Török Gábor (monográfia)

  • Tamás Gáspár Miklós
  • 2017. augusztus 3.

Publicisztika

Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor éppen mit gondol.

Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő. Véleménye jelentős. Kifejezi és befolyásolja sokak preferenciáit. Megkérdeztem a népszerű internetes portál szerkesztőjét, miért számol be Török Gábor legkisebb moccanásáról, válasza: mert Török Gábor puszta neve sok ezer kattintást jelent perceken belül. Ennek a jeles embernek érdemes utánanézni. Tűvé tettem az internetet, és immáron tájékoztatni tudom a nyájas olvasót Török elemző – csakugyan fontos – fölismeréseiről, amelyeket az alábbiakban foglalhatunk össze.

• Ha az ellenzék nem szerzi meg a képviselői helyek többségét, akkor valószínűleg elveszti a választásokat.

• Ha a Fidesz–KDNP nem szerzi meg a képviselői helyek többségét, akkor vagy koalíciós kormányzásra kényszerül, vagy valami másra.

• Orbán Viktor jól érti a magyar választó pszichológiáját, amit az bizonyít, hogy megnyerte a választásokat. Igaz, hogy annak idején Gyurcsány Ferenc is megnyerte a választásokat, de az már régebben volt, ez is bizonyítja, hogy Gyurcsány Ferenc nem érti a magyar választó pszichológiáját.

• Az Európai Unió népszerű Magyarországon, ugyanakkor az Európai Uniót gyűlölő Orbán-rezsim is népszerű Magyarországon. Ennek az a magyarázata, hogy az Európai Uniót sokan kedvelik Magyarországon, habár ugyanakkor Orbán Viktort is sokan kedvelik Magyarországon. Ez jellemző – nyilatkozta a hírügynökségeknek Török Gábor.

• A magyar választót egyáltalán nem érdeklik az ideológiai kérdések, ugyanakkor az ideológiailag meghatározott politikai „oldalak” és „táborok” között nincsen „átjárás”. Ennek az az oka, hogy az „embereket” a megélhetés konkrét problémái foglalkoztatják, azonban a gazdasági realitások egyáltalán nem számítanak a választóknak, akiket csak az ideológiai elfogultság motivál. Ezért „a pártoknak” mindenekelőtt a gazdasági programjukkal kell a közvéleményhez fordulniuk – és abba kell hagyniuk a meddő ideologizálást –, ami persze a legcsekélyebb érdeklődést se váltja ki az állampolgárokból, akiket vagy a hagyományos nacionalizmus lelkesít, vagy az „európaiság” – ezeket a szlogeneket azonban a többség halálosan unja.

• A „bal” és a „jobb” közötti régi különbség teljesen elavult, az égvilágon senkit se inspirál, és „nincs is semmi mondanivalója a huszonegyedik század számára”, ennek folytán teljesen átalakult a politikai küzdelem, amely leginkább a baloldal és a jobboldal elkeseredett harcát jelenti – ezt azonban meghaladta az idő. A „baloldal” és a „jobboldal” között semmilyen lényeges különbség nincs ma már, éppen ezért különös, hogy ellentéteik kibékíthetetlenek – amit csak az nem ért meg, aki nem ismeri a magyarországi társadalmat.

• Mindenkinek elege van belőle, hogy az értelmiségiek belebeszélnek a politikai vitákba, amelyeknek az alacsony színvonala világosan jelzi a finnyás értelmiségiek fájdalmas hiányát.

• A labdarúgás roppantul népszerű Magyarországon, ennek következtében minden, ami a labdarúgással kapcsolatos, roppantul népszerű Magyarországon, kivéve a magyar labdarúgást, amely roppantul népszerűtlen Magyarországon. Ha viszont jobb lenne a futball Magyarországon, mint amilyen most Magyarországon, akkor a magyar futball is népszerűbb lenne Magyarországon, mint amennyire most népszerű Magyarországon. Mert most sajnos nem népszerű.

• Az internet kikészítette a televíziózást a mai világban. Ennek ellenére a kormányzat arra törekszik, hogy kezébe kerítse a magyarországi televíziókat. Vajon miért? Azért, mert – szemben az elterjedt divatos frázisokkal – a tévé a médiavilág középponti eleme Magyarországon és egész Európában, ennek folytán „leuralása” (?!) a politika legerősebb fegyvere. Ez a politika azonban öngyilkosságot követ el, ha figyelmen hagyja a digitális-szociális médiákat, amelyek mellett eltörpül a televíziók jelentősége, amelyet nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni.

• Nem vitás, hogy 2018-ban más lesz a helyzet, mint 2014-ben volt. Mi a lényegi különbség? Az, hogy ezúttal a Fidesz–KDNP szeretné megőrizni a hatalmát. Ezt a hatalmat akkor is, most is (1) törvényhozási, szabályozási, közigazgatási eszközökkel, (2) szociális „jótéteményekkel” és (3) paranoid propagandával kívánta és kívánja megőrizni. Ez a különbség – no meg az ellenzék ügyetlensége, hogy elveszítette a nyilvánosságot, amelyet oly módon vettek el tőle, hogy nem is védekezhetett.

• Legyünk realisták: mindenféle önáltatás nélkül be kell látnunk, hogy a Fidesz–KDNP megnyeri a legközelebbi választásokat, vagy nem. Ezek után vagy képes a megosztott ellenzék egységkormányt alakítani, vagy se. Vagy koalícióra lép valamelyik ellenzéki párt a Fidesszel, vagy se. Vagy elvárja ezért cserébe, hogy Orbán Viktor ne legyen miniszterelnök, vagy se. Ez mindenképpen bekövetkezik, semmi kétség.

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.