"Mindent elmagyarázok"

  • .
  • 2009. szeptember 24.

Publicisztika

Magyar Narancs, 2009. augusztus 27.

Kedves Andrea, tisztelt Narancs!

Érdeklődve olvastam a Széles Sándorral készült interjút, és szeretném, ha valamilyen formában helyet kapnának az újságban azok is, akikről Sándor beszél. Én a JövőSC pszichológusa vagyok, és az úszó vb-n országunkat képviselő úszólányokkalés az ő edzőikkel (Fehérvári Balázs, Verrasztó Zoltán) sokat dolgoztunk azon, hogy a lányok jól szerepeljenek, és végül meg is lett a gyümölcse. Mivel Verrasztó Evelyn és Mutina Ági nem hoztak érmeket, ezért kevés hír szól róluk (mindketten döntőket úsztak, és a 7. illetve 8. helyeken végeztek). Tudom, hogy sportolóként, felkészítőként és nem utolsósorban edzőként ugyanannyi munka van egy 8. helyben, mint egy dobogós eredményben. Széles Sándor kiemeli, hogy ő elsősorban fiúkkal szeret dolgozni, és ennek okát direkt és néha burkoltan is megfogalmazza: "A lányoknál kell száz Verrasztó Evelyn, mire egy kijön." Én a lányok lelki felkészítőjeként is meg tudom erősíteni ugyanezt, sokkal több lelki és testi munka legyőzni azt az akadályt, amit Sándor direkt módon így fogalmaz: "Ma találkozom velük az utcán, és ekkora combjuk és mellük van." Biztos, hogy más pedagógiai módszert igényel egy női élsportoló, mint egy férfi, hiszen értelemszerűen különbözőek. Természetesen nem szeretnék általánosítani, de a nemek között sok eltérés van. Szeretném, ha "lányos" edző is megszólalhatna - Fehérvári Balázs és Verrasztó Zoltán -, illetve ha a lányok el tudnák mondani, hogy nekik milyen a felkészülés, milyen megélni ezeket az akadályokat, illetve ezt a "hátrányt" hogyan tudják leküzdeni. Nagy szomorúságom, hogy az ő neveik ritkán szerepelnek, pedig kijutni a vb-re és a világranglistán hetedik-nyolcadik helyen végezni is nagy érdem. A lelkiállapotukra is jelentősen kihatott az itthoni elismerés hiánya, a médiumok hírei elvétve említették őket.

Köszönettel:

Faludi Viktória pszichológus

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.