon, értelmezzük ezúttal a lehető legteljesebb jóhiszeműséggel. Ne feltételezzük tehát, hogy kormány- és ellenzéki pártjaink nem a valóság minél teljesebb rekonstruálásán dolgoznak, és azt sem, hogy lépéseiket a sunyi, rövid távú haszonlesés, a minél teljesebb zűrzavar keltésének vágya vezeti. Eszünkbe se jusson, hogy a Medgyessy-ügyet a választási vereségükbe belenyugodni nem tudó, a (most mindegy, milyen) törvény által védettnek minősülő adatokkal visszaélő politikusok robbantották ki. Tekintsük képtelenségnek azt a feltételezést, hogy a kormánypártok azért hozták létre a Mécs-bizottságot, hogy a kormányfő titkosszolgálati múltját elkenjék, relativizálják, mondván, van mindenkinek vaj a fején (sőt, az ellenzéknek kicsit több is). Nevessünk a szemébe annak, aki azzal jön, hogy a kormánypártiak is biztosra mentek, mert az elmúlt évtized gyűjtögető életmódja okán indulásból rendelkeztek a visszavágáshoz szükséges információkkal.

Azt se higgyük el, ha valaki azt mondja: abból, hogy a múltfeltárók működésük kezdetén elfelejtették tisztázni azon apróságot, hogy pontosan mit is kell érteni az "érintettség" kifejezés alatt (miközben e tárgykörben az emberek kábé százegy százalékának e szóról az jut az eszébe: az "érintett" az a spicli), minimum két dolog következik: e képviselők vagy retardáltak, s ily módon nemhogy a bizottságba, de az Országgyűlésbe sem valók, vagy megint oda lyukadunk ki, mint pár sorral elébb, hogy ti. politikai színjáték az egész. És legyünk jóhiszeműek akkor is, amikor annak okát keressük, hogy miért kellett Kádár Bélát meghurcolni, majd múltjának tisztázása után ismét "érintettnek" nyilvánítani? (A másikkal, aki ügynökügyben ugyancsak igazolta érintetlenségét, nem akarunk jóakaratúak lenni. Neki az ordacsehi elágazás után semmi keresnivalója a közéletben; semmi és senki nem rehabilitálja őt.)

Ne gondoljuk továbbá Kövér László nemzet- és embertársunkról azt, hogy csak a káosz növelése - és ezzel együtt a volt kormánya viselt dolgairól való figyelemelterelés - miatt jött elő az "eltűnt hálózati kartonok" munkacím alatt futó projekttel. Ellenkezőleg: Kövér a Kádárékkal szembeni igazságtalanságot torolta meg azzal, hogy a bizottsági "irányelvek" szellemében földobta a szabaddemokrata Szalay Gábort (aki nem írt alá stb.), és hogy újabban erősen célozgat (eleddig nevének említése nélkül) Bokros Lajosra, akiről persze ő sem állítja, hogy ügynök lett volna. Ne higgyük, hogy Mécs Imre vagy Kuncze Gábor a kövéri bejelentésre adott első reakciójakor sumákolni akart volna; fogadjuk el, hogy a bizottság elnöke ezt az iratvándorlást tényleg nem tekintette fontos dolognak, s hogy a volt belügyminiszternek anno fogalma sem volt az egészről.

Tudjuk, hogy 14, a Szalayéhoz hasonló hiányos karton van a Történeti Hivatalban: ebből azonban senki ne vezesse le azt, hogy hamarosan más neves személyiségek "kiemelt" aktáitól lesz hangos a sajtó. Ne reménykedjen abban egyetlen maszop- vagy szadeszrajongó sem, hogy a volt kormány- és a jelenlegi államfő neve előkerülhet ebben az összefüggésben, mert egy ilyen kiszivárogtatás elképzelhetetlen közismerten mértéktartó, felelősségteljes politikusainkról. Azon a felvetésen pedig egyenesen szörnyedjünk el, hogy a kormánypárti múltfeltárók épp e két férfiú skalpjának megszerzésében bíztak, s hogy a korábbi sejtetések (a hatvanas évekbeli ösztöndíj meg a katonaságbeli szerepvállalás kapcsán) rájuk vonatkoztak.

Szalay Gábor kartonját - a dolgok jelenlegi állása szerint - 1995-ben valamelyik átvilágítóbíró kérésére emelték ki, igaz, a képviselők átvilágítását végző testülethez (a bizottság jelenlegi elnöke szerint) a dokumentum nem érkezett meg. Megint csak ne legyünk rosszhiszeműek, és ne firtassuk, hogy a lusztrátoroknak mi közük volt a III/II-es anyagokhoz, amikor törvényi felhatalmazásuk a III/III-as múlt vizsgálatára szólt. Azon se meditáljunk, hogy ezek szerint - elvben - nemcsak a mindenkori politikus titokgazdák, hanem a soros átvilágítóbírák is hozzájuthattak e papírokhoz. Eszünkbe ne jusson, hogy valamely politikailag elkötelezett bíró esetleg eltett a nehezebb időkre egy-két ilyen doksit. Az pláne ne.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Györfi Mihály szolnoki ellenzéki polgármester szerint a parlamentben „a mindent megszavazunk Orbán Viktornak” című politikai komédia folyik. A politikus úgy látja, ennek az lesz a végeredménye, hogy bár a magyar társadalom nem szereti a politikai mészárlást, ha kell, jövőre megteszi.