Vízben vagyunk

  • Czabán Gy. Ursus
  • 2006. június 22.

Publicisztika

Vasárnap, a focivébé sűrű árnyékában a magyar vízilabda-válogatott Világkupa-döntőt játszott.

Vasárnap, a focivébé sűrű árnyékában a magyar vízilabda-válogatott Világkupa-döntőt játszott. Hazai pályán, a legfőbb rivális Szerbia ellen. E rivalizálás tétje a világelsőség - még akkor is, ha a Világkupa jelentőségéről lehetne vitatkozni.

A párviadal e fordulójában a magyar nemzeti válogatott alulmaradt. Ami, ha a jegyzőkönyvekben szereplő eredményt (10:9) vesszük figyelembe, még túlélhető lenne, s jó szívvel bízhatnánk a mihamarabbi visszavágásban. Ám ennél sajnos jóval többről van szó: Magyarország morálisan is vereséget szenvedett, s ezt nem fogjuk egykönnyen kiheverni.

Történt ugyanis, hogy a mérkőzés utolsó pillanataiban, szerb vezetésnél, mikor épp szabaddobáshoz jutottunk, Kemény Dénes szövetségi kapitány időt kért. Csapata úgy reagált, mintha nem tette volna: az időkérés miatt leálló szerbekkel mit sem törődve, elvégezték a szabaddobást, s az átadásból megszületett az egyenlítő gól. Mire föl a magyar vezető letagadta, amit csinált. A zsűri és a játékvezetők némi habozás után, s a szerb csapat minden jogos tiltakozása ellenére megítélték a gólt, s jöhetett a hosszabbítás. Amit a szerbek végül is megnyertek. Helyreállt a rend, s győzött az igazság, mondhatnánk erre könnyű szívvel.

De nem lehet a szívünk könnyű mégsem.

Kemény Dénesnek volt egy pillanatnyi ideje, amikor azt kellett mérlegelnie, hogy mi a fontosabb, a győzelem lehetőségének az ébrentartása vagy a becsület - és ő kicsinylelkűnek bizonyult. A víz felé mutatott jelet a bírók és a zsűri talán látta, talán nem - ha igen, ők is benne voltak -, de Keménynek tudnia kellett, hogy mit tesz. Akkor is, amikor mutat, és akkor is, amikor letagadja. A csapatnak úgyszintén. Különben ők is leállnak, akárcsak a szerbek. És ne magyarázza ezt senki azzal, hogy a bírók "a javunkra tévedtek, megesik". Hisz nem ez történt. És avval sem, hogy ennyi belefér. Hogy a kétszeres olimpiai bajnok pólócsapat szövetségi kapitánya tudatosan megtéveszti az ellenfél játékosait, hogy csal, az nem fér bele semmibe. Az nem sport. Sokkal több, vagy sokkal kevesebb annál - de nem az.

A sport (meg az élet) már csak olyan, hogy adódnak szituációk, amikor kortynyi idő alatt dől el világok sorsa. Maradva a sportnál: Talmácsinak tavaly Katarban csak másodperctöredékei voltak, hogy eldöntse, ráhúzza-e a gázt, vagy se. Ráhúzta, s azóta azt szívja. Ha még csak ő! Mert nem a végeredmény fényében döntött rosszul Kemény Dénes. Nem igaz az, hogy a győztesnek minden meg van bocsájtva. Talmácsi akkor speciel győzött. Azóta se. A sport csak addig érdekes, amíg kiveti magából a csalókat. És ki is veti - mert erősebb náluk. Kemény mindannyiunk önbecsülése szempontjából hozott bűnös döntést. A kár hosszú távú és felbecsülhetetlen.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.