Szádra ne vedd

Publicisztika

Izgalmas törvényjavaslatok jegyében telt a múlt hét, de most csak (a lapunk vége felé részletesebben is boncolgatott) ún. Trianon-törvény preambulumát vizsgáljuk. E dokumentum főmondatának első alárendelő mellékmondata - a köztársaság történetében eddig merőben szokatlan módon - egyfajta hitvallást is tartalmaz. "Mi, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjai, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok, akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni..." A szerzők bevallottan a lengyel alkotmány preambulumát vették elő, mielőtt a szövegezéshez láttak, s azt sem különösebben titkolják, hogy ez csak az első esete lesz a Jóisten fölemlegetésének bizonyos fontos törvényekben. Az Alkotmány például aligha fogja sokáig istentelenül húzni.

Izgalmas törvényjavaslatok jegyében telt a múlt hét, de most csak (a lapunk vége felé részletesebben is boncolgatott) ún. Trianon-törvény preambulumát vizsgáljuk. E dokumentum főmondatának első alárendelő mellékmondata - a köztársaság történetében eddig merőben szokatlan módon - egyfajta hitvallást is tartalmaz. "Mi, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjai, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok, akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni..." A szerzők bevallottan a lengyel alkotmány preambulumát vették elő, mielőtt a szövegezéshez láttak, s azt sem különösebben titkolják, hogy ez csak az első esete lesz a Jóisten fölemlegetésének bizonyos fontos törvényekben. Az Alkotmány például aligha fogja sokáig istentelenül húzni.

A csökött, elvilágiasodott elme már azt sem érti egészen, hogy minek felosztani a parlamentereket hívőkre és nem hívőkre, vagy akár csak leszögezni, hogy a magyar Országgyűlésben vannak hívő és nem hívő képviselők - a fenti félmondat ezenkívül nem is tesz mást, és nélküle is vígan ellenne a szöveg többi része. Hogy egy képviselő nyilvánosan megvallja-e istenhitét vagy ateizmusát, az eddig a személyes döntésétől függött, ha nem akart erről beszélni, nem beszélt, és ez helyes gyakorlatnak tűnt, legalább nem kellett hajba kapni rajta. Most ez másképp lesz, kérdés, hogy mennyire másképp. Reméljük, a törvényalkotó a jövőben sem akar ennél sokkal tovább menni, és nem kezdi majd nevesíteni, vagyis személy szerint is hitvallásra kényszeríteni, később osztályozni a képviselőket, még később pedig az állampolgárokat. Ez azt gondolja, Isten a történelem ura - helyes. Ez egy másik istenről gondol valami ilyesmit - rendben, még elmegy. Ez meg azt gondolja, nincs is Isten, és a történelemnek más az ura, vagy nincs is neki - na, barátom, te mekkora marha vagy, kell egy pofon? Ennek az osztályozásnak és besorolásnak kiterjedt gyakorlatát ismeri az európai meg a magyar történelem, de nem jó szívvel emlékszünk vissza rá, és ezért is találták ki pár száz éve az állam világnézeti semlegességét - hogy ne lehessen valakit csak azért, mert nem ugyanabban az istenben hisz, mint a többség, vagy nem is hisz benne, megfosztani a jogaitól, elnémítani, megfélemlíteni. Az állam vallási és világnézeti semlegessége, az axiológiai önmegtartóztatás hatályos alkotmányunknak is fontos eleme, de hát ennek az alkotmánynak a napjai meg vannak számlálva, s akik újra fogják írni, vagy végformájáról dönteni fognak, maguk is újjászületett keresztények, akik metafizikai belegyökerezettségüket valamely keresztény vallásban találták meg az elmúlt években (és akik más ideológiát, mint a "keresztény Magyarország" vágyképét az elmúlt húsz évben nemigen tudtak az általuk vezetett politikai mozgalom mögé kanyarítani). Most nagy terveket dédelgetnek a magyar társadalom értékvilágának a megváltoztatásáról. Vajon meddig hatol majd le Isten a magyar törvényekben? Hány törvény fog őrá hivatkozni mint végső jogforrásra, az igazság és a helyes út szavatolójára?

Persze nem kell rögtön rémeket látni, és menten az ország politikai evangelizációjának nyitányát felfedezni e félmondatban - de a preambulum alapos olvasása, s egyáltalán, a törvény parlamenti ügykezelése ébreszthet némi kételyeket. A lengyel alkotmány így fogalmaz: "...(m)i, a Lengyel Nemzet - a köztársaság valamennyi állampolgára, mindazok, akik hisznek Istenben mint az igazság, a jóság és a szépség forrásában, mindazokkal, akik nem osztoznak ebben a hitben, de tiszteletben tartanak más forrásokból származó egyetemes értékeket (...) megalkotjuk a Lengyel Köztársaság alkotmányát (...)." Azaz az istenhívő és a nem istenhívő jó emberek mindenben ugyanolyan jogú polgárai a köztársaságnak; és az előbbiek is meg az utóbbiak is a saját önmeghatározásukkal többé-kevésbé kvadráló megfogalmazásban jelennek meg az alaptörvényben. Ehhez képest a magyar szöveg Istent nem valami jóságos bácsinak láttatja, hanem a történelem urának nevezi, nekünk úgy látszik, egy ilyen szigorúbb, büntető isten jutott, aki uralkodik főként; de ebbe tényleg nem ártanánk bele magunkat. De az miért van, hogy az ateisták maximum igyekezhetnek azon, hogy a "történelem menetét" más forrásokból értsék meg? Igyekszenek, igyekszenek, de bármennyire is igyekszenek, úgysem sikerülhet nekik? És ha már a lengyel mintánál tartunk (bár azt is csak a jó ég tudja, miért pont ebben kellene az erősen és egyneműen katolikus Lengyelországot mintának tekinteni). Ezt az alkotmányt 1997-ben többéves egyeztetés, két parlamenti szavazás és egy népszavazás után fogadták el. Az előkészítő munkálatokban részt vettek a baloldali és liberális pártok is, sőt nagy vita folyt róla az egyházon belül is (melyet végül a mérsékelt, toleráns irányzat nyert meg). Itt, ugyebár, nem egészen ez van történőben, a parlamenti ellenzéket nem kérdezték meg, hogyan kívánná ábrázolva látni magát e fontosnak mondott törvényben - az ateisták így lettek megannyi tapogatózó, tévelygő alak.

Hacsak nem az van, hogy ez már a nemzeti együttműködés rendszere, aminek köztudottan része mindenki, feltéve, ha nem gondolja azt a nemzeti együttműködés rendszeréről, hogy merőben ellentétes a demokrácia bevett formáival és eljárásaival, sőt azok helyett lett kitalálva, és csak a valódi politikai viták kiiktatására és az egyet nem értők elhallgattatására szolgál.

De nekik már tényleg csak az ima marad.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.