Tartalom

Narancs XVIII. évf. 7. szám (2006-02-16)

Publicisztika

Publicisztika

Felforgatók és szemforgatók

Szólásszabadság vagy vallási tolerancia? A Mohamed-karikatúrák okozta zavarban számos megszólaló, politikus és publicista két liberális elv közötti egyensúlyozásban próbál kiutat találni a feszült helyzetből.

Publicisztika

Mi, zakariánusok

Néhány évvel ezelőtt meghökkentő erővel tört ránk az emberi beszéd megdermedésének félelmes járványa. A politikai Leviatán nyitotta fel torkát, és öntötte ki a szavakra átkot hozó mérgét. Soha nem hitt érzelmek, értékek, gondolatok törtek utat maguknak és háborítottak meg meghitt kapcsolatokat is.

Publicisztika

Irodalmi szószedet - Az irodalmi szótár

Az irodalmi szótárt első közelítésben talán úgy lehetne definiálni, hogy olyasmi, amelyben soha nem találjuk meg, amit keresünk (illetve rosszul: vagy túl röviden, vagy olvashatatlanul hosszan, vagy más címszó alatt, vagy jól eldugva valamely címszó belsejében).

Egotrip
A szerk.

A szerk.

Nemes verseny

E heti prédikációnkban a kampánytól való viszolygás, hovatovább undorodás hátulütőire szeretnénk felhívni a figyelmet. A finnyás megfigyelők - a dolog természeténél fogva általában a művelt osztályok képviselői - négy ponton adnak hangot orrhuzigálásuknak: a kampány unalmas; a kampányban mindenki csak ígérget; a kampány negatív; és a kampány ostoba.

Külpol

Külpol

Vihar az unióban - Határ a csillagos lobogó

A hétvégén Berlinben 35 ezren tiltakoztak ellene, de hőbörögtek Franciaországban és Görögországban is. Az Európai Parlament lapunk megjelenésének napján, csütörtökön szavaz a rém unalmas nevű "szolgáltatási direktíváról". A tét nemcsak az utóbbi évek legfontosabb gazdasági reformja, de az európai nyitás gondolata is.

Belpol

Belpol

Kupa Mihály ringbe szállt - Centrum-kópé

Az elmúlt hétvégén a politikai tetszhalálból éledező Centrum Párt is megtartotta kampánynyitó rendezvényét. Mértéktartó ígéretek és zabolátlan dühkitörések - egyelőre ennyit kínált a választóknak Kupa Mihály.

Belpol

A rózsadombi SZOT-üdülő átalakítása - Mindig magasabbra

Az egykori szakszervezeti (SZOT-) üdülő két dologról ismert: egyrészt ívelt alakja a fővárosi Rózsadomb jellegzetes formája, másrészt a szálló története összefonódott a rendszerváltás utáni legnagyobb sikkasztási és tőkebefektetési botránnyal, az ún. Globex-üggyel. Most újra van miért írni az épületről.

Belpol

Veres János pénzügyminiszter portréja - Messziről jött ember

A Gyurcsány-kormány pénzügyminisztere négy évvel ezelőtt még a Szabolcs megyei területi lista harmadikja lehetett, az idei választásokat már az MSZP országos listájának tizenegyedik helyéről várja. Medgyessy Péter távozása után kormányfőjelöltként is fölmerült a neve. Veres karrierje eddig egyenes vonalú, látványos konfliktusok nélküli.

Film

Film

"Lezárult egy korszakom" - Szalóki Ági énekesnő

Szalóki Ágit előbb az Ökrös együttes, majd a Besh o droM énekesnőjeként ismertük meg. Egyedi és tiszta hangja, természetes és életteli előadásmódja a legtehetségesebbek közé emelte, így nem volt csoda, hogy 2005 novemberében szólólemezzel jelentkezett. Az viszont Ágit is meglepte, hogy a Hallgató az év dzsesszalbuma kategóriában Fonogram-díjat nyert.

Zene

Zene

A Nagy Könyv hangja - The Great Sophie Tucker (lemez)

"Some of these days / You'll miss me honey." Egy öreg, még az első világháború előtti ragtime kezdődik így - mindig ezt hallgatja Jean-Paul Sartre hőse, Antoine Roquentin abban a bouville-i kávézóban, ahová Rolebbon márki életét kutatva annyiszor betér. Nem tudja a címét, s azt sem, hogy az "a zsidó férfi", aki írta, és az "a néger nő", aki énekli, él-e még - de Az undorban ennek nincs is különösebb jelentősége. Jelentősége annak a "szelid odaadással" vegyes "irigységnek" van, amellyel rájuk gondol - amiért "megmenekültek" ezzel a dallal, "megtisztulva a létezés bűnétől".

Zene

Patchwork - Élektra (színház)

Kockázatos vállalkozás - mármint nem az Élektra színrevitele úgy általában, hanem az a mód, nyelv és forma, ahogy Bocsárdi László rendezte meg az Örkény István Színházban.

Zene

Hazatérés? (esszé)

Noha Kurtág György lassan húsz éve legfeljebb szellemi kísértetként van jelen Magyarországon, a következőkben elsősorban arról szeretnék beszélni, mit jelent vagy mit jelenthetne számunkra, magyarok számára a művészete.

Zene

"Sokan kidőltek mellőle" Csalog Gábor zongoraművész

Február 15. és 19. között fesztivállal ünnepeljük Kurtág György 80-ik születésnapját. Ennek részeként jelenik meg a BMC gondozásában az a CD, melyen Játékok című zongoradarabjaiból hallhatunk egy válogatást, Csalog Gábor előadásában, Kemenes András, Kurtág György és Kurtág Márta közreműködésével.

Könyv

Könyv

A feminizmus mint humanizmus - Betty Friedan (1921-2006)

Az önök feladata az, hogy "otthonaikban visszaadják az élet érvényes, értelmes céljait", ami olyan "házi feladat, melyet egy kisbabával az ölükben vagy a konyhában, konzervnyitóval a kezükben is megtehetnek" - jelentette ki a kampányoló demokrata elnökjelölt 1955-ben, a kizárólag női hallgatók számára létesített, nagy tekintélyű, új-angliai Smith College-ben.

Trafik
Tudomány

Tudomány

Hátrányos helyzetűek útja az elitoktatásig - Egy a tízezerhez

Ma minden komolyan vehető társadalompolitikai irányzat sürgeti a hátrányos helyzetű tanulók integrált oktatását. Ennek szellemében született 2005 decemberében egy törvénymódosítás, amely a szabad iskolaválasztást hivatott korlátozni. Vajon hatékonynak bizonyul majd ez az intézkedés? Lesznek-e belátható időn belül roma tanulók a Fazekasban? Mikor nyer OKTV-t az első fogyatékos diák?

Tudomány

A hanyagság vélelme... - avagy miért olyan nehézkes hozzáférni a szakdolgozatokhoz a jogi karon?

A nagy múltú pesti jogi karon nehezen magyarázható akadályokba ütközik a kutató diák. Már a legelején szembesülnie kell azzal, hogy az elmúlt évtizedekben kevés pénz állhatott rendelkezésre az avíttas és anakronisztikus gyűjtemény felfrissítésére. De hátha a szakdolgozatok katalógusában valami érdekes és időszerű írásra bukkanhat. Sajnos ez a kerülő út sem járható egyszerűen.

Pedellus-melléklet

Tudomány

"Nem jóisteneket képzünk"

1 tanár: Dr. Szeles Péter, a Budapesti Gazdasági Főiskola PR Tanszékének docense

1979-ben végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem piac- és reklámkutatási szakán. A reklám és a PR viszont feltételezi a piacgazdaság létét.

Szex

Szex

Szekatúra II. - Mi a bajom a feleségemmel?

"Férfi és nő között az egyetlen különbség nemi jellegű." A megkérdezett férfiak nem osztják ezt a nézetet. Inkább jót röhögnek egymás történetein, és megállapítják: valószínűleg ugyanazt a nőt vették feleségül.

Lokál

Kiállítás

Lokál

Játszósdit játszani

Feudaly Termékbemutató

Új társasjáték a magyar piacon: "A játékban a kárpótlási jegyek kiosztása után máris megkezdődhet a cégek felvásárlása, később székházakat építhetünk, végül pedig a megfelelő hatalom birtokában bársonyszéket is szerezhetünk. A győztes az, aki a koronát beviszi a Parlamentbe. (...)