Orbán Viktor a szuverenitást és a magyar példát az EU és a nyugat-európai államok gyakorlatával állította szembe. A „hanyatló Nyugat” tézise azért működhetett, mert a magyar társadalomban jogos igény mutatkozott arra, hogy ne csupán mintakövető ország legyünk.

A Fidesz újabb kétharmados győzelmének okait elemző írások, elemzések, megszólalások rendre a kistelepülések szavazóinak mozgósítását jelölik meg az egyik legfontosabb tényezőként. A mozgósításban minden bizonnyal meghatározó szerepe volt a bevándorlásról, a betelepítésekről szóló kormányzati propaganda-hadjáratnak. A kistelepülések lakóinak mozgósítása elengedhetetlen volt a Fidesz győzelméhez, azonban önmagában természetesen nem lett volna elegendő. A sikerhez szükség volt ahhoz, hogy egymástól gyökeresen különböző társadalmi csoportokat lehessen összekovácsolni. Olyan szavazói tábort kellett építenie a Fidesznek, amely elegendő a kormányzati többség megszerzéséhez. A menekültellenesség Magyarországon széles körben új jelenség, így a Fidesznek lehetősége nyílt rá, hogy a saját szája íze szerint mutassa azt be. A menekültek elutasítása elsősorban kulturális és nem faji alapon történt, így nem lett az vállalhatatlan a Fidesz középosztályi szavazóinak. Persze érdemes megemlíteni, hogy a kampányban a színes bőrű férfiakat démonizáló plakátok minden valószínűség szerint romaellenes attitűdöket is aktivizáltak.

A kulturális tekintetben értelmezett menekültellenesség nem önmagában létezett, hanem a magyar szuverenitáshoz, függetlenséghez kötődött. Orbán Viktor a szuverenitást és a magyar példát az EU és a nyugat-európai államok gyakorlatával állította szembe. A „hanyatló Nyugat” tézise azért működhetett, mert a magyar társadalomban jogos igény mutatkozott arra, hogy ne csupán mintakövető ország legyünk. Orbán így egy sajátos modernizációs utat vázolt fel: ha gazdasági szinten még belátható ideig nem is fogjuk elérni a magállamokat, de demográfiai, kulturális és biztonsági tekintetben előnyre tehetünk szert velük szemben. Erre a modernizációs ajánlatra, mint közép-európai modellre hivatkozott a kormányfő, ami növelte annak hitelességét, megalapozottságát, ráadásul van is előzménye a magyar politikai gondolkodás történetében. A magyar, ill. közép-európai modernizációs út azért is kerülhetett előtérbe, mert a 2008-as gazdasági válság kiábrándította a térség lakóit az európai integrációval kapcsolatban. Magyarországon ráadásul különösen súlyos hatása volt a válságnak, így az EU csatlakozás optimizmusa, ami 2006-ban még lökést adott az MSZP-nek és az SZDSZ-nek, 2010-re eltűnt.

A magyar bal- és liberális oldalnak éppen az európai integráció nyújtott egy olyan narratívát, mint most a Fidesznek a nemzeti szuverenitás. Az EU-hoz való csatlakozás a gyarapodást, a felemelkedést ígérte a kelet-magyarországi munkásoknak és a fővárosi technokratáknak egyaránt. Kulturális értelemben a csatlakozás ráadásul a kompország Nyugaton való lehorgonyzását jelentette sokaknak. Erre a narratívára fel lehetett fűzni egyéb üzeneteket is, továbbá indokolni lehetett bizonyos népszerűtlen intézkedések szükségességét. Sokan értetlenkednek azon, hogyan írhatja felül a migránsozás a nyilvánvaló korrupciót a fideszes szavazók számára. Hasonló mechanizmus játszódott le azonban amikor az MSZP szavazói nézték el a neoliberális gazdasági intézkedéseket a nyugati integráció reményében. Az MSZP és az SZDSZ válhatott ráadásul az EU integráció hiteles képviselőjévé, ahogy most a Fidesz tűnik annak a nemzeti szuverenitás kapcsán. Senki nem tiltakozott volna a 90-es években a vád ellen, hogy Brüsszel pártját fogja.

Ahogy az európai integrációs narratíva, ill. modernizációs ajánlat, úgy a nemzeti szuverenitásra építő politikai és kommunikáció nagy előnye, hogy nem állít szembe egymással társadalmi csoportokat eltérő gazdasági érdekek mentén. Az ígéret a rendszerváltás után az volt, hogy majd mindenki számára gyarapodást hoz, ha csatlakozunk az Európai Unióhoz. A magyar emberek, a kultúra és nyelv védelme, a terrorizmustól, bevándorlóktól való biztonság hasonlóan mindenkit érint, függetlenül annak anyagi helyzetétől. A narratíva inkluzív természete megengedi a széles merítést. A baloldal problémája, hogy az európai modernizációs narratíva meggyengült és nem sikerült revitalizálni azt, vagy valamilyen új, integratív narratívát találnia. A radikálisabban baloldali üzenetek pedig óhatatlanul is csak a választók egy vékonyabb szeletét érhetik el, hiszen osztályellentétekről szólnak, tehát nem alkalmasak különböző társadalmi csoportok közötti szövetségek kötésére.

A fideszes oligarchák életszínvonalának szembevetése az egészségügy és az oktatás helyzetével, a stadion vs. kórház üzenet működhetett volna. Az egészségügyben azonban sok szövetségese van a Fidesznek, ráadásul hiányzott egy olyan eszmei habarcs, mint ami Európa volt korábban vagy jelenleg a nemzet. Az ellenzék többszólamúsága, a kooperációról-koordinációról szóló viták, a választási matematikai szöveges feladatok ráadásul hátráltatták, hogy kialakulhasson egy meggyőző, inkluzív narratíva. Nem segít továbbá az sem, hogy nemzetközileg is sok problémával küzd a baloldal.

Orbán Viktor arra készül, hogy a családok helyzete, a demográfiai kihívások lesznek a kormányzás fókuszában 2018-tól. A bevándorlás, a nemzeti szuverenitás témájából ezek az ügyek könnyen levezethetők: „a nyugati államoktól eltérően Magyarország nem bevándorlással, hanem a családok támogatásával kívánja kezelni a demográfiai problémákat.” A családok támogatása önmagában általánosan elfogadott politikai üzenet. Ahhoz, hogy táborképző erővé váljon, szükség van ellenségképre is. Valószínűsíthető, hogy ezt a már eddig is támadott „gender-ideológiában” fogja megtalálni a kormány. Saját üzenetének elfogadhatóságát úgy növelheti ugyanis a Fidesz, ha bizonyítja, hogy családpolitikája ellen olyan emberek tiltakoznak, akikkel a magyar választók többsége nem tud azonosulni. Itt érnek be politikai szinten azok a fogyasztási, kulturális, szociológiai különbségek, amelyek szakadékot képeznek a nagyvárosi és vidéki Magyarország között.

A választás óta sok helyen lehetett arról olvasni, hogy több politikus, aktivista és véleményformáló a kistelepüléseken élők megszólítását tűzte ki célul. Bár lényeges tényezőről van szó, azonban ez is egy formai, módszertani és nem tartalmi kérdés. 2014-ben az együttműködés, 2018-ban a koordináció szükségességéről szólt ez ellenzéki diskurzus, nem érdemes leszűkíteni a vitát 2022-re az elérés mikéntjére. Ha eljut ez ellenzék a kistelepülésekre, tudni is illene, hogy mit mondjon.

Liberális szemmel – A Republikon blogja a magyarnarancs.hu-n.

Liberális szemmel – Republikon

Számok. Politika. Elemzés. Feminizmus. Mozgalmak. Liberalizmus.