Volt képük hozzá

  • Dobrovits Mihály
  • 2006. február 9.

Publicisztika

Mielőtt a tárgyra térne, szerző kénytelen elmerengeni egy régebbi találkozáson. 2002 tavaszán volt szerencsém az akkori dán egyházügyi miniszterhez, a konzervatív liberális Venstre Párt képviselőjéhez. A miniszter asszony nemcsak a dán lutheránus egyház államegyházi jogait és kiváltságait vette védelmébe, de már akkor szót emelt az "integrálódni nem akaró" muzulmán bevándorlókkal szemben. Természetesen irreális bármiféle olyan feltételezés, mely szerint egy demokratikus országban a kormányzat felelőssé tehető egy lap karikatúráiért. Ugyanakkor ezek a miniszteri szavak világossá tettek egyfajta közhangulatot. S ennek alighanem most teremtek meg a gyümölcsei.

Mielőtt a tárgyra térne, szerző kénytelen elmerengeni egy régebbi találkozáson. 2002 tavaszán volt szerencsém az akkori dán egyházügyi miniszterhez, a konzervatív liberális Venstre Párt képviselőjéhez. A miniszter aszszony nemcsak a dán lutheránus egyház államegyházi jogait és kiváltságait vette védelmébe, de már akkor szót emelt az "integrálódni nem akaró" muzulmán bevándorlókkal szemben. Természetesen irreális bármiféle olyan feltételezés, mely szerint egy demokratikus országban a kormányzat felelőssé tehető egy lap karikatúráiért. Ugyanakkor ezek a miniszteri szavak világossá tettek egyfajta közhangulatot. S ennek alighanem most teremtek meg a gyümölcsei.

*

Az iszlám hagyomány nem fogadja el a képi, főként a rajzolt vagy festett emberábrázolás lehetőségét. Az óvatos fogalmazást az indokolja, hogy a valóságban ez a tilalom elvi, igen gyakran nem érvényesül. A híres és klasszikusnak számító miniatúrafestészet mellett a XVIII-XIX. századi Iránban kitűnő táblafestészeti hagyomány virágzott, s az iszlám köztársaság propagandaeszköztárában nagy szerepet játszik a festészet. Khomeini képeivel szinte mindenütt találkozhatunk. A palesztinai iszlám szervezeteknek, a Hamásznak is megvannak a jellegzetes ikonográfiai formái. A festészet mellett külön helye van a fényképnek és a filmnek, különösen, hogy ebben az esetben nem érvényesül a tabu logikai alapja, miszerint az ember az isteni teremtés művét imitálná, elvégre - így az érvelés - a fénykép, illetve a mozgókép nem más, mint a teremtmények árnyéka. Természetesen szép számmal akadnak fundamentalisták, például az afganisztáni tálibok, akik ezt az érvelést is túl megengedőnek tartják, de az álló, illetve a mozgó fényképek ma már nem botránkoztatják meg az igazhívők többségét: a televízió mellett virágzik a nemzeti filmgyártás. Ebben a tekintetben megint csak Irán lehet a legkitűnőbb példánk.

Bár Mohamed életéről készült ugyan arab és angol nyelvű filmfeldolgozás, a Riszála (Küldetés), de a próféta arcát képen ábrázolni tilos volt, s az is maradt mindig.

Vitatkozhatunk arról, hogy ez a tilalom mennyire kötelezheti azokat, akik nem követik az iszlám hitét, aligha állíthatjuk azonban, hogy szabadságunk és integritásunk eleme lehet mások megalázó kigúnyolása. Márpedig a dán Jyllands-Posten karikatúrái körülbelül azt a szellemet követik, amit a XVI-XVII. század iszlámellenes keresztény apologétái, akik mindent megtettek azért, hogy Mohamedet a lehető legrosszabb színben tüntessék fel.

Kiszámítható volt, hogy egy ilyen karikatúrasorozat - és ne feledjük, nem egyetlen gúnyrajz, hanem egy egész sorozat jelent meg - nemigen válthat ki mást, mint felháborodást és heves reakciókat. Ezzel akár be is fejezhetnők ezt a kis eszmefuttatást, netán vala-mi frappáns és jóindulatú zárómondatot is biggyesztve a végére: lám, mi minden megesik, ha a sajtószabadság összeütközésbe kerül a vallásszabadsággal. Ám ezzel aligha mondtunk el mindent.

*

Természetes, hogy ha sérelem ér valakit, akkor felháborodottságának szóban és tettel is hangot adhat, netán törvényes úton elégtételt is követelhet magának. Arra sem lehet senkit sem kötelezni, hogy egy adott ország áruját megvásárolja. Amennyiben ez gazdasági bajokhoz, netán egy egész piac elvesztéséhez vezet, azért ki-ki csak magát okolhatja. Az iszlám országok többször kimutatták már, hogy politikai céljaik elérésében nem riadnak vissza erejük demonstrálásától.

Ami a gúnyrajzok nyomán kitörő tömegtüntetéseket illeti, sem okunk, sem jogunk nincs kételkedni abban, hogy azok valóban a lakosság őszinte felháborodásának adtak hangot. Egy államnak azonban ilyen esetekben is megvannak a maga kötelességei. Tiltakozása jeléül kiutasíthatja a külföldi országok képviselőit, testi épségük és érdekeltségeik védelméről azonban köteles gondoskodni. E köteles védelem jószerével teljes elhanyagolását és a spontán erőszak eltűrését alighanem egyetlen hatalom sem engedheti meg magának. E tekintetben nem jelent kibúvót az iszlám jog sem, elvégre az iszlám világban törvényesen tartózkodó nem muszlim (musztamin) joggal számíthatna a hatóságok védelmére. És a nemzetközi kapcsolatok szabályai ettől függetlenül is mindenkire egyformán kötelezők. Illetve azok lennének. Európának pedig, még ha sajnálkozását fejezi is ki, kötelessége megvédeni a saját polgárait. Arra pedig végképp nincs semmi joga senkinek, hogy London szívében fenyegessen bárkit akasztófával, netán Európa meghódítására szólítson fel. Ez nem tolerálható - és erre még annyira sincs mentség, mint bármely otromba karikatúrára.

E tüntetések földrajza jól körülhatárolható pontokból áll. Európa banlieu-muszlimjai, elsősorban az arab bevándorlók, a Gázai övezet, Szíria, Irán, Jáva és Szumátra, Szomália és Kasmír szerepelnek a híradásokban - az iszlám világ régóta instabil pontjai. Közülük nem egy, például Irán és Szíria az utóbbi időben konfliktusban áll az Európai Unióval. (Libanon kapcsán kiderült, hogy a bejrúti atrocitásokban nagy szerepük volt a szíriai és a palesztin tüntetőknek.) Azaz a vallási értékek szentsége mögött ott bujkál a militáns politikai desperádók elszántsága. Szó sincs tehát globális összecsapásról.

Bár az erőszakot és a követségek megtámadását utólag az iszlám vallástudósok, köztük a szíriai főmufti is elítélte, mégsem kerülhetjük meg a kérdést, milyen értékrend szerint alakulhatnak a jövőben kapcsolataink az iszlám világgal. Érvényben maradnak-e a jelenlegi normák, vagy pedig a nyugati világ kénytelen lesz meghátrálni a militáns iszlám elől?

A jelenlegi eseménysorozat meghatározó eleme ugyanis éppen az, hogy elfogadhatja-e Európa, hogy ők diktálhatnak neki feltételeket? Amennyire jogos elítélnünk az őszinte vallásos érzelmek szándékos és durva megsértését, annyira megengedhetetlen lenne ez utóbbi.

Neked ajánljuk