Orbán elutasította Zelenszkij mindkét kérését

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. március 25.

Külpol

Az ukrán elnök az energiahordozók és a fegyverszállítmányok ügyében kérte, hogy változzon a magyar álláspont, de nem változik. A menekülteknek segítünk.

Az Európa Tanácshoz szóló csütörtöki videoüzenetében külön kitért Magyarországra Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Két dolgot kért Magyarországtól, illetve Orbán Viktor miniszterelnöktől.  Az első, hogy szavazza meg a szankciók kiterjesztését az energiaszektorra, és hazánk ne vásároljon gázt és kőolajat Oroszországtól. A második kérése pedig az volt, hogy Magyarország engedjen át fegyverszállítmányokat és küldjön fegyvereket Ukrajnába.

A Telex idézi beszédének ezt a részét.

„Magyarország. Itt meg kell állnom, és őszintének kell lennem. Egyszer és mindenkorra el kell döntenetek, hogy kivel vagytok. Független ország vagytok. Voltam már Budapesten, imádom a várost. Többször jártam már ott, nagyon szerettem, vendégszerető, ahogy az emberek is. Tragikus dolgokat éltetek át. Elmentem a rakpartra, ahol láttam az emlékműveteket. Láttam a cipőket a Duna-parton, ahol tömeggyilkosság történt. Ott voltam a családommal. Figyelj, Viktor, tudod mi megy most Mariupolnál? Kérlek, menj a rakpartra, nézd meg azokat a cipőket, és akkor rájössz, hogy megint megtörtént a népirtás a világban. És ez az, amit Oroszország művel. Mariupolban ugyanilyen cipők vannak, és ugyanilyen emberek. Felnőttek, gyerekek, nagyszülők. Ezrek, és ezrek mentek már el. És te hezitálsz, hogy szankciókat vezessetek-e be vagy sem? És habozol, hogy átengedd-e a fegyvereket vagy sem? És habozol, hogy kereskedj-e Oroszországgal vagy sem? Nincs idő tétovázni. Itt az ideje, hogy máris döntsetek. Hiszünk bennetek, szükségünk van a segítségetekre. Hiszünk az embereitekben. Bízunk az Európai Unióban, és abban, hogy a döntő pillanatban Németország is velünk lesz” – mondta az ukrán elnök.

Orbán Viktor miniszterelnök elutasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az Európai Tanácsban Magyarországgal szemben megfogalmazott követeléseit, mert azok ellentétesek hazánk érdekeivel – ezt pénteken reggel közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Havasi Bertalan azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök álláspontja az, hogy Magyarország ki akar maradni ebből a háborúból, ezért nem enged át fegyverszállítmányokat, és nem küld fegyvereket Ukrajnába. Ugyanakkor minden eszközzel segíti a háború elől menekülőket, és humanitárius segítséget nyújt nekik – húzta alá a sajtófőnök.

Ismertetése szerint csütörtökig már félmillió ukrajnai menekült érkezett Magyarországra, és hazánk 2 milliárd forintnyi segélyt juttatott el Ukrajnába.

A kőolaj- és a gázcsap elzárása egyet jelentene azzal, hogy a magyar családok fizessék meg a háború árát.  A magyar háztartások 85 százalékát gázzal fűtik, és a magyar kőolajimport 64 százaléka is Oroszországból érkezik – emlékeztetett a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője, kiemelve: a kőolaj-finomítókat csak három-négy év előkészítés után lehet átállítani máshonnan beszerzett kőolaj feldolgozására, a jelenleg felhasznált orosz földgázmennyiség pedig fizikailag sem szerezhető be másik forrásból.

Havasi Bertalan megismételte a kormányzati álláspontot, mely szerint Magyarország nem engedheti meg, hogy a háború árát a magyar családokkal fizettessék meg. Ezért a magyar kormány minden európai fórumon, ahogy eddig, a jövőben is ellenezni fogja a szankciók kiterjesztését az orosz energiahordozókra.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.