A választások megfigyelésére szakosodott legnevesebb szervezet az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) intézménye, az ODIHR (Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája, Office for Democratic Institutions and Human Rights). Munkatársaira a sajtóban "EBESZ-megfigyelőkként" szoktak hivatkozni; valójában az ODIHR az EBESZ-en belül relatív függetlenséget élvező szervezet; központja Varsó (az EBESZ-é Bécs). Minden EBESZ-tagállamnak a tagságból fakadó jogi kötelessége a választások időpontjáról megfelelő időben tájékoztatást adni, és hivatalosan meghívni az ODIHR-t a választások megfigyelésére. A választási megfigyelők jelenléte tehát nem Magyarország, hanem az ő döntésük volt.
Mi ilyenkor az ODIHR szokásos eljárása?
Először is Magyarországra küld egy nem túl nagy létszámú szakértői delegációt, az úgynevezett Igényfelmérő Missziót (Need Assessment Mission, NAM). A delegáció találkozik a kormány képviselőivel, a választási bizottságok tagjaival, a politikai pártok (kormány és ellenzék) képviselőivel, civil szervezetekkel, és ennek alapján javaslatot tesz arra, hogy milyen választási megfigyelői misszióra kerüljön sor.
A NAM most azt javasolta, hogy az ODIHR "korlátozott" missziót küldjön Magyarországra; a "korlátozott" jelző itt annyit jelent, hogy a megfigyelés nem széles körű. Jól döntött az ODIHR - és nem csupán azért, mert a hosszú távú megfigyelők (Long Term Observers), akik heteket, akár hónapokat is Magyarországon töltenének, vagy a rövid távú megfigyelők (Short Term Observers), akik a választás napján párosával járják a választási helyiségeket, igen komoly összegbe kerülnek. Hanem azért is, mert rájuk valójában nincs szükség.
A Sztálinnak tulajdonított bonmot szerint nem az számít, hogy az emberek hogyan szavaznak, hanem az, kik számolják össze a szavazatokat - ám e szellemesség igazsága már a múlté. A modern, 21. századi választásokat nem a választás napján, hanem azt jóval megelőzően csalják el. Az április 6-i választásra leselkedő veszélyek sem a szavazás aktusában vannak, hanem a választójogi törvényben, a média csüggesztő egyoldalúságában és apolitikusságában, a kampányolási lehetőségek korlátozásában, a választókerületek Fidesz-barát átszabásában, az állami erőforrásokhoz való hozzájutás aránytalanságában, valamint a szavazatok összesítésének átláthatatlanságában.
A választási megfigyelés szakszerűségéhez nem tenne sokat hozzá, ha a választás napján egyendzsekis választási megfigyelők hada járná a választási körzeteket. Az persze, ha az EBESZ, az Európa Tanács, a NATO Parlamenti Közgyűlése és az Európai Parlament delegációt küldene Magyarországra néhány napra, nem lenne éppenséggel káros - ha másért nem, hát azért, hogy a magyarországi demokráciát érintő vitákról a különböző tagországokból érkező országgyűlési képviselők közvetlen benyomásokat szerezhessenek. E szervezetek között érvényben van egy megállapodás, amely a közös választási megfigyelést szabályozza. Ezt ugyan az ODIHR koordinálja, de politikailag mindegyik fél önálló, éppen ezért a közös nyilatkozatok megszövegezése gyakran komoly belvillongásokkal jár. Ezúttal annyit már lehet tudni, hogy az EBESZ Parlamenti Közgyűlése egy kisebb delegációval képviselteti magát; a NATO aligha küld bárkit, az Európa Tanács bizonyosan nem (hiszen a közgyűlés tavaly júniusban nem szavazta meg Magyarország monitorizálását), és a közelgő európai választások miatt az sem valószínű, hogy az Európai Parlament képviseltetné magát.
Azzal azonban, hogy miként zajlik a választások előkészítése, az ODIHR pontosan tisztában lesz. A szervezet honlapjáról megtudhatjuk, hogy kiket delegált Magyarországra: egy választási és egy jogi szakértőt, egy politikai elemzőt, egy kampányfinanszírozási és egy médiaszakértőt, egy női egyenjogúsággal foglalkozó szakembert, öt médiamonitorozót, egy nemzeti kisebbségi szakértőt, és hosszú távú megfigyelőket Debrecenbe, Pécsre, Miskolcra, Szegedre és Győrbe. És ha netán kételyeink lennének arról, hogy mit fognak ezek az emberek megérteni a magyar valóságból, amikor egy nemzetközi szervezet delegációja Budapesten járt, az egyik magyar tárgyaló fél döbbenten mesélte, hogy a küldöttség szakértői többet tudtak a magyar szabályozás részleteiről és buktatóiról, mint ő maga. A szakértelem felől nincs okuk nyugtalankodni a választás tisztasága iránt aggódóknak. Minden más okból azonban az aggodalom megalapozott.
Az ODIHR ugyanis nem a választásokat felügyelni jön Magyarországra. (Húszéves választási megfigyelői gyakorlatomban egyszer fordult elő, hogy az ODIHR ezt a feladatot végezte volna: 1996-ban, a háború utáni Bosznia-Hercegovinában az ODIHR képviselőinek jogukban állt utasításokat adni a helyi választási szerveknek.) Az ODIHR és a vele közösen fellépő parlamenti küldöttek rendszerint nem felügyelik, hanem megfigyelik a választásokat. Csak arra van jogosítványuk, hogy szemlélődjenek, kérdezzenek, majd pedig értékeljenek, és megfigyeléseik summázatát egy jelentés formájában közzétegyék.
Mi ennek a jelentésnek a célja?
Aki azt várja, hogy az ODIHR ország-világ előtt kimondja: a választást elcsalták, és a megválasztott többség nem legitim, csalódni fog. A nemzetközi megfigyelők jelentésének egyetlen célja van: elfogulatlan, szakszerű és objektív képet nyújtani a választásokról mind a nemzetközi közösség, mind az érintett ország hatóságai és közvéleménye számára. Magyarország partnerei ezt majd áttanulmányozzák, a külügyminiszterek összefoglalót kapnak - nagyon meglepődni nem fognak rajta. A magyar kormány megígéri az ODIHR-nak, hogy majd konzultál a "hibák" kijavításáról. (Aztán legfeljebb nem konzultál.) A hazai média beszámol a jelentésről, a Magyar Nemzet és a HírTv kiemel néhány elismerő mondatot (a választás napja nyugodtan telt), a baloldal hosszasan ecseteli a hiányosságokat.
Mindebből jól látszik: a magyarországi választások tisztaságát nem a nemzetközi közösségnek, hanem Magyarország polgárainak kell megoldaniuk. Ehhez képest sem az ellenzéki pártok, sem a civil társadalom nem tett túl sokat annak érdekében, hogy a választás elcsalásának lehetőségét csökkentsék. Pedig bevett módszer épp lenne erre: a párhuzamos szavazatszámlálás (Parallel Vote Tabulation, PVT), amikor az ellenzék és a civilek a hivatalos választási szervektől függetlenül maguk is elvégzik a szavazatok összesítését, és az eredmények nyilvánosságra hozatalát. Nálunk is volt ilyen kezdeményezés, ám zátonyra futott: a civilek attól féltek, hogy a kormány ellenzékiséggel vádolja majd őket, a pártok pedig... - nos, hogy ők mitől féltek, nem tudom. Pedig a legjobb az lett volna, ha az ellenzéki pártok is és a civil szervezetek is egymástól függetlenül elvégzik a szavazatok összesítését. Azt aligha engedhetné meg magának a választást lebonyolító hatóság (vagy a nyertes kormánypárt), hogy az ellenzéki és a civil párhuzamos szavazatszámlálás eredménye egymással azonos legyen, de eltérjen a hivatalos eredménytől.
Az ODIHR, vagyis a "nemzetközi közösség" maga is együttműködik az adott országbéli civilekkel; hacsak fény nem derül elfogultságukra, meghallgatják és értékelik észrevételeiket. Hosszan sorolhatnám azokat az országokat, ahol a civilek megszervezték magukat, és megfigyelték a választásokat: Ukrajnában az OPORA, Tádzsikisztánban a Független Szakszervezetek Szövetsége és a Tádzsik Fiatalok Szövetsége, a grúz elnökválasztáson az ISFED, a GYLA és a Transparency International, Azerbajdzsánban az Azeri Civilek Szövetsége és a Választásmegfigyelő és Demokráciaelemző Centrum végezte el ezt a feladatot. A magyar választásokról írt jelentésében az ODIHR viszont azt fogja papírra vetni, hogy a választásokat pártonkívüli civilek nem figyelték meg. Az ODIHR-jelentés tanulmányozói pedig ebből arra a következtetésre juthatnak, hogy Magyarországon az ellenzéki pártok és a civil szervezetek a legnagyobb bizalommal tekintettek a választások tisztaságára. És ha ilyen benyomás alakul ki, sokan az ODIHR-t fogják hibáztatni. Jobban tennék, ha tükörbe néznének: mit tettek ők a választások tisztasága érdekében?
