A Fidesz és a mozgalmi kormányzás

  • Mikecz Dániel
  • 2015.05.12 14:35

Liberális szemmel – Republikon

Orbán Viktor pár hete a „mozgalmi kormányzáshoz” való visszatérésről beszélt Bayer Zsoltnak adott interjújában. Az egész interjú a kormányt érintő kihívásokról, a csökkenő népszerűségről szólt, és a mozgalmi kormányzás tulajdonképpen ezekre a problémákra jelenthet megoldást. Elsőre úgy tűnhet, hogy a mozgalmi kormányzás fából vaskarika, de valójában egy olyan kormányzási forma, amely a folyamatos mozgósításon alapszik. Az élményalapú, érzelmi kötődést kialakító mozgósítás kormányzati oldalról bár szokatlan, de önmagában nem veszélyezteti a demokráciát. A folyamatos mozgósítás azonban növekvő politikai polarizációval, rossz társadalmi közérzettel jár.

Először is azt a kérdést érdemes feltenni, hogy létezik-e olyasmi egyáltalán, hogy mozgalmi kormányzás. A társadalmi mozgalmak azért mozgósítják az állampolgárokat, hogy valamilyen társadalmi, politikai változást érjenek el vagy éppen akadályozzanak meg. Céljuk eléréséhez többfajta stratégiát, módszert választhatnak, ami függ az adott csoporttól, de az elérni kívánt változástól is. Máshogyan tiltakoznak és másfajta célokat is fogalmaznak meg a magasabb bérekért küzdő közmunkások vagy a nagyvárosi terek közösségi hasznosításáért küzdő gerillakertész. A mozgalmi kormányzás azért ellentmondásos kifejezés, mert egy kormánynak megvannak az eszközei a politikai változások eléréséhez. Természetesen a kormánynak is van egy adott mozgástere, amit többek között éppen a tiltakozások, társadalmi mozgalmak is szűkíthetnek.

A mozgalmi kormányzás megértéséhez tehát el kell távolodnunk a szigorú társadalomtudományi terminológiától. Amikor mozgalmi kormányzásról beszélt a miniszterelnök, akkor arra gondolt, hogy a szimpatizánsok mozgósításával kell segíteni időről időre a kormányt. Ez nem új eszköz a Fidesz és Orbán Viktor repertoárjában. Ha emlékszünk, a 2002-es választások után a leköszönő miniszterelnök hívta életre a polgári köröket, amelyek feladata az volt, hogy ápolják a polgári politikai ethoszt, tartsák fenn azt a mobilizációs készültséget, amelynek a csúcspontja a Testnevelési Egyetemen tartott beszéd volt a két forduló között. Ebben a kampányban vált a kokárda a Fidesszel való szimpatizálás jelképévé, amiért sokan a nemzet megosztásával vádolták Orbán Viktort és a jobboldalt. Ez a gesztus nem más, mint a politikai preferenciák láthatóvá tétele, demonstrációja. Nem jelentéktelen az sem, hogy a kokárda bevett mozgalmi eszköz, a 19. században a liberális nemzeti mozgalmak jelképe volt Magyarországon és máshol Európában is. 2006 után a polgári körök veszítettek jelentőségükből a radikális jobboldali mobilizáció felfutásával. Akkor a Kossuth téren rendre megjelentek a Fidesz politikusai is a radikális jobboldal tüntetésein.

false

Az utcai jelenlét, tüntetések szervezése nem teljesen ritka az ellenzéki pártok részéről, de ez inkább a kisebb, fiatalabb pártokra jellemző, mint amilyenek az ökológiai vagy a jobboldali populista pártok. A békemenet azonban nagyon speciális jelenség, az ugyanis, hogy egy kormány szervez tüntetéseket, szokatlan a képviseleti demokráciákban. Az ilyen mozgalmakat a rendszerváltás előtti időszakban pszeudomozgalmaknak nevezték. Ilyenek voltak a kommunista ifjúsági és nőmozgalmak, vagy a „béketáborban” szokásos, felülről szervezett mozgalmak a békéért. Manapság kvázimozgalmaknak nevezik ezt a jelenséget, de dívik még az „astro turfing” megnevezés is (astro turfnek hívják a műfüvet az Egyesült Államokban, tehát az nem igazi grass root). A felülről szervezett mozgalmak az illiberális demokráciákban elterjedtek, ahol a mozgósítás a populista vezetők közvetlen céljait szolgálják.

A békemenet és általában a mozgalmi kormányzás célja az lehet, hogy fenntartsa a kapcsolatot a választókkal, létrehozzon és elmélyítsen egy érzelmi kötődést a közös élmények során. Ez tulajdonképpen a „lélek” visszaszerzésének programja, amely igény az utóbbi hetekben egyre gyakrabban jelenik meg a kormánypártok holdudvarában. A mozgalmi kormányzás, azaz a felülről szervezett mozgósítás önmagában nem feltétlenül illiberális, populista politikai eszköz, amennyiben célja a már említett érzelmi kötődés kialakítása. A politika megélésének lehetősége, az érzelmi kötődés, az élményszerzés lehetősége a politikában olyan funkciók, amelyek egyre fontosabbá válnak a nyugati demokráciákban is. Azt, hogy van igény az ilyen mozgósításra, mutatja, hogy milyen sokan jelentek meg a korábbi békemeneteken. A politikai intézményekbe vetett bizalom csökkenése, a politikai pártok tagságának csökkenése, a jövővel kapcsolatos bizonytalanság felértékeli az olyan szokatlan kormányzati politizálási eszközöket is, mint amilyenek a felülről szervezett mozgalmak, amilyen a békemenet is. Nem lenne meglepő, ha a jövőben egyre több kormány használná ezeket az eszközöket az EU-ban, főleg, amióta sikeresebbek a mozgalmi pártok, mint a görög Sziriza vagy a spanyol Podemos.

false

A „lélek” megőrzésének programja legitim igény egy éppen kormányzó párttól, de a mozgalmi kormányzás veszélyeket is rejt magában. Mivel felülről szervezett mobilizációról van szó, az ilyen mozgalmak számára bőven rendelkezésre állnak erőforrások, ami torzítja a civil társadalmat. Kérdés, hogy milyen hatással van ez a gyakorlat a tiltakozási kultúrára, mennyi teret vesz el az önálló állampolgári kezdeményezésektől. A folyamatos mozgósítás a mi–ők csoportok közötti határok fenntartásával érhető el: ez az, amit sokan árokásásnak hívnak. Az éles politikai polarizáció pedig rossz politikai klímát, kellemetlen társadalmi közérzetet teremt.

Neked ajánljuk