Három és fél hónap múlva újra szavazunk. Mindazon mozgások, amik a pártokon belül megelőzik a helyhatósági választásokat, rengeteget elárulnak az adott formáció állapotáról.
A nagyvárosi polgármesteri, és különösen a főpolgármesteri címnek nem pusztán szimbolikus a jelentősége. A nyertes főpolgármester közvetlenül annyi voksot gyűjt be, amennyi egy országgyűlési választáson egy egész pártnak bőven elegendő az 5 százalékos küszöbhöz. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni egyetlen pártban sem; bár Demszky Gábor kevéssé forszírozza az ún. országos ügyeket, személye megkerülhetetlen az SZDSZ-ben. Hat éve azt is láttuk, hogy amikor bejelentette igényét a pártvezetésre, főpolgármesterként szerzett tekintélye és a több százezernyi voks által hitelesített legitimációja önmagában elegendő volt a diadalmas belépőhöz. (Hogy aztán a vége mi lett, az egy másik történet.) De elmondható ugyanez a pécsi Toller Lászlóról - aki ha nem lép fel a maga súlyával 2004-ben, akkor Medgyessy Pétert Kiss Péter követi a miniszterelnöki székben -; vagy az MDF-es Gémesi Györgyről, Gödöllő első emberéről, aki a vezetéstől markánsan eltérő véleménye ellenére is sokáig őrizte pártbéli pozícióját.
Most a Fideszben zajló polgármester- és önkormányzati képviselőjelölt-állítási küzdelmekről érkeznek a hírek. E pártban választási vereségnek valódi következménye még sohasem lett. A mostani "szembenézés" is kimerült abban, hogy Orbán Viktor felvetette, majd maga le is zárta az erről szóló "diskurzust". S bár a jobboldali sajtóban számos elemzés próbálta meglelni az okokat, ezek legtöbbje nem jutott annál tovább, hogy a fő felelős mégiscsak a baloldali sajtó, amely "démonizálta" "az ország kétségtelenül legtehetségesebb politikusát". Ezt a tiszteletkört megfutotta a Nemzeti Kör múlt heti nyílt levele is (Nincs mire várni címmel jelent meg a Népszabadságban), amely az önmarcangolásban talán a legtovább jutott; de megfutja a nyilvánosságban Kósa Lajos vagy Pokorni Zoltán, és a kezdetben élesen bíráló, manapság hátrébb húzódó Illés Zoltán is. (Áder János ellenben semmit sem mond, és ez Orbán felől nézve vészjóslóbb lehet megannyi nyílt levélnél.)
Ám a háttérben kevésbé udvariasak a tagtársak. Az áprilisi választások előtt a Fidesz országos és területi listáit szentesítő választmányi ülés után tapasztalhattuk először, hogy a pártban a megszokottnál jóval nagyobbak a feszültségek. Akkor még némi kétkedéssel fogadtuk az Orbánt idővel akár leváltani is kész néhány forrásunk harcias kifakadását (lásd: Függő játszmák, 2006. március 16.). Mára viszont - sajtótudósítások szerint - a Fidesz nem egy vezető politikusa eljutott odáig, ameddig néhány hete mi is e hasábokon (lásd: Választás után, 2006. április 27. és Szag van, május 4.). Azt javasolták egy bizalmas megbeszélésen, hogy Orbán - aki továbbra is a MIÉP-es szavazatok megszerzésében látja a siker titkát - a párt radikális jobbos szárnyára, meg a polgári körösökre, magoszosokra, egyebekre bazírozva alakítson új szervezetet. A Fidesz pedig térjen vissza az 1996-1998-as "polgári" önmagához, amely kétségtelenül a párt legsikeresebb periódusa volt. Maga a pártelnök május végén a Magosz gyűlésén kijelentette: ha a gazdaérdekeket érintő kérdésekben konfliktus támad, ő a Fidesz-frakcióval szemben a Magosz pártjára áll.
Nem mindegy tehát, hogy a párt irányítását változatlanul szilárdan a kezében tartó elnök kiből csinál önkormányzati górét. Vagyis hogy kinek ad hatalmat. Kósának Debrecen polgármestereként erősek a pozíciói a pártban; ha Pokorni befut a XII. kerületben, s ha valóban ambicionálja később a főpolgármesterséget is, ugyancsak Orbán fejére nőhet. S ha két-három erős embert még sakkban is lehet tartani, húszat-harmincat bajosan. A jelöltállítási kavarásnak éppen az a célja, hogy mindazok, akikben Orbán és Kövér potenciális riválist lát, ne szervezhessenek valódi erővel és választói legitimációval bíró csapatot. (Az egyéni országgyűlési képviselőket ugyan közvetlenül választják, de nincs mögöttük olyan apparátus, mint egy polgármester mögött, így pártbéli befolyásuk, szervezési potenciájuk is jóval kisebb. Mások pedig szóba sem jöhetnek, hiszen a további sarzsik - a pártalapszabály értelmében - kizárólag Orbán jóindulatától függnek.)
Nem meglepő tehát, hogy amikor a jobboldalnak 16 év után minden korábbinál nagyobb esélye volna a főpolgármesteri szék megszerzésére - a koalícó a dolgok jelenlegi állása szerint egymás ellen indítja jelöltjeit, s a kormánypártokat a megszorító intézkedések miatt szavazóik könnyen távolmaradásukkal büntethetik -, a Fidesz mégsem ambicionálja a dolgot. Távlatos megfontolásból, nyilván. Csakhogy e távlatok kizárólag egyetlen ember hatalomtechnikai szempontjai.
