Miközben Laurent Fabius francia külügyminiszter a kamerák kereszttüzében ítélte el a magyar kormányt, mert nem teljesíti kötelességét a menekültválság kezelésében, a háttérben, diplomáciai csatornákon keresztül ennél is élesebb bírálatok fogalmazódtak meg német részről. Persze a magyar kormány rögvest igyekezett másokra mutogatva hárítani a bírálatokat és szemrehányásokat. Lázár János egyenesen Angela Merkelt vádolta azzal, hogy ideje lenne a kancellárnak eldönteni, érvényben van-e a menekültügy kezelésének keretet adó úgynevezett Dublin III. közösségi joganyag. Tény, hogy Merkel, látván a krízis eszkalálódását, felismerte: a régi módszereken változtatni kell, azok az új körülmények között nem működnek megfelelően – ami azonban nem azt jelenti, hogy az érintett uniós tagországok eltekinthetnek a szabályok alkalmazásától.
| ||
A kancellárnak jó oka volt megtenni e kijelentést:
- Mindenekelőtt érzékelte – és nem csak Németországon belül – a hangulat radikális, pozitív természetű változását. A stadionok lelátóiról a gyűlölet üzenetei helyett most a „Welcome to Germany!” feliratokkal üzentek a szurkolók. Ausztriában a minap húszezres szolidaritási tüntetést szerveztek civilek, a Stephansdomban emlékmisét tartottak a 71 szír halott emlékére, és azon a kancellár is megjelent.
- A nyugati közvéleményben tudatosult, hogy a menekültek egy jelentős része valóban háborús zónákból származik, értelmetlen Európáról beszélni, ha nekik – és természetesen csak nekik – nem adnak menedéket.
- Ugyanilyen súllyal esett a latba a német gazdasági tényezőknek az a felismerése, hogy jelentős részben képzett munkaerő vette útját Németország felé; integrálásuk olyan lendületet ad az ismét egyre jobban teljesítő német gazdaságnak, melynek mértékét eddig elfelejtették felbecsülni.
- Megtette hatását az is, hogy a menekülő szírek szimpátiamegnyilatkozásai komoly visszaigazolást adtak a német önbecsülésnek.
- Végül, de nem utolsó sorban, a Burgenlandban talált, de bizonyíthatóan már magyar területen megfulladt 71 áldozattal való szolidaritás ereje túl nagynak bizonyult, sem hogy egy felelős kormány, egy önmagára valamit is adó nemzet és annak egyházai ne érezték volna úgy: eljött az ideje tenni valamit.
Ez szülte a német Migrációs és Bevándorlási Szövetségi Hivatal eddigi politikájának megváltozását, melyet a magyar hatóságoknak megint csak sikerült teljesen félreérteni és félremagyarázni: azt, hogy Németország befogadja a szír háborús menekülteket. Befogadja – de nem automatikusan. Azon uniós országok hatóságainak, melyeken a menekültek keresztül utaznak, megvan a maguk felelőssége, hogy elvégezzék a munkát: beazonosítsák és regisztrálják őket, elvégre a legtöbbjüknél nincs semmilyen személyes dokumentum. A német bevándorlási hivatalból kiszivárgott hír azt szolgálta, hogy megnyugtassa mind a magyar hatóságokat, mind a menekülteket, hogy ezt követően Németország – tekintettel a példátlanul ellenséges magyar hatósági magatartásra – befogadja őket, attól függetlenül, hogy Dublin III. értelmében elvileg Magyarországon kellene maradniuk.
A német magatartás önmagában is súlyos bírálat az Orbán-kormány felé. De nem egyedülálló. 2015 nyaráig Magyarország elveszített minden olyan szimpátiát, amit 1989 óta sikerült maga iránt keltenie; és azóta tovább romlott a helyzet. A magyar határok között messze nincs jelenleg annyi menekült – hiszen innen is menekülnek –, mint némely szomszédos államban, mégis, a nemzetközi sajtó címlapjait immáron napok óta csak magyarországi horrorfotók uralják, készüljenek azok a szöges drótkerítés tájékán vagy a Keletinél. A stílusára roppant kényes CNN, amely minden esetben visszafogottan és részrehajlás-mentesen nyilatkozik, hetek óta kifejezetten az undor hangján szólal meg, amikor a magyar kormány vagy Orbán viselt dolgai kerülnek szóba. És naponta szóba kerülnek.
Ezen a képen sokat javított a szeptember 2-i esti tüntetés, mely a netadó-demonstráció óta a legnagyobbnak bizonyult. De nem az Orbán-kormány képén, hanem Magyarországén.
A szerző a DK elnökségi tagja
