Mindazt, ami "múltfeltárás" és ügynökügy ürügyén zajlik ma Magyarországon, értelmezzük ezúttal a lehető legteljesebb jóhiszeműséggel. Ne feltételezzük tehát, hogy kormány- és ellenzéki pártjaink nem a valóság minél teljesebb rekonstruálásán dolgoznak, és azt sem, hogy lépéseiket a sunyi, rövid távú haszonlesés, a minél teljesebb zűrzavar keltésének vágya vezeti. Eszünkbe se jusson, hogy a Medgyessy-ügyet a választási vereségükbe belenyugodni nem tudó, a (most mindegy, milyen) törvény által védettnek minősülő adatokkal visszaélő politikusok robbantották ki. Tekintsük képtelenségnek azt a feltételezést, hogy a kormánypártok azért hozták létre a Mécs-bizottságot, hogy a kormányfő titkosszolgálati múltját elkenjék, relativizálják, mondván, van mindenkinek vaj a fején (sőt, az ellenzéknek kicsit több is). Nevessünk a szemébe annak, aki azzal jön, hogy a kormánypártiak is biztosra mentek, mert az elmúlt évtized gyűjtögető életmódja okán indulásból rendelkeztek a visszavágáshoz szükséges információkkal.

n Mindazt, ami "múltfeltárás" és ügynökügy ürügyén zajlik ma Magyarországon, értelmezzük ezúttal a lehető legteljesebb jóhiszeműséggel. Ne feltételezzük tehát, hogy kormány- és ellenzéki pártjaink nem a valóság minél teljesebb rekonstruálásán dolgoznak, és azt sem, hogy lépéseiket a sunyi, rövid távú haszonlesés, a minél teljesebb zűrzavar keltésének vágya vezeti. Eszünkbe se jusson, hogy a Medgyessy-ügyet a választási vereségükbe belenyugodni nem tudó, a (most mindegy, milyen) törvény által védettnek minősülő adatokkal visszaélő politikusok robbantották ki. Tekintsük képtelenségnek azt a feltételezést, hogy a kormánypártok azért hozták létre a Mécs-bizottságot, hogy a kormányfő titkosszolgálati múltját elkenjék, relativizálják, mondván, van mindenkinek vaj a fején (sőt, az ellenzéknek kicsit több is). Nevessünk a szemébe annak, aki azzal jön, hogy a kormánypártiak is biztosra mentek, mert az elmúlt évtized gyűjtögető életmódja okán indulásból rendelkeztek a visszavágáshoz szükséges információkkal.

Azt se higgyük el, ha valaki azt mondja: abból, hogy a múltfeltárók működésük kezdetén elfelejtették tisztázni azon apróságot, hogy pontosan mit is kell érteni az "érintettség" kifejezés alatt (miközben e tárgykörben az emberek kábé százegy százalékának e szóról az jut az eszébe: az "érintett" az a spicli), minimum két dolog következik: e képviselők vagy retardáltak, s ily módon nemhogy a bizottságba, de az Országgyűlésbe sem valók, vagy megint oda lyukadunk ki, mint pár sorral elébb, hogy ti. politikai színjáték az egész. És legyünk jóhiszeműek akkor is, amikor annak okát keressük, hogy miért kellett Kádár Bélát meghurcolni, majd múltjának tisztázása után ismét "érintettnek" nyilvánítani? (A másikkal, aki ügynökügyben ugyancsak igazolta érintetlenségét, nem akarunk jóakaratúak lenni. Neki az ordacsehi elágazás után semmi keresnivalója a közéletben; semmi és senki nem rehabilitálja őt.)

Ne gondoljuk továbbá Kövér László nemzet- és embertársunkról azt, hogy csak a káosz növelése - és ezzel együtt a volt kormánya viselt dolgairól való figyelemelterelés - miatt jött elő az "eltűnt hálózati kartonok" munkacím alatt futó projekttel. Ellenkezőleg: Kövér a Kádárékkal szembeni igazságtalanságot torolta meg azzal, hogy a bizottsági "irányelvek" szellemében földobta a szabaddemokrata Szalay Gábort (aki nem írt alá stb.), és hogy újabban erősen célozgat (eleddig nevének említése nélkül) Bokros Lajosra, akiről persze ő sem állítja, hogy ügynök lett volna. Ne higgyük, hogy Mécs Imre vagy Kuncze Gábor a kövéri bejelentésre adott első reakciójakor sumákolni akart volna; fogadjuk el, hogy a bizottság elnöke ezt az iratvándorlást tényleg nem tekintette fontos dolognak, s hogy a volt belügyminiszternek anno fogalma sem volt az egészről.

Tudjuk, hogy 14, a Szalayéhoz hasonló hiányos karton van a Történeti Hivatalban: ebből azonban senki ne vezesse le azt, hogy hamarosan más neves személyiségek "kiemelt" aktáitól lesz hangos a sajtó. Ne reménykedjen abban egyetlen maszop- vagy szadeszrajongó sem, hogy a volt kormány- és a jelenlegi államfő neve előkerülhet ebben az összefüggésben, mert egy ilyen kiszivárogtatás elképzelhetetlen közismerten mértéktartó, felelősségteljes politikusainkról. Azon a felvetésen pedig egyenesen szörnyedjünk el, hogy a kormánypárti múltfeltárók épp e két férfiú skalpjának megszerzésében bíztak, s hogy a korábbi sejtetések (a hatvanas évekbeli ösztöndíj meg a katonaságbeli szerepvállalás kapcsán) rájuk vonatkoztak.

Szalay Gábor kartonját - a dolgok jelenlegi állása szerint - 1995-ben valamelyik átvilágítóbíró kérésére emelték ki, igaz, a képviselők átvilágítását végző testülethez (a bizottság jelenlegi elnöke szerint) a dokumentum nem érkezett meg. Megint csak ne legyünk rosszhiszeműek, és ne firtassuk, hogy a lusztrátoroknak mi közük volt a III/II-es anyagokhoz, amikor törvényi felhatalmazásuk a III/III-as múlt vizsgálatára szólt. Azon se meditáljunk, hogy ezek szerint - elvben - nemcsak a mindenkori politikus titokgazdák, hanem a soros átvilágítóbírák is hozzájuthattak e papírokhoz. Eszünkbe ne jusson, hogy valamely politikailag elkötelezett bíró esetleg eltett a nehezebb időkre egy-két ilyen doksit. Az pláne ne.