Azért a verscím és a vers általában elég szorosan összefügg. A verscím, ha nem is áruvédjegy, mégis a marketingmunka része: a költő a címmel tömören jelzi, nagyjából mire számíthat a majdani olvasó, akinek figyelmét fel akarja kelteni. Vagyis a cím: kivonat, sűrítmény a szövegből, előszó, prolegomena a vershez. Még nagyon hosszú műhöz is (ld. pl. Rimbaud: Le bateau ivre - A részeg hajó). Már a címben megérezzük az egész vers hangulatát. Egyetlen jelző és egyetlen jelzett szó alkalmas rá, hogy előre sejtsük, mire számíthatunk, és hogy utólag felidézhessük a verset. Mert a címnek ez is nagyon fontos funkciója: röviden felidézhetővé, kommunikálhatóvá tenni egészen hosszú műveket is. Ha egy beszélgetés során azt mondom: Szeptember végén, minden magyarul verset valaha is olvasó ember nagyjából tudni fogja, mire gondolok. Nem kell hozzá újraolvasnia sem a Petőfi-összest, sem Petőfi életrajzát. Vagyis látnivaló: többnyire a vers minősíti a címet és nem fordítva.
Még egyértelműbb a helyzet, ha a költő műfaji megnevezést ad versének. József Attila egyszerűen ennyit írt legnagyobb szerelmes poémája fölé: "da. És a műfaj megnevezésével nemcsak a vers tartalmára utalt, hanem annak emelkedett hangvételére, hangulatára, sőt a terjedelmére (!) is. Ez a példa átvisz minket azok közé a versek közé, amelyeket költőik műfaji tartalmú címmel láttak el. Ezek szinte mindig az előbbi példához hasonlóan hatnak, még akkor is, ha a költő egészen új műfajt hozott létre, mint például Somlyó György, aki kétkötetnyi ún. mesét írt (Mesék a mese ellen, A mesék második könyve), és mindegyik vers címében ott szerepel a mese szó - az olvasó hamar megérti, mit ért Somlyó mese alatt, és elvárásai is ehhez igazodnak. Előfordul, hogy egy költő úgyszólván kisajátít egy műfajt. Vajon hány magyar vers-olvasó tudja, hogy eklogát nem csak Radnóti írt? Számozott eklogái olyan különleges szigetét jelentik a magyar költészetnek, hogy nem tartom valószínűnek, hogy ezt a műfajt magyar költő valaha még az őrá történő utalás nélkül fölidézhesse. Vagyis itt a címben a műfaj megnevezése már nem egyszerűen a verset minősíti - ha ma magyar nyelven eklogáról beszélünk, a klasszika-filológusokon kívül talán senki sem gondol többé Vergiliusra. Az ekloga a verscímben nekünk Radnótit jelenti.
Jó költő
a címmel nem csapja be az olvasót, vagy ha igen, azt úgy teszi, hogy az olvasó utólag hálás lehessen érte: például az értelmezési keret megváltoztatásával. Mint Weöres Sándor Egérrágta mese című versében. A műben kipontozott félsorok jelzik azokat a helyeket, amelyeket az egér megrágott. Vagyis ez a cím értelmezi a költő szövegkezelését - és a cím nélkül egész egyszerűen nem értenénk, mi ez a zagyvaság. Ugyanis ez az egérrágta mese a kirágott részek miatt meglehetősen diszkontinuus. A cím teszi kontinuussá, egyben elmesélve egy másik (meta-)történetet, a szöveget tartalmazó papír történetét. (Ld. még Morgenstern: Fisches Nachtgesang - Hal éji éneke, amely tizennégy sornyi jambus-jelből áll. A magyar slusszpoén a szöveg alatt: Szabó Lőrinc fordítása.)
Az értelmező címadás legnagyobb mestere a magyar költészetben Tandori Dezső. Két példa a sárga kötetből (Egy talált tárgy megtisztítása): 1. a híres sakkvers: A betlehemi istállóból egy kis jószág kinéz (ez volt a cím, és íme a vers): Hc3. Egy másik sakkvers: A gyalog lépésének jelölhetetlensége osztatlan mezőn (ez a cím - és alatta a nagy, üres, fehér oldal, hiszen nincs mit jelölni). Ez tehát egy verstelen cím -a hozzá tartozó mű olyan, mint a matematikában a négyzetgyök mínusz egy.
Hogy a költő neve áruvédjegy-e vagy sem, az József Attila óta vita tárgya - de hogy az Ady-versek címadási gyakorlata emblematikus, azt senki sem vitatja. Ady az Új versektől kezdődően minden alkotásának háromszavas címet adott. A névelő beszámításával vagy be nem számításával szabadon bánt, de egyebekben tartotta magát ehhez a szabályhoz. Mint ahogy ahhoz is, hogy szigorúan szerkesztett kötetei elé írt bevezető versének sosem adott címet. Amikor József Attila adys akart lenni, ő is háromszavas címet írt Ady-hatást mutató verse fölé: Fiatal életek indulója. Egy Ady-verset, akár egy kóláspalackot, szinte nem lehet nem fölismerni.
Léteznek aztán technikai jellegű címek. A latin költők versei csak sorszámozva vannak (műfajonként elkülönítve). Ezeket a sor-számokat nyilván nem érezzük címnek. De vajon Shakespeare szonettjei fölött sem? A művészet különleges valami - ki gondolna másra, mint a "So are you to my thoughts as food to life" ("Az vagy nekem, mint testnek a kenyér", Szabó Lőrinc fordítása) kezdetű versre, ha azt mondom: LXXV. szonett? Vagyis a vers az évszázadok során esztétikai és érzelmi tartalommal töltötte föl ezt a teljesen semleges, technikai jellegű címet. És nem jut eszünkbe róla például Louise Labbé, pedig az ő (gyönyörű) szonettjeit is csak számok jelölik cím helyett - vagy címként?
A sorszámozás szélsőséges esete az, amit ismét csak Tandori csinált Még így sem című kötete utolsó ciklusában. Itt egymás után olvashatjuk az 197712/a, 197712/b stb. című verseket - egészen 197713/j-ig. Félelmetesek ezek a száraz, technikai hangulatú dátum-címek a szellemes, fájdalmas versek fölött. A verscím sokféle funkciója közül persze
jó néhányat kiiktatnak,
ám éppen ezzel hívják föl a figyelmünket e sokféle funkcióra. Ezek a címek nem különböztetik meg a verseket - ahogy az auschwitzi rabokat sem megkülönböztették, hanem egyformává alázták a karjukba égetett számok. Ezek a címek alkalmatlanok arra, hogy segítségükkel verseket idézzünk fel - bár a művek puszta lajstromozására kiválóan megfelelnek.
Ennek a hátborzongató tárgyi-lagosságnak éppen ellentéte a klasszikus kínai költészet címeinek tárgyilagossága. Egy régi kínai vers címe jobban hasonlít egy festményére, mint egy európai versére. Már maga a cím is hangulatot sejtet, a verssorok szűkszavúságához képest meglepően bőbeszédűen. Íme, Du Fu (magyarosan: Tu Fu) néhány versének címe (Weöres Sándor, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Kormos István fordításában): A kanyargó folyónál; Találkozom egy paraszttal; Ének egy vén ciprusról; Rőzsehordó nők; A nyolcadik hónap tizenötödik éjjelének holdja; Tizenhatodika éjjelén élvezem a holdat; Tizenhetedikén éjjel, szemközt a holddal.
Be lehet-e jól fejezni egy írást, amely éppen a címről szól? Nem tudom. A jó verscím az elején csattan. Nincs is neki mása, csak eleje.
