Azt, hogy a magyar író (pláne a költő) nem csak irodalmi, de népnemzeti, sőt, nemzetgazdasági kérdésekben is megszólalni hivatott, legalábbis Illyés Gyula bonmot-vá szelídült vízügyes példázata óta tudhatjuk.
A Puszták népe vagy az Egy mondat a zsarnokságról szerzője 1963-ban írt előszót Németh László Iszonyának francia kiadásához, s ebben magyarázta el a nyugati olvasóknak, hogy a keleti végeken bizony a vízügyi kérdéseket is a költők-írók kénytelenek intézni. Nem arról van szó, hogy társadalmi feladatköre is van az irodalmároknak, hiszen ezt Nyugaton is tudhatták, hanem, hogy konkrétan hivatalként kell a mindenkori hatalommal karöltve működnie egy magára valamit is adó káeurópai szerzőnek.
Kínos vagy nem kínos, a leírás mind a mai napig hat. Itt van erre a legutóbbi példa: az Írószövetség levelet írt Karácsony Gergelynek, hogy ne állítsa le a városligeti építkezéseket. Mint mondják: a „Magyar Írószövetség székháza évtizedek óta a Városliget közelében található, a liget sorsa ezért sem közömbös számunkra”. Kétségtelen, hogy a Bajzai utcai ház nincs messze a ligettől, igaz, másik kerületben ál, s ennyi erővel a Vakok Intézete vagy
a NAV dolgozói is írhattak volna a főpolgármesternek.
Szó sincs arról, hogy ne lehetne társadalmi kérdésekben, vagy akár politikai vitákban egy-egy írószervezetnek kifejtenie a véleményét, sőt, üdvözlendő is lenne a nagyobb aktivitás. Ám, hogy mindezt milyen pozícióból, milyen céllal, és milyen hangnemben teszi, az már nagyon nem mindegy.
| ||
Az Írószövetség más esetekben mély hallgatásba burkolózik, amikor közéleti eseményekre lehetne reagálni – hogy mást ne mondjunk a szervezet 2004-es megroppanása, és a tömeges kilépéseket követő, azóta visszafordíthatatlannak látszó presztízsvesztése is egy ilyen hallgatás következménye volt. Akkor Döbrentei Kornél antiszemita beszédétől nem határolódtak el, az elmúlt években pedig alig-alig szólaltak meg társadalmi ügyekben.
Most akkor mégis mi változott?
A Bajza utca épp olyan messze van a Liget projekt építési gödreitől, mint eddig, s az elérni kívánt cél, a kultúra fogyasztása épp nem az építkezés leállása, sokkal inkább a járványhelyzet miatt ütközik akadályokba ezekben a hónapokban.
Azt üzenik Karácsonynak: „a fő kérdés: vajon hányan részesülnek maradandó kulturális élményben, ezekben a világ vezető építészei által tervezett terekben, s vajon ennek hatására hány gyermek vagy fiatal választja majd a művészeti, az irodalmi pályát”.
Az ugyanakkor nehezen indokolható, hogy miért is kell emiatt épp a Városligetet beépíteni. A művészetre szomjazó „gyermek vagy fiatal” alighanem a város, ne adj’ isten az ország más pontjain is kielégítheti kulturális vágyait, őket kevéssé fogja érdekelni, hogy a Bajza utca merre, hány méterre van. Vagy az számít, hogy az íróknak mennyit kell gyalogolniuk? „Most még csupán csak sejthető, hogy vajon […] hány író, költő nyit majd meg kiállításokat” – írják. Nem mintha a székházból mennének kiállítást megnyitni – hacsak nem a szépemlékű (vajon működik még?) Deák étkezdéből indulnak kulturális kötelességük végzésére.
| ||
„A projekt falainak ereje nem a kőben, nem a betonban van, hanem az emberi lélekben, amely számára elengedhetetlenül fontos a kultúra.” Költői szavak, kétségtelenül, de ha nem a kő, nem a beton számít, akkor miért egy építkezés ügyében emelnek most szót mégis?
Nincsen ebben valami mély ellentmondás?
„[A]rra kérjük a Főváros vezetését, hogy döntése meghozatalakor – Kosztolányit idézve – »bölcs messzetekintéssel« vesse el a politikai szempontokat, mert a Liget projekt lényegét tekintve nem politikai ügy”. De hát nagyon jól tudják ők is, hogy a Liget projekt jelen állás szerint (és már a kezdetektől) nagyon is politikai ügy. A levelet megfogalmazó elnökség pedig egy politikai állásfoglalást tett most közzé.
Ha a kormányoldal szokásos logikáját vesszük kölcsön, akkor ráadásul a társadalmi, többségi akarattal szemben, hiszen a megválasztott polgármester fontos kampányígérete volt a projekt leállítása. Vagyis az emberek vélhetően emiatt (is) szavaztak rá. Mégis miféle társadalmi nyomásnak enged most az Írószövetség, hogy eddigi gyakorlatát megszakítva szót emel egy ilyen nem épp irodalomközeli kérdésben?
Alighanem arról van szó inkább, hogy az egyik legnagyobb publicitást kapó, a kormány és a főváros vezetésének egyébként meglehetősen kiegyenlítetlen küzdelmében a frontvonalat jelentő ügyben jelzik, melyik oldalon állnak. Ha úgy érzik, ki kell állniuk a kormány mellett, lelkük rajta.
Csak remélni tudjuk, hogy más társadalmi ügyekben, a kisebbségekkel szembeni igazságtalanságok láttán, korrupciógyanús beruházások miatti felháborodásban, politikai túlkapások és visszaélések idején sem maradnak csöndben ezentúl.
