A nép tehát legendákat sző.
A történelmet viszont máshol írják.
Hétfőn a Hágában székelő Nemzetközi Bíróság (ICJ) előtt megkezdődött annak a pernek a tárgyalása, amelyet népirtás vádjával Bosznia-Hercegovina Köztársaság indított Szerbia és Montenegró, a volt Jugoszláv Szövetségi Köztársaság utódállama ellen. A szarajevói kormány az alperes elmarasztalása mellett 100 milliárd dolláros kártérítést is követel. Figyelem: ez az intézmény NEM az ugyancsak hágai Büntető Törvényszék: ez utóbbi az egyéni felelősségek megállapításával foglalkozó büntetőbíróság, az ICJ pedig az államok közti vitákat eldöntő nemzetközi jogi fórum.
Hogy ilyen per még nem volt a világtörténelemben, az is biztos: az ICJ eddig jobbára vitatott határsávokat meg felségvizeket érintő nemzetközi perekben ítélkezett. Most, 13 év tökölődés után (a keresetet még 1993-ban nyújtotta be az akkori bosnyák kormány) történetének legnagyobb vállalkozásába nyesett bele.
A szarajevói kormány jogi képviselőinek döntően két dolgot kell bizonyítaniuk. Az egyik, hogy 1992-től 1995-ig Bosznia-Hercegovinában népirtás történt: azazhogy az alperes "valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport mint olyan részleges vagy teljes megsemmisítésének szándékával" ölte meg Bosznia-Hercegovina bosnyák nemzetiségű lakóinak tízezreit. A másik pedig az, hogy e tettes nem volt más, mint az alperes, azaz Szerbia és Montenegró állama.
A bíróságnak, hogy dönteni tudjon, a következő súlyos, szinte filozófiai kérdésekben kell állást foglalnia.
A hágai Büntető Törvényszék 2004 áprilisában meghozott másodfokú határozata Radislav Krstic tábornokot népirtásért marasztalta el. Egy jogerős ítélet tehát már kimondja, hogy történt népirtás: a törvényszék bizonyítottnak látta, hogy Srebrenicában egy népcsoport (a boszniai muzulmánok, azaz a bosnyákok) részleges megsemmisítésének szándéka irányította a tömeggyilkosság kitervelőit, végrehajtóit és segítőit - köztük Krstic tábornokot. A genocídium érvényes definíciója szerint épp eme szándék bizonyíthatósága dönt arról, hogy a cselekmény népirtásnak minősül-e, vagy sem. Vajon mire kötelezi ez az ítélet az ICJ bíráit? A boszniai háború civil áldozatainak túlnyomó többsége a srebrenicai mészárlást megelőző három évben, leginkább az 1992 tavaszától 1993 elejéig terjedő időszakban halt erőszakos halált. A törvényszék számos olyan ügyet tárgyalt már, amely az ekkor elkövetett bűncselekményeket vizsgálta. Ezek egy részében a vádirat népirtást rótt az elkövetők terhére - ám a bíróság ezeket a vádakat rendre nem találta megalapozottnak (és jobbára "csupán" emberiesség elleni bűntettekben marasztalta el ezeket az elkövetőket). Mindezek fényében az ICJ bírái vajon kimondhatják-e, hogy ha 1995-ben Srebrenicánál népirtás történt, akkor az egész, Bosznia-Hercegovina ellen viselt háború az volt? Vagy a többi, a népirtást bizonyítottnak nem látó hágai verdikt lesz a mérvadó? A bosnyák kormánynak nem lesz nehéz azt igazolni, hogy területszerző háború folyt ellenük, s azt sem, hogy etnikai tisztogatás történt. De nem más-e az etnikai tisztogatás - amikor "csak" elűzni akarják egy adott terület lakosságát -, mint a népirtás, amikor a szándék a fizikai megsemmisítésükre irányul? Vagy az a szerb törekvés, hogy Bosznia-Hercegovina területének több mint kétharmadán "etnikailag tiszta" szerb államot hozzanak létre, már önmagában foglalja, feltételezi a népirtás bűntettét is?
Szarajevónak a népirtás tényén kívül azt is bizonyítania kell, hogy mindezekért a cselekményekért a volt jugoszláv állam a felelős; hogy a szörnyű szándék ebben az absztrakt valamiben fogant meg. A törvényszéken folyó Milosevic-perben Nice ügyész hosszú hónapokon át vezette elő azon bizonyítékokat, amelyek azt hivatottak igazolni, hogy az exelnök, illetve az általa uralt belgrádi katonai és civil intézmények irányították a boszniai szerb vezetőket; vagy legalábbis döntő módon segítették őket. (Például és in concreto a srebrenicai vérengzés végrehajtásában.) A Milosevic-perben még nem született ítélet, és jó ideig nem is fog - a törvényszék helyett most az ICJ-nek kell állást foglalnia a belgrádi és a boszniai szerb vezetés viszonyának kardinális kérdésében. És ha a szoros kapcsolat bizonyítottnak is találtatik, a felperesnek a bírák számára meggyőző módon lokalizálnia kell azt a helyet is a jugoszláv államgépezetben, ahol a népirtás szándéka kitapintható, demonstrálható, bizonyítható. Vajon ez csak Milosevic agya? S ha nem csak az övé, még kié? Hányan voltak a tettestársai - hisz a törvény a népirtásban való segédkezést, sőt az arra való közvetlen és nyilvános felbujtást is büntetni rendeli. Milyen mélységekig járta át a szerb államot a "valamely népcsoport részben vagy egészben való megsemmisítésének" szándéka? Mit jelent e kontextusban a Szerbiai Szocialista Pártra vagy Slobodan Milosevicre leadott egyetlen szavazat? Vajon mégis van kollektív felelősség - ha az állam maga lesz a bűnös?
E per természetesen nem csak e fontos, ám többé-kevésbé absztrakt, jogelméleti és történelmi kérdések megválaszolása szempontjából nagy jelentőségű. Kimenetele nagy hatással lesz Bosznia-Hercegovina és Szerbia belső életére, valamint a két ország kapcsolatára, s ezen keresztül az egész Balkán stabilitására is. Szerbia elmarasztalása, a háború népirtó jellegének megfellebbezhetetlen megállapítása a boszniai Szerb Köztársaság létét vonja kétségbe; s evvel a daytoni rendezés alapjait is. Ez súlyos feszültségekhez vezethet Bosznián belül. Az esetleges nagy összegű kártérítés hatással lehet Szerbia gazdaságára, s hosszú évekre megmérgezheti a két ország viszonyát.
Ám e kétségkívül kockázatos mellékhatásokkal együtt az igazságnak ki kell derülnie. A politikailag motivált felmentő ítélet ugyanis hosszú időre eltemetné annak az esélyét, hogy Szerbiában az ország háborús múltjával és felelősségével szembenézni képes politikusok és értelmiségiek jussanak meghatározó szerephez. Márpedig nélkülük nincs megbékélés, nincs igazi béke, és nincs stabilitás sem a Balkánon.
