Kedves Olvasónk!
Ez a cikk a Magyar Narancs 2024. március 14-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.
Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.
A magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk.
Visszavárjuk!
A szerk.
„Európa hozzáállása Oroszországhoz a biztonsági párbeszédben konstruktívabbá válik, amikor az orosz hadsereg megközelíti az Ukrajnával határos keleti EU-államokat” – jósolta nemrég Konsztantyin Gavrilov, a bécsi állandó fegyverzetkorlátozási (!) tárgyalások egyik vezető orosz diplomatája. Sőt, szerinte a hevület akkor fog csökkenni, amikor csapataik Lengyelország, Románia, Magyarország és Szlovákia határánál állnak; akkor teljesen más lesz a hangnem.
Az elmúlt időben egyre-másra hangzanak el hasonló nyilatkozatok ilyen-olyan hivatalosságok részéről, leggyakrabban Dmitrij Medvegyev exelnök-exkormányfőtől. Ma azonban már nem intézzük el kézlegyintéssel az efféle „futóbolondokat”, annak ellenére sem, hogy az ukrajnai háború bizonyítja: az újszovjet birodalmi törekvések mellénye lötyög a rezsim testén. Noha a szemünk előtt foszlott szét az orosz haderő legyőzhetetlenségének mítosza, a beszélő fejek nagyotmondásait mégis egyre komolyabban veszi a világ. (Medvegyev legutóbb egy olyan térkép előtt tartott előadást, amelyben Ukrajna egy keskeny sávot nem számítva megszűnt létezni, területei Lengyelországhoz, Romániához és Magyarországhoz vándoroltak.) Az orosz szándék megvan – véli Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet (SVKI) tudományos főmunkatársa is. Nem látszik az a pont, ahol a két oldal belátná, hogy célját nem tudja elérni, és nincs értelme tovább háborúzni. Ráadásul az enyhülés a jövőben sem látszik lehetségesnek: Putyin mind az öt, Ukrajna biztonságát garantáló nemzetközi egyezményt felrúgta két éve – miért hinnék el neki egy békemegállapodás betartását?
Az Európai Uniónak és partnereinek, valamint a NATO tagországainak háború nélkül is hosszadalmas fenyegetésre kell tehát berendezkedniük.
Hadiipari beruházásokra várva
Csakhogy az EU eltunyult – a délszláv konfliktust leszámítva lassan nyolc évtizede nem volt tényleges háborús helyzetben. Bármennyire valós veszély is az orosz fenyegetés – és az EU magára maradása vele szemben –, a közösség hadiipara rendkívül lassan talál magára. A nemzeti haderők leépültek (a német készletek például három napra elegendőek), az Ukrajnának ígért egymillió tüzérségi lőszert például hónapok óta nem képes előteremteni a demokratikus világ. Ezen valamennyit segít ugyan az, hogy a cseh kormány „talált” 800 ezer darab tüzérségi gránátot a kanadaiak és mások által felkínált pénzből (valószínűleg számos országból vásárolta őket össze), de Németország például csak pár hete jelentette be, hogy új lőszergyárat épít a Rheinmetall. Ez az üzem várhatóan egy év múlva kezd termelni, és évente 200 ezer tüzérségi lőszert állít elő, robbanóanyagok, rakétafejek és egyéb alkatrészek mellett. A mintegy 300 millió euróra rúgó építési költségeket a vállalat fedezi. Ám nyilvánvaló, hogy ez a beruházás is édeskevés.
Az európai hadiipar 20–30 éve hanyatlik, visszaépítéséről az orosz agresszió hatására döntöttek. Van mit pótolni, mert a 2023-as közös költségvetésből mindössze 2,4 milliárd eurót fordítottak hadiipari fejlesztésekre. Az Európai Bizottság csak e hónapban mutatja be az EU védelmi ipari stratégiáját, amely egyebek között a hadiipari termelés több mint 20 százalékos növelését tartalmazza – ezt ígérte Ursula von der Leyen, a testület vezetője a müncheni biztonságpolitikai konferencián, február közepén. „Többet kell költeni a hadiiparra, és ezt már tesszük is. Tavaly a hadiipari termelés 20 százalékkal nőtt, és még nagyobb lesz a jövőben” – fogalmazott a Bizottság elnöke. Újraválasztási kampányának eleme, hogy a közös uniós költségvetés része legyen a fegyverkezési programok finanszírozása is, a tagállamok a közös beszerzéseket részesítsék előnyben, és lehetőleg uniós gyártóktól rendeljenek. Ebben azonban komoly viták vannak – míg egyes országoknak nincs kifogásuk a közös költségvetési eszközök ellen, a honvédelem finanszírozását jelenleg az egyes uniós kormányok kezelik. A Bizottság és az Európai Beruházási Alap januárban mutatta be a védelmi ipar felfuttatásának tervét, amely 175 millió eurót adna az uniós hadiipari innováció előmozdítására. Ehhez tette hozzá a közös költségvetési felülvizsgálat a STEP-program 1,5 milliárd euróját innovációs és fejlesztési célokra. Az Európai Békekeret (EPF) további 5 milliárd euróval való kiegészítését és az Ukrajnának külön erre a célra szánt ugyanekkora alap létrehozását azonban jelenleg német–francia vita is lassítja.
A közös cselekvés nehézségei
A közös védelmi ipar és költségvetés, a közös katonai fejlesztések hiányánál és az ez irányú szándékok eddigi elmaradásánál is nagyobb gond az, hogy
jelenlegi állapotában az EU nem képes valóban együttes cselekvésre, közös haderő létrehozására összehangolt védelmi és hadműveleti tervezéssel, élén egységes „honvédelmi minisztériummal”
– hívja fel a figyelmet Csiki Varga. Érdemes felidéznünk, hogy az ukrajnait megelőző utolsó nagyobb európai konfliktusban, a délszláv háborúban teljes káoszba fulladt a békefenntartó ENSZ-művelet: a részt vevő brit, francia, holland katonai egységek a saját kormányuk utasításait követték, az elvben közös parancsnokság megléte ellenére érdemi együttműködésre nem mutattak hajlandóságot. A patthelyzetet végül a Clinton-kormány és az amerikai légierő oldotta fel, amikor 1995 szeptemberében a boszniai szerb állások bombázásával tárgyalóasztalhoz kényszerítették Belgrádot.
Ma tehát a döntéseket a tagországi kormányok hozzák, s ezeket próbálják egymáshoz simítani, ami nyilvánvalóan féloldalas és nem hatékony – ahogy ezt láttuk a hadiipar esetében is. Az Európai Védelmi Alap létrehozása 2017-ben és az éves védelmi felülvizsgálat legfeljebb kezdeti lépésnek tekinthető. Amíg a kormányok nem hajlandók a nemzeti szuverenitásból további részeket bedobni a közösbe, addig álmodni sem érdemes a közös védelmi ipari (például harckocsi-, repülőgép-) fejlesztésekről és az összehangolt, nagy mennyiségű, gazdaságos készletfeltöltésről. Mindehhez a NATO-éhoz hasonló sztenderdizálásra is szükség lenne – erősíti meg Csiki Varga Tamás. Jelenleg azonban a távoli messzeségben száll a következő generációs harci gép (Future Combat Air System) fejlesztése, az Airbus–Dassault–Indra német–francia–spanyol gyártmány talán csak a 2040-es években állhat szolgálatba. (Ha egyáltalán, mert egyre többen rendelnek amerikai F–35-öst.)
Ukrajna: költségek és lehetőségek
Mindeközben valós a veszélye annak, hogy az Egyesült Államok – függetlenül a novemberi választás kimenetelétől – elfordul Európától, mert véges erőforrásait mindinkább a számára legfontosabb Kína köti le, és szeretné elkerülni az orosszal együttes agresszió kihívását. Az EU-ban viszont láthatóan nincs konszenzus a teendőkben. Tíz-tizenkét ország vállalná a kockázatközösséget, s kellő elszántságot mutat a közös haderő iránt, de ez nem azonos az erősen Ukrajna-pártiak csoportjával sem. A lengyelek és a románok például meggyőződéses atlantisták, elköteleződésük az Egyesült Államok iránt erős. Bonyolult a nukleáris elrettentő erő helyzete is. A Brexit után Franciaország maradt az egyedüli atomfegyver-hatalom az EU-ban – vajon hajlandók-e betenni ezt egy közös haderőbe, illetve a többiek beszállnak-e pénzzel a fenntartásba?
Donald Trump visszatérése a Fehér Házba még komolyabb veszéllyel fenyeget. Már előző elnöksége idején belengette, hogy kiviszi az Egyesült Államokat a NATO-ból, mostanában ezt megismételte. Sőt „felajánlotta” Putyinnak, hogy az bátran támadja meg azokat a NATO-tagországokat, amelyek nem költik haderejükre az elvárt 2 százalékot a GDP-ből; ezeket Amerika nem fogja megvédeni. Ezzel csak az a gond, hogy az orosz agresszió lehetséges következő célpontjai (a Baltikum, Lengyelország, Finnország) mind teljesítik vagy meghaladják ezt a mértéket. Az európai uniós védelmi kiadások a már lezárt évben, 2022-ben 6 százalékkal növekedtek 2021-hez képest, és elérték a 240 milliárd eurós történelmi csúcsot. Becslések szerint 2023-ban a növekedés 4,5 százalékos volt, így az ilyen kiadások átlagosan a GDP 1,6 százalékának feleltek meg. A legtöbb tagállam azonban ezzel még mindig nem érte el a NATO által elvárt GDP-arányos 2 százalékos ráfordítást. Összesen hétben mértek csökkenést, köztük Magyarországon is (nominálisan 1,8 százalékkal).
A globális katonai kiadások 2022-ben reálértéken egyébként is 3,7 százalékkal új csúcsra, 2240 milliárd dollárra nőttek – áll a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) kimutatásában. A három legtöbbet költő állam, az Egyesült Államok, Kína és Oroszország a világ összköltésének 56 százalékát adta. A közép- és nyugat-európai országok – uniós tagállamok és unión kívüliek – összesített védelmi kiadásai (345 milliárd dollár) reálértéken először haladták meg az 1989-est, amikor a hidegháború véget ért. Finnországban a növekedés 36, Litvániában 27, Svédországban 12 és Lengyelországban 11 százalékos volt. A NATO katonai kiadásai 1232 milliárd dollárt tettek ki, 0,9 százalékkal többet a 2021-esnél.
A számok alapján tehát a demokratikus világ képes lenne bőségesen finanszírozni Ukrajna hősies honvédő háborúját
– még úgy is, hogy egyes NATO-országok alatta maradnak a bűvös 2 százaléknak. Ukrajna három legnagyobb katonai támogatója (az EU-t magát nem számolva) az Egyesült Államok (44 milliárd euró), Németország (17 milliárd) és Nagy-Britannia (6,6 milliárd) – miközben az Egyesült Államok 2023-ban 860 milliárd, Németország 68, az Egyesült Királyság 65 milliárd dollárt áldozott katonai kiadásokra. A menekültügyi kiadásokkal együtt számolt teher a németek esetében a GDP 0,8 százaléka, az amerikaiaknál és a briteknél nem éri el a fél százalékot. S arról se feledkezzünk meg, hogy Ukrajna újjáépítése az évszázad gazdasági fejlesztése lehet. Az ukrán kormány, a Világbank, az Európai Bizottság és az ENSZ 2023. végi számítása szerint a helyreállítási és újjáépítési szükségletek tíz év alatt 486 milliárd dollárra becsülhetők, Ukrajna 2023-ra saccolt nominális GDP-jének közel háromszorosára rúgnak majd.
Könnyen belátható tehát, hogy az Ukrajnának ma nyújtott segítség nemcsak befektetés a Nyugat biztonsági jövőjébe, de a majdani újraépítés a fél világgazdaságot megmozdító konjunktúrát is ígér.
Már persze annak, aki részt kap ebből.
Csiki Varga Tamás optimista verziójában öt-nyolc év alatt a társadalmak és a politikai vezetések megértik, hogy közös uniós fellépésre van szükség. A borúlátó előrejelzések szerint viszont folytatódik a vergődés, a következő válságok átrohannak rajtunk, a további nemzetállami megoldási kísérletek nem lesznek sikeresek, és sokba fognak kerülni minden európainak.
A szerző újságíró.
E cikk az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.
