Orbán Viktor nem látja a talpától a Putyint

Publicisztika

A miniszterelnök az ukrán elnök személyében olyan embert vett célba, akinek hazáját éppen leigázzák az oroszok. 

Nagyon szerette volna azt hazudni a választóknak Orbán Viktor, hogy a választásig hátralévő időben a béke angyalaként repked majd a magyar és az európai égbolton, hiszen a háború előtt, mint mondotta, „békemisszión” járt Vlagyimir Putyinnál, a háború kitörése után pedig agyonkommunikálta a béke szót.

Mostanra azonban úgy alakult, hogy mégsem puttóként csapkodja elcsökevényesedett szárnyait a verőfényes délutáni napsütésben, hanem kilapítva fekszik a véráztatta földön:

Oroszország lábtörlője lett belőle az Európai Unió ajtajában, miközben a közösség tagországainak vezetői ugyanott ajtónálló szerepet vállaltak.

Mit tehet ekkor egy lábtörlő? Leginkább semmit. De ezt a mi lábtörlőnket nem ilyen anyagból szőtték, nem véletlenül sikerült máig fennmaradnia: a velünk élő kommunizmus esztétikusnak kevéssé nevezhető háztartási leleménye, a műanyag tejeszacskóból készült szőnyeg ugyanis lassabban bomlik le, mint a kognitív disszonancia. Kész politikai praktikum.

A miniszterelnökszerű lábtörlő (vagy lábtörlőszerű miniszterelnök) tehát alapanyagának természetéből fakadón nem ismeri el az elmúlással járó szenvedő szerkezetet, bár a békére való áhítozás hazugságával, Isten lássa lelkét, megpróbálta. Csak nem sikerült neki. Ahogy annyi minden más sem. Ezért van, hogy a csálé szövés hézagait újra és újra lőrésnek érzékeli – kivéve természetesen ott, ahol nem látja a talpától a Putyint.

A lőrés tévképzete pavlovi reflexként idézi fel Orbán Viktor orrában a lőpor szagát, mert hát hiszen csak volt ő is katona! És miniszterelnökünk ilyenkor jó szokásához híven azonnal tüzet nyit.

Lőtt már sokszor Soros Györgyre, lőtt az Európai Bizottság egykori elnökére, lőtt Gyurcsány Ferencnek (na jó, na jó!) látszó miniszterelnök-jelöltekre, lőtt a melegekre, lőtt a kormányoldaltól független újságírókra, lőtt bárkire, aki csak egy kicsit is mást gondol a világról, mint ő. De a legtöbbször mégis, és ez egyáltalán nem meglepő logikai bukfenc:

Brüsszelre lő. Sőt újra harcba hív ellene!

Ami viszont nagyon is meglepő (nem, nem az): most már Volodimir Zelenszkijre is lő. Az ukrán elnök személyében pedig egy olyan embert vett célba, akinek hazáját éppen leigázzák az oroszok. És fölösleges érv 1956, fölösleges érv Nagy Imre. A lövöldözés állandó zajában nem hallhatók az érvek, és még az sem, hogy legközelebbi szövetségesei is kocogtatják már a vállát, hogy ez így nagyon nem lesz jó.

De hát az van, hogy aki Putyin talpán kívül mindenhol lőrést lát, az szinte soha nem nyújt segítő kezet.

Ezért van, hogy nem segítség jutott hát a hajléktaloknak, hanem vegzálás; nem segítség jutott a szegényeknek, hanem létezésük tagadása, esetleg éhbérért közmunka; nem segítség jutott a romáknak, hanem intrika és szegregáció; nem segítség jutott a tanároknak, hanem listázás és fenyegetés; nem segítség jutott a kisegyházaknak, hanem NAV-ellenőrzés és pénzelkobzás; és nem segítség jutott a migránsoknak sem, hanem drótkerítés.

Orbán Viktor csak egyetlen embert nem vesz célba: az pedig nem más, mint a háborús bűnös orosz elnök.

„Rezsicsökkentésedet imádd, és csak neki szolgálj!” – kezdődik a miniszterelnök tízparancsolata.

A második helyen pedig így folytatódik:

„Putyin nevét szádra ne vedd!”

A többit felesleges felsorolni; a harmadik parancsolattól kezdve ugyanis a maradék nyolc tökéletes ellentéte annak, ami az eredeti tízparancsolatban szerepel.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.