A nagyvenyimi fák vagy lassabban nőnek az országos átlagnál, vagy én növök velük együtt, de még idén sem tűntek valami biztatónak árnyékolási és fára mászási szempontból. A tórendszer egyik legkisebb tavát választottuk a huszonnégy órás pontyozási és harcsázási küldetés helyszínéül, ahol állítólag nem lehet úgy a vízbe köpni, hogy el ne találnánk egy méretes halat. D. M. szerint nagyon kell figyelni az apró technikai részletekre: nyeletőfékes orsó, helyesen feltűzött két szem kukorica, ami pontosan a nádas tövében hever az aljzaton, miután oldalazó, határozott mozdulattal bevetettük, hogy a szerelék ne akadjon össze. Véleményem szerint legalább ilyen hangsúlyt kell helyezni a kabalanyúl kiültetésére (aki esetemben Erzsi névre hallgat, és egy darab damillal rögzítem a stéghez), valamint arra, hogy a tíz doboz sör megfelelő mélyen legyen a hűvös iszapba ágyazva az árnyékban (az Unicumot nem szükséges behűteni, mert rá csak este kerül sor, amikor a tavaszi szürkület épp megfelelő hőmérsékletűre temperálja).
A felszerelés összeállítása tehát különleges tudást igényel, aminek spirituális részét magamra vállalom, technikai kérdésekben azonban D. M.-re hagyatkozom, aki már évek óta szeretne megtanítani a horogkötésre, én pedig évek óta szeretném megtanulni, csak valahogy mindig akkor kerülne sor az oktatásra, amikor már a cipőfűzőmet sem, nemhogy horgot, ami ugye kicsiny és éles.
Indulnak a pontyok
A bot egyenletes sebességgel távolodik a nem túl nagy tóban, majd az egyik bójában megakad a damil, a hal felcsavarja magát, de nem akad le a horogról, míg segítőnk odaevez. Akkor végre igen, de a bot legalább megvan.
A szürkülettel egyetemben megindulnak a pontyok, másfél-két kilósak kétperces fárasztással jönnek a parthoz, ahol szákolunk. A világító úszó a legnagyobb találmány a pesszárium óta, és bár az egésznek van egy kis hentesmunka fílingje - kiválóan érezzük magunkat, míg az egyik szabadon engedett jugoszláv farkasölő érdeklődni nem kezd D. M. után, aki eleinte csöndben szorong, majd megláncoltatja az ebet.
Füstölés
Ha a világító úszó a horgászat Otto-motorja, akkor a hordozható halfüstölő az elektromos ablakemelő. Olyan, mint egy nikkelezett diplomatatáska, és tizenöt percen belül készül el benne az előpácolt harcsaszelet (hozott anyag, harcsát végül is nem fogtunk). A világ egyik legjobb étele, még úgy is, hogy mentorunk és példaképünk, K. I. elfelejtette lemosni róla a sót. Felbecsülhetetlen és fenséges bukét ad neki, hogy pontyvértől maszatos kézzel esszük, aminek már a látványától is epilepsziás nagyrohamot kap egy közelben horgászó tisztiorvos, majd kifordítja a kutyáját, és belekezd egy szomorkás tuzaljikába.
Egyszerre van kapásunk D. M.-mel, a halak pedig természetesen keresztezik zsinórjainkat, majd az enyém leakad, az övé pedig a világító úszót vidáman himbálva eltűnik a nádasban. Az új szerelék összeállítása éjjel egykor című gyakorlat teljesen leköti a figyelmemet, pedig nincs tök- sötét, mert egy harcászati célokra kifejlesztett reflektor világít a székház tetején, amitől az árnyékok megnyúlnak, az ólmok pedig megsokszorózódva látszanak a kísértetiesen mozdulatlan fűben.
Anyád. A szúnyogok
A Rákóczi téren vásárolt garantáltan szúnyogriasztó karkötő közben dolgozik, az éjszaka folyamán egyetlen szúnyog csípett meg, pontosan a karkötő mellett, de D. M. szerint ez lehetetlen, mert egyáltalán nem voltak szúnyogok. Ezek után a biztonság kedvéért még valami spray-t is fújok magamra, majd kapucnis pólóm fölé felveszek egy melegítőfelsőt, és kibontom a kilencedik sört. D. M. szerint azért nem szabad szúnyogriasztót használni, mert amikor feltűzzük a csalit, óhatatlanul rákerül az anyag, a halak pedig utálják. A halak erről nem hallottak, húsz kilónál tartunk, amikor beborul az ég, és Dunaújváros felől megérkezik a vihar. Ideje volt, már csak a kisgömb maradt a táskában, de ahhoz nem nyúlok, míg legalább tíz kilométerre meg nem közelítem Budapestet, mert onnan akkor is hazamegyek, ha kiesek a kocsiból.
Újra otthon
A Múzeum cukrászdában ilyenkor kezdődik a harmadik műszak, fél négy felé jár, amikor véresen és halszagúan kirendelek egy pohár sört. Jó megpihenni egy kicsit, bámulni a kirakat előtt elhúzó részeg úrvezetőket, és hallgatni, ahogy frissen felszabadult bölcsészlányok Bailey´sszel öblítik le futó kalandjuk nyelvgyöknél megtapadó emlékét, miközben arról beszélnek, hogy Heidegger kicsit melléfogott, amikor a semmit és az üres kikötő - máig vitatott - elméletét a nevetés hiányában próbálta egységesíteni.
Lábamnál, a Koko Gym-es szatyorban még néha verdesnek a halak.
Para-Kovács Imre
