"Az a fölöttébb káros gyakorlat alakult ki, hogy ha a gyanúsított nem ismeri be a tettét, illetve nincs kétséget kizáró bizonyíték ellene, azaz nincs meg a hamisított bizonylat, akkor nincs bűntett, és fel kell menteni. (...) A fenti ténnyel ugyanis tökéletesen tisztában vannak az elkövetők, ezért idejekorán eltüntetik a számlákat, kimutatásokat" - kesergett a boldogult emlékű Kurírban 1991 tavaszán a gazdasági bűnözés megannyi leleményes formája fölött Pelikán László, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi alosztályának vezetője, ez a "bűnözői körökben elismert, hogy ne mondjam, rettegett szakember" (a lelkes interjúkészítő kolléga megfogalmazásával élve).
Fátylat rá, hogy egy magas beosztású rendőrtiszt azon sopánkodik: bizonyítékok nélkül senkit nem lehet lecsukni. Rég volt, talán igaz se volt. Forgassuk fel inkább - no persze csak képzeletben - az idő amúgy is unalmas, egyenes vonalú menetét, és vegyük azt az esetet, hogy e kérlelhetetlen rendőrtiszt a bűn üldözése során Pelikán László ügyével találkozik, ama Pelikán Lászlóéval, akit jó sorsa ez év elejétől az APEH Bűnügyi Igazgatósága, a hamar és méltán népszerűvé vált adórendőrség élére katapultált.
Vajon mit szólna Pelikán, amikor Pelikánról kiderülne, hogy kinevezése előtt csempészett vagy bugázott, de mindenképpen fémjel nélküli, tehát gyanús eredetű aranyat vásárolt, mindenféle számla és bizonylat nélkül, két ismeretlen nőtől, részletre, de a részletekről szóló kimutatások nélkül; és nem máshol tette mindezt, mint az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai székházában? Pelikán nyilván már azt is furcsállaná, hogy a Teve utcai székházban csempészett aranyat lehet vásárolni, stanyicliban, esetleg, komolyabb vevők esetén Skála-szatyorban, és megpróbálna utánanézni a két nőnek meg annak, hogy mennyi és mi lehet a bérleti díja az illegális aranyárusító sámedlinek a bűnüldözés fellegvárában. Pelikánnak alighanem feltűnne az is, hogy Pelikán nem vezetett nyilvántartást a kölcsönökről. Pelikán nyilván gyanúsnak találná, hogy Pelikán állítása szerint nem tudja, mennyivel tartozik a két nőnek: ebből akár arra is következtethetne, hogy Pelikán nem pénzzel, hanem más jellegű szolgáltatásokkal fizetett az áruért. Pelikán kicsit megkapirgálná azt is, hogy kinek "ajándékozta el" Pelikán az ékszereket, még akkor is, ha Pelikán jogosan hajthatná el Pelikánt ebben az esetben: ehhez, pajtás, semmi közöd, ennél több nem tartozik rád és a nyilvánosságra. A Pelikán ügyében szaglászó Pelikánnak minden valószínűség szerint előbb-utóbb a látókörébe kerülne az a tény is, hogy Pelikán tanácsokat adott egy jelentősebb áfa-csalás gyanújába keveredett illetőnek, egy bizonyos Nagy nevű volt falusi polgármesternek.
Aligha kétséges, hogy Pelikán szívós munkával felderítené Pelikán zavaros üzelmeit. Munkája talán feljelentéssel érne véget. Ha mégsem, azért Pelikán a büntetőjog hézagait és slendriánságát okolná.
Még szerencse, hogy az idő menetét csak képzeletben lehet felforgatni.
Ezért aztán Pelikán László, az adórendőrség vezetője, aki mentségére annyit tudott felhozni, hogy hülye volt, mert részletre fizetett, és ezért a két nő nyilvántartásából kiderült a dolog, lapzártánkkor még mindig a helyén van. A Magyar Köztársaság azon közhivatalnoka, akinek makulátlansága és szakmai hozzáértése a közmorál egyik fundamentuma kellene hogy legyen, azt fájlalja, hogy rajtakapták egy gyanús ügyleten. Amiben rajta kívül egyébként még ismeretlen, ám feltehetőleg nagy számú rendőr van érintve.
Ez viszont már nem olyan nagy szerencse.
