Az Orbán Viktor szőlőügyi tanácsai, pontosabban az azt rögzítő jegyzőkönyv/nem jegyzőkönyv nyilvánosságra hozatala utáni offenzíváról van szó. Abban továbbra sincs okunk kételkedni, hogy ama mondatok tényleg elhangzottak (hogy taggyűlésen vagy szolid polgári - bocsánat, magyar emberek közötti, emberközi - csevej során, édesmindegy), de hát a fideszes attak lényege éppen az volt, hogy a figyelem ne erre összpontosuljon: hanem az újságíró szerződéseire, a vizsgálóbi-zottsági elnök pedigréjére, a Vörös Összeesküvés szenzációs rekonstruálására. Ehhez még egy "árulkodó" "kampányterv" is került valahonnét - milyenek a véletlenek!
Ügyes, bár átlátszó. De hát nem is a mi szerkesztőségünket akarja az agitprop meggyőzni, még csak nem is a szocialista bázist, hanem a saját hívek fejében igyekszik maximumra állítani a világosságot: minden csak ármány, a szeretett Vezető elleni rágalomhadjárat, ami lám, kártyavárként dől össze.
Ám ez az egész jól fölépített kommunikációs roham semmit nem ért volna Orbán Viktor nélkül. Ha ugyanis július 6-án ő leszerepel a vizsgálóbizottság előtt, akkor talán csak a legelvakultabb rajongók tartanak ki továbbra is amellett, hogy egyetlen betű sem igaz mindabból, amit Miniszterelnök Úrról írtak. De Orbánt nem darálták be, mi több, leiskolázta a Tokaj-ügyi testületet. Amihez persze megfelelő partnerre is szüksége volt, de ezt a bizottság tagjaiban megkapta. A kormánypárti képviselők elképesztő felkészületlenséggel érkeztek az ülésre: Orbán nemegyszer kapta pontatlanságon vagy egyenesen tudatlanságon őket, mi több, úgy forgatta a beszéd menetét, hogy egy idő után ő irányított mindent, még ha ezt a testület tagjai nem vették is észre.
Pedig nagyon is lett volna miről kérdezősködni, ha a bizottság - és nemcsak ez, hanem a Gyurcsány-féle is - pontosan tudja, mit akar, már azon kívül, hogy a politikai ellenfél hiteltelenítésére mindent el kell követni. De fogalmuk sincs a lényegről: mindkét testület arra a demagóg premisszára épül, hogy a politikusok direktbe' lopnak, és mindez büntetőjogilag is megfogható lenne/lett volna, ha Gyurcsány/Orbán nem kormányfő, de bezzeg majd most. Ami baromság. Bár sokak fejében így él, abszurd az az elképzelés, hogy Gyurcsány, vagy korábban Orbán hazaérvén miniszterelnöki irodájából, a bőrtáskájából az ebédlőasztalra borítja a pénzt, ehun anyukám, ma ennyi sikerült, de nyugi, lesz ez még több! Nem. A kölcsönös szívességek rendszere, a politika és a gazdaság közötti twilight zone virulenciája az, ami nyugtalanító. Azt a világot kellene célkeresztbe tenni, ahol a nagy állami támogatások, megrendelések, magánosítások sorsa vacsoraasztaloknál (a gyermekek gyermekin jókedvű viháncolása közepette), baráti összejöveteleken vagy éppen vadászatokon, (külföldi) focistadionok lelátóin etc. dől el - azt a világot, amely mindennél jobban mérgezi a közéletet. Mindez persze nehezen megfogható: de közvetett módon rekonstruálható, és ha valaki, hát egy országgyűlési bizottság éppenséggel nekigyürkőzhetne egy ilyen feladatnak. Már csak azért is, mert senki nem hiszi - legfeljebb különféle megfontolásokból, pártszimpátiából túllép rajta -, hogy a nagy családi vagyonokhoz, a nyilvánvaló anyagi gyarapodáshoz semmi más nem kell, mint szorgalom, no meg spórolás.
A vizsgálóbizottságok felfogóképességét ez azonban szemmel láthatóan meghaladja. Folytatódik tehát a bohóckodás a kihelyezett ülésekkel meg a két vezérpolitikus "vallatásaival". Igaz, jól ellesznek egymással, efelől ne legyenek kétségeink.
