Újév napján a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (továbbiakban: a papság) imaévet hirdetett a nemzet lelki megújulásáért a 2006-os esztendőre.
Melynek bevezetője után kertelés nélkül csap bele a lecsóba: "Nemzetünk nagyon nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg minket. Ránk telepszik az elmúlt évszázadok és évtizedek tragédiáinak és kudarcainak sorozata. (É) Bizalmatlanság nemzetünkön belül, az összetartás drámai hiánya: olyan seb, amely Mohácsot hozott ránk, olyan seb, amely máig nem gyógyult be. Súlyosan nehezedik ránk a reménytelenség bűne és a csüggedés kísértése is. A térség országainál jóval korábban kezdődött nálunk a gyermekellenes magatartás. A hatalom, bár jólétet nem tudott biztosítani, megengedte az abortuszt, amelyet keresztények is tömegesen elkövettek. Így mintegy hatmillió magyar nem születhetett meg."
Azon a már úgyszólván teljességgel megszokott dolgon túl, hogy mindjárt a kezdő sorokból a Fidesz kampányretorikája bukik elő, miszerint ebben az országban minden mocskos, rossz, pfujj, pfujj, egy meglepően konkrét matematikai képlet is világossá válik a levél címzettjei számára. Számoljunk mi is e szerint! Van hatmillió ebben az országban meg nem született magyar. Meg tízmillió megszületett. Az annyi, mint 16 millió. S mivel a "térség országaiban jóval" később köszöntött be e "gyermekellenes magatartás", a határainkon túl élő 5 millió magyar esetében elég, ha 2 millió meg nem születettet veszünk számításba, ami így 7 millió. 16+7=23, behozhattuk volna a románokat, s akár rájuk is mehetnénk, ha akarnánk.
Ám a szörnyű végromlást nem csupán feltárja a levél, de meg is találja annak okozóit. És imádkozik is értük. "Fogadd el engesztelésünket elsősorban népünk, de minden ember vétkeiért is. Azokért és azok helyett, akik közömbösek, rosszakaratúak, akik nem ismernek és nem is akarnak ismerni Téged; akik megtagadnak, nyíltan, durván ellened támadnak, és trágár módon káromolnak; akiknek a test, a pénz, az alkohol, és a kábítószer az istenük; akik házasságtörésben élnek; akik nem fogadják el a gyermekeket, akikkel megajándékozod a házasságukat; akik magzatgyilkosságot követnek el" és így tovább.
Mi tagadás, ránk jár a csuhások rúdja. Érthető üzenet, a papság politikai harcot hirdet a közelgő parlamenti választások idejére. Kijelenti, hogy "Egyházunk vállal minden áldozatot, hogy katolikus szellemű iskolákat tartson fenn", ám levélen kívül az utcára megy, hogy adjon az állam az adófizetők pénzéből többet az iskoláinak. Fellép az ateisták ellen, tiltaná az abortuszt, pártpreferen-ciákkal szolgál. Nem olyan dolgokra hív fel, melyekben nemzeti szintű egyezségre kellene jutnunk (például tenni valamit a szegények, a hátrányos helyzetűek felemelésért), hanem régi vesszőparipáit forszírozza.
Ám tegye, politizáljon, de számoljon a következményeivel: avval, hogy politikai ellenállításokat fogalmaznak majd meg vele szemben. És kérjük szépen azt is, helyettünk ne imádkozzon, és ha lehet, értünk sem, hisz ezekben az imákban olyat kínál, ami számunkra elfogadhatatlan. Mert sokan látjuk úgy, hogy nem, nem és nem rettenetes, borzasztó és alávaló minden ebben az országban (s ami mégis, az nem azért, mert nem száz százalékig tilos az abortusz, vagy mert szabad ateistának lenni); hogy a nemzet jósorsát nem Isten irgalma, hanem lakóinak szabadsága szavatolja; és sokan, innét a nemzetből, nem rokonszenvezünk azzal a politikai párttal, ami - mint a papság - hatalomszerzési megfontolásból az ország végromlásával riogat. Mint ahogy a politizáló, további hatalmat szerezni kívánó egyházzal sem.
