"A következő két év egyetlen fontos belpoli-tikai kérdése, hogy Orbán Viktor 2002-es vere-sége után ismét kézbe tudja-e venni az ország irányítását" - ezt a Fidesz egyik parlamenti képviselője mondta a Magyar Narancsnak 2003 őszén (lásd: Kenyér, harc, ideológia, 2003. november 6.). Forrásunk akkor úgy fogalmazott: Orbán jövőjéhez képest a Fideszben "alkérdésnek" tartják, hogy a párt vezére mennyire lesz képes 2006-ra újjászervezni a "szövetséggé" alakított Fideszt, de azt is, hogy ki lesz a döntő pillanatban Orbán ellenfele, Medgyessy Péter vagy valaki más.
A magyar jobboldalon 2002 óta végbement változás igazolja a fentieket. Orbán Viktor az elmúlt években - az 1994-95-ös jobboldali fordulat után - ismét újjáalakította pártját, amelynek 2002 óta még a neve is érdekesen változott. A legutóbbi választáson még Fidesz - Magyar Polgári Pártként indult alakulat 2003-ban Magyar Polgári Szövetséggé alakult; tavaly ősz óta pedig "a Jövő Szövetségeként" is lehet emlegetni a döntési jogkörökkel nem rendelkező szövetségi gyűlésen kihirdetett, ismeretlen személyek által hozott döntés alapján; a pártot - főleg a szimpatizánsai - gyakran emlegetik pusztán Szövetségként; a hivatalos kampányanyagokon pedig - 1995 óta először - utótagok nélkül ismét a Fidesz szó szerepel.
Az esetleges elnevezésű alakulat egyetlen funkciója az elmúlt négy évben az lett, hogy ismét a miniszterelnöki székbe segítse Orbán Viktort. ' a cél, minden más - a 2002-2003-ban a polgári körök beözönlésével szétvert pártszervezet helyén kialakított választókerületi rendszer, a 2003-2004-ben jégre tett polgári körök, a mindeddig kevés érdemi eredményt fölmutatni képes tagozatok (élükön a bajuszos parasztemberrel meg a villáskulcsos munkásimitátorral), tehát az egész Fidesz és holdudvara - 2002 óta csak eszköz Orbán visszatéréséhez.
*
Orbán és a Fidesz-vezérkar kétségtelenül tanult a 2002-es vereséghez vezető hibákból - már azokból, amelyek nem a párt kormányzásának érdemi vonatkozásait érintették. A Fidesz átaludta a 2002-es első forduló előtti kampányt; csak a két forduló között válaszolt erőteljes negatív kampánnyal a szocialisták és az SZDSZ hónapok óta tartó lejárató akcióira; a Fidesz nem bírta "élőerővel" (Kövér László kifejezése - lásd: A fölfelé billegés lépcsőzetessége, Magyar Narancs, 2003. május 22.) a választási hajrá állóháborúját; a második forduló előtt az Orbán által feltüzelt szimpatizánsok végezték el azt, amit a szervezett bázis (létszámánál fogva) nem tudott.
A fideszes értékelés szerint tehát Orbán és pártja mozgósítási és kampánytechnikai vereséget szenvedett 2002-ben, miközben - ahogy Pokorni Zoltán a Fidesz 2002. júniusi kongresszusán fogalmazott - "a politikai küzdelmet megnyerte".
A fentiekből Orbán le is vonta a következte-téseket azzal, hogy 2003-ra teljesen maga alá gyűrte a pártját, amely gyakorlatilag a régi Fidesznek a 2002-2003-as vihart túlélő része, a megfegyelmezhető polgári körök és a kilencvenes évek közepétől felszámolt jobboldali pártok maradékának egyesítéséből alakult újjá. Mára gyakorlatilag csak a jobbközépen agonizáló MDF és a jobbszélen próbálkozó MIÉP-Jobbik jelenti az akadályt az egész jobboldal orbáni irányítása előtt. A Fidesz (tehát csaknem az egész jobboldal) új struktúrája alkalmazkodott az egyéni választókerületekre épülő magyarországi választási rendszerhez: a hajdanán Áder János kialakította, formálisan ma is létező megyei szervezetek helyett a választókerületekre és a régiókra helyezték a hangsúlyt. A mára hivatalosan is egyéni képviselőjelöltekké előlépett választókerületi elnökök és az ő munkájukat koordináló, a pártelnök meghosszabbított karjaiként tevékenykedő régiófelelősök kizárólag Orbánnak tartoznak elszámolással. A Fidesz taglétszáma - a párt saját közlése szerint - harmincezer fölé emelkedett, a polgári köröké az Index múlt heti, a Hende Csaba vezette Demokrácia Központ közlésén alapuló értesülése szerint 160 ezer körül van.
Bár ezeket az adatokat - mint a pártok saját taglétszámukról megadott paramétereit általában - érdemes fenntartásokkal kezelni, kétségtelen, hogy a Fidesz a 2003 óta folyamatosan zajló építkezésnek köszönhetően túllépett korábbi "üzenetrögzítős párt" jellegén. Mindkét nagy pártban általánosnak mondható vélemény, hogy e pillanatban a Fidesz szervezettségben messze a szocialisták előtt jár, ami a biztos szavazók mozgósításáért folytatott versenyben döntő tényező lehet. Ráadásul az elmúlt két-három évben a biztos szavazók táborának a mérete is a Fidesznek kedvez: az elmúlt években a jobboldali párt 1,6-1,8, míg az MSZP 1,4-1,6 millió választót tudhatott stabilan maga mögött (lásd: Kolosi Tamás: Ki nyer majd?, Népszabadság, 2005. október 15.; a Fideszben ennél is kedvezőbbnek ítélik meg a helyzetet).
*
Furcsa, de az elmúlt években zavartalanul folyó pártépítés és kampány-előkészítés után mintha az élesbe forduló kampányban került volna homokszem az addig olajozottan működő Fidesz-gépezetbe. Kívülről úgy tűnt, a Vizsla-fax Szentkirályi utcai eredete, majd a szocialista kampányanyagok ellopása körül támadt botrányban a Fidesz-vezérkar - kampányidőszakban megengedhetetlen - zavara, esetleg a pártvezetésen belüli szolidaritás hiánya okozta a Fidesz-kommunikáció összeomlását. A párt középszintjének erőviszonyait ismerők szerint viszont a szerverügyben tapasztalt ütemes és jól szervezett kiszivárogtatás (amelynek célpontja elsősorban Rogán Antal kampányfőnök volt) általánosabb problémára világít rá: a Fidesz szervezete - mennyiségi növekedés ide, a közvélemény-kutatók által 2003 óta mért utcahossznyi, mostanra elolvadni látszó előny oda - semmivel nincs jobb állapotban, mint a 2003-2004-ben kívülről is észlelhető viharok dúlta MSZP-é. "Sztrájkol a Fidesz" - állapította meg néhány éve az erzsébetvárosi választókerület élére kinevezett Horváth Éva, későbbi Magyar Vizsla-kiadó, a párt tagjainak fásultságára utalva. Nagy kérdés, hogy azóta mennyit változott a helyzet e téren.
A Fidesz-szervezet megbénulásához az is hozzájárulhatott, hogy hiába nőtt Orbán kultusza a rendszerváltás óta példátlan méretűvé a polgári körök tagjai körében, az elnökkel régebben együtt dolgozó fideszesek szemében a volt és reménybeli miniszterelnök nem feltétlenül a nemzet megmentésének a záloga; ahogy 2006 sem a "most vagy soha" pillanata.
A Fidesz az ország két legnagyobb pártjának egyike marad, bármi történik is áprilisban; Orbánnak viszont van vesztenivalója. Számára ez a választás valóban sorsdöntő lehet: Gyurcsány Ferenccel ellentétben egy fiaskó esetén nem hivatkozhat a rendelkezésére álló idő szűkösségére, sem a pártjában lassan csituló pozícióharcok hátráltató hatására. Mindenért, ami a Fidesszel az elmúlt években történt - a polgári köröktől a tagozatosításon át az EP-győzelemig és a népszavazási kudarcig - egyedül Orbán Viktor tehető felelőssé. Ráadásul 1990 óta Magyarországon ellenzékből kötelező feladat választást nyerni; ezért a kormányzati pozícióból így-úgy megmagyarázható vereség ellenzékből szinte védhetetlen.
Éppen ezért nem valószínű, hogy Orbán bármit a véletlenre bízna.
A szerző a hirszerzo.hu munkatársa.
