Publicisztika

"A következő két év egyetlen fontos belpoli-tikai kérdése, hogy Orbán Viktor 2002-es vere-sége után ismét kézbe tudja-e venni az ország irányítását" - ezt a Fidesz egyik parlamenti képviselője mondta a Magyar Narancsnak 2003 őszén (lásd: Kenyér, harc, ideológia, 2003. november 6.). Forrásunk akkor úgy fogalmazott: Orbán jövőjéhez képest a Fideszben "alkérdésnek" tartják, hogy a párt vezére mennyire lesz képes 2006-ra újjászervezni a "szövetséggé" alakított Fideszt, de azt is, hogy ki lesz a döntő pillanatban Orbán ellenfele, Medgyessy Péter vagy valaki más.

Nincs alapjog, mely a nyugati politikai és társadalmi berendezkedéssel bensőségesebb kapcsolatban lenne, mint a szólásszabadság. A dán karikatúrák kapcsán sűrűn javasolt sajtófelelősség ennek a szabadságnak és vele a szekularizációnak a korlátozását jelentheti.

A hír nem volt hír. Mint lapzártánkig kiderült, a Mladic tábornok elfogásáról szóló nem-információt egy obskúrus boszniai szerb helyi tévé röpítette fel, miután is fantasztikusabbnál fantasztikusabb álhírek járták be a szerb, majd a világsajtót.

Az utóbbi hetekben olyan nacionalista hullám söpör végig Románián, amilyenre az elmúlt években nem volt példa. Nem(csak) ez a meglepő, hanem az is, hogy ennek a hullámnak gyakorlatilag nincs magyarországi visszhangja.

A XXI. századi magyar történelem egyik legotrombább hibáját orvosolta február 6-án a parlament, mikor eltávolította Johan Béla nevét a népegészségügyi program nevéből. A politika belátta végre, hogy bár Johan Béla a magyar közegészségügy nagy alakja, a Sztójay-kormány deportálásért felelős Belügyminisztériumának egyik államtitkáráról, a gettókban és gyűjtőtáborokban állati sorban tartott zsidók egészségügyi helyzetéért első helyen felelős Johanról okosabb, ha nem neveznek el az égvilágon semmit.

Ha David Irving elsőfokú ítélete jogerőre emelkedik, gyászolhatnak az erre specializálódott bécsi szabók: a ká-európai nácibarátok kétszer is meggondolják majd, hogy a császárvárosban újítsák fel ruhatárukat.

"Möchte Walhalla förderlich sein der Erstarkung und der Vermehrung Deutschen Sinnes!" Vagyis a Walhallának a német eszme erősödését és népszerűsítését kell szolgálnia. I. Lajos bajor király 1842. október 18-án ezekkel a később kőbe vésett szavakkal nyitotta meg a Walhallát, a németség panteonját.

Budapest VI. kerületének vezetése a választási kampány kellős közepén csoportos politikai öngyilkosságra készül. Ez akár a magánügyük is lehetne.

Néhány évvel ezelőtt meghökkentő erővel tört ránk az emberi beszéd megdermedésének félelmes járványa. A politikai Leviatán nyitotta fel torkát, és öntötte ki a szavakra átkot hozó mérgét. Soha nem hitt érzelmek, értékek, gondolatok törtek utat maguknak és háborítottak meg meghitt kapcsolatokat is.

Az irodalmi szótárt első közelítésben talán úgy lehetne definiálni, hogy olyasmi, amelyben soha nem találjuk meg, amit keresünk (illetve rosszul: vagy túl röviden, vagy olvashatatlanul hosszan, vagy más címszó alatt, vagy jól eldugva valamely címszó belsejében).

Szólásszabadság vagy vallási tolerancia? A Mohamed-karikatúrák okozta zavarban számos megszólaló, politikus és publicista két liberális elv közötti egyensúlyozásban próbál kiutat találni a feszült helyzetből.

Mi az: 111,6 méter hosszú, 24,5 centiméter széles, elvinni nem lehet, értéke viszont csaknem félmillió forint?

Két nagy kofferral ülök hajnali ötkor a buszon, a rotterdami fesztiválra megyek, meg a Berlinaléra, megvettem a szombati lapot, hogy megnézzem a Rachel Weisz-interjút, amiben elmondja, Szabó a világ egyik legnagyobb rendezője, és hogy milyen nagy öröm volt vele dolgozni (biztos forrásból tudom, hogy nem így volt). Címoldalon a "Szabó-ügy".

Mielőtt a tárgyra térne, szerző kénytelen elmerengeni egy régebbi találkozáson. 2002 tavaszán volt szerencsém az akkori dán egyházügyi miniszterhez, a konzervatív liberális Venstre Párt képviselőjéhez. A miniszter asszony nemcsak a dán lutheránus egyház államegyházi jogait és kiváltságait vette védelmébe, de már akkor szót emelt az "integrálódni nem akaró" muzulmán bevándorlókkal szemben. Természetesen irreális bármiféle olyan feltételezés, mely szerint egy demokratikus országban a kormányzat felelőssé tehető egy lap karikatúráiért. Ugyanakkor ezek a miniszteri szavak világossá tettek egyfajta közhangulatot. S ennek alighanem most teremtek meg a gyümölcsei.