Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő. Véleménye jelentős. Kifejezi és befolyásolja sokak preferenciáit. Megkérdeztem a népszerű internetes portál szerkesztőjét, miért számol be Török Gábor legkisebb moccanásáról, válasza: mert Török Gábor puszta neve sok ezer kattintást jelent perceken belül. Ennek a jeles embernek érdemes utánanézni. Tűvé tettem az internetet, és immáron tájékoztatni tudom a nyájas olvasót Török elemző – csakugyan fontos – fölismeréseiről, amelyeket az alábbiakban foglalhatunk össze.
• Ha az ellenzék nem szerzi meg a képviselői helyek többségét, akkor valószínűleg elveszti a választásokat.
• Ha a Fidesz–KDNP nem szerzi meg a képviselői helyek többségét, akkor vagy koalíciós kormányzásra kényszerül, vagy valami másra.
• Orbán Viktor jól érti a magyar választó pszichológiáját, amit az bizonyít, hogy megnyerte a választásokat. Igaz, hogy annak idején Gyurcsány Ferenc is megnyerte a választásokat, de az már régebben volt, ez is bizonyítja, hogy Gyurcsány Ferenc nem érti a magyar választó pszichológiáját.
• Az Európai Unió népszerű Magyarországon, ugyanakkor az Európai Uniót gyűlölő Orbán-rezsim is népszerű Magyarországon. Ennek az a magyarázata, hogy az Európai Uniót sokan kedvelik Magyarországon, habár ugyanakkor Orbán Viktort is sokan kedvelik Magyarországon. Ez jellemző – nyilatkozta a hírügynökségeknek Török Gábor.
• A magyar választót egyáltalán nem érdeklik az ideológiai kérdések, ugyanakkor az ideológiailag meghatározott politikai „oldalak” és „táborok” között nincsen „átjárás”. Ennek az az oka, hogy az „embereket” a megélhetés konkrét problémái foglalkoztatják, azonban a gazdasági realitások egyáltalán nem számítanak a választóknak, akiket csak az ideológiai elfogultság motivál. Ezért „a pártoknak” mindenekelőtt a gazdasági programjukkal kell a közvéleményhez fordulniuk – és abba kell hagyniuk a meddő ideologizálást –, ami persze a legcsekélyebb érdeklődést se váltja ki az állampolgárokból, akiket vagy a hagyományos nacionalizmus lelkesít, vagy az „európaiság” – ezeket a szlogeneket azonban a többség halálosan unja.
• A „bal” és a „jobb” közötti régi különbség teljesen elavult, az égvilágon senkit se inspirál, és „nincs is semmi mondanivalója a huszonegyedik század számára”, ennek folytán teljesen átalakult a politikai küzdelem, amely leginkább a baloldal és a jobboldal elkeseredett harcát jelenti – ezt azonban meghaladta az idő. A „baloldal” és a „jobboldal” között semmilyen lényeges különbség nincs ma már, éppen ezért különös, hogy ellentéteik kibékíthetetlenek – amit csak az nem ért meg, aki nem ismeri a magyarországi társadalmat.
• Mindenkinek elege van belőle, hogy az értelmiségiek belebeszélnek a politikai vitákba, amelyeknek az alacsony színvonala világosan jelzi a finnyás értelmiségiek fájdalmas hiányát.
• A labdarúgás roppantul népszerű Magyarországon, ennek következtében minden, ami a labdarúgással kapcsolatos, roppantul népszerű Magyarországon, kivéve a magyar labdarúgást, amely roppantul népszerűtlen Magyarországon. Ha viszont jobb lenne a futball Magyarországon, mint amilyen most Magyarországon, akkor a magyar futball is népszerűbb lenne Magyarországon, mint amennyire most népszerű Magyarországon. Mert most sajnos nem népszerű.
• Az internet kikészítette a televíziózást a mai világban. Ennek ellenére a kormányzat arra törekszik, hogy kezébe kerítse a magyarországi televíziókat. Vajon miért? Azért, mert – szemben az elterjedt divatos frázisokkal – a tévé a médiavilág középponti eleme Magyarországon és egész Európában, ennek folytán „leuralása” (?!) a politika legerősebb fegyvere. Ez a politika azonban öngyilkosságot követ el, ha figyelmen hagyja a digitális-szociális médiákat, amelyek mellett eltörpül a televíziók jelentősége, amelyet nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni.
• Nem vitás, hogy 2018-ban más lesz a helyzet, mint 2014-ben volt. Mi a lényegi különbség? Az, hogy ezúttal a Fidesz–KDNP szeretné megőrizni a hatalmát. Ezt a hatalmat akkor is, most is (1) törvényhozási, szabályozási, közigazgatási eszközökkel, (2) szociális „jótéteményekkel” és (3) paranoid propagandával kívánta és kívánja megőrizni. Ez a különbség – no meg az ellenzék ügyetlensége, hogy elveszítette a nyilvánosságot, amelyet oly módon vettek el tőle, hogy nem is védekezhetett.
• Legyünk realisták: mindenféle önáltatás nélkül be kell látnunk, hogy a Fidesz–KDNP megnyeri a legközelebbi választásokat, vagy nem. Ezek után vagy képes a megosztott ellenzék egységkormányt alakítani, vagy se. Vagy koalícióra lép valamelyik ellenzéki párt a Fidesszel, vagy se. Vagy elvárja ezért cserébe, hogy Orbán Viktor ne legyen miniszterelnök, vagy se. Ez mindenképpen bekövetkezik, semmi kétség.
