Orbán Viktor mindig képes volt arra, hogy politikai fogalmakat átdefiniáljon, majd következetes használat segítségével az új definíciót – legalábbis saját táborán belül – széles körben elterjessze. Az elmúlt hetek nyilatkozatai alapján úgy tűnik, a miniszterelnök kísérletet tehet arra, hogy a „liberális” kifejezés átértelmezése után a demokratával is hasonlóan járjon el. E kísérlet annál is inkább fontos, mert Orbán baloldali-liberális ellenzékének egy része „demokrataként” tekint magára. Ha Orbán sikeresen tüntetné fel magát az európai demokrácia képviselőjeként – és pozicionálná ellenfeleit a „liberális elitek” részeként –, az komoly fejtörést okozhat a miniszterelnök hazai kritikusainak is.
Orbán érvrendszerének lényege, hogy az Európai Unió döntései ma nem az „emberek”, hanem az elit érdekeit képviselik; nem a választói elvárások, hanem a politikailag korrekt elit csoportok határozzák meg az európai döntéseket. A kormányfő értelmezésében ezek az elit csoportok liberális elit csoportok, akik ideológiai okokból képviselnek bizonyos álláspontot – miközben az ezzel szemben álló elképzeléseket megbélyegzik, és ellehetetlenítik a képviseletét.
| ||
Ez az értelmezés szinte minden elemében téves; abszurditása a most vasárnapi Fidesz-kongresszuson is nyilvánvaló volt. Miközben például a hazai jobboldal genderkérdésben rendszeresen liberális „véleménydiktatúráról” beszél, Kövér László mondatai egy mainstream európai jobboldali pártban is elfogadhatatlanok lennének. Lehet, hogy menekültügyben a Fidesz kommunikációja tabukat dönt le, más esetben azonban egy markánsan jobboldali konzervatív álláspontot vesz fel – amit Európában mások nem azért támadnak, mert radikális, hanem mert évtizedekkel meghaladott.
Ezzel együtt nem érdemes lebecsülni Orbán képességét, hogy főleg a hazai politikai térben saját értelmezése szerint definiálja a politikai konfliktusokat. A „demokrácia” és az EU szembeállítása ráadásul nem Orbán találmánya: a radikális jobboldali politikusok Európa-szerte régóta beszélnek a brüsszeli elitek hatalmáról a nemzeti kormányokkal szemben. A demokratikus deficit létező jelenség Európában: arra utal, hogy a brüsszeli szereplők csak többszörös legitimáció szerint kapcsolódnak a választókhoz, akik így nem érzik eléggé magukénak az uniós politikákat.
Orbán azonban másra gondol, amikor a demokráciát állítja szembe Brüsszellel: arra utal, hogy a választói véleményeket Európa-szerte ő jobban képviseli, mint más uniós politikusok. Csakhogy ezen a ponton logikája megbicsaklik. Orbán ellenfelei ugyanis nem brüsszeli bürokraták, hanem komoly felhatalmazással rendelkező választott politikusok. Angela Merkel, Orbán „ellenpólusa” pontosan ugyanakkora belpolitikai felhatalmazással bír, mint a magyar miniszterelnök. Azt, hogy az európai társadalmak mit gondolnak, nehéz egységesen megítélni. A hétvégi francia választások például a Nemzeti Front visszaszorulását hozták, a közelgő spanyol választáson pedig egy radikális baloldali és egy radikális liberális párt jelent újszerűséget – és nyoma sincs az Orbán-féle retorikának.
| ||
A miniszterelnöki kommunikáció egy másik problémát is jelenthet a Fidesz számára: európai szinten egyre nyilvánvalóbb, hogy Orbán nem az Európai Néppárt, hanem a radikális jobboldal álláspontját osztja. Nem véletlenül Le Pen mellett szerepel Orbán az Economist címoldalán – a magyar kormányfő egyre jobbra tolódik saját pártcsaládjához képest.
Európa nem egy Orbán – és a hozzá hasonlók – által dominált korszak előtt áll –, ami nem azt jelenti, hogy nem lehetnek valódi veszélyei, ha a hazai politikai térben a miniszterelnök képes lesz a „demokrata” szót is kisajátítani. A Fidesz ellenfelei akkor tudják ezt megakadályozni, ha nem egyszerűen minősítik Orbán politikáját, hanem vitatkoznak vele. A magyar – és gyakran az európai – baloldaliak és liberálisok sokszor nem mennek tovább annál, hogy veszélyesnek, populistának vagy felelőtlennek minősítik Orbán politikáját – anélkül, hogy részletekbe menve és konkrétan cáfolnák, miért kritizálják elképzeléseit.
Orbán egyre inkább beleéli magát abba a szerepbe, hogy ő Európa „megmentője” – és az ő értelmezésében az európai hagyomány alapja a nemzet és a kereszténység. Valójában azonban a mai Európa liberális Európa; Európát a kapitalizmus, a jogállamiság és a liberális demokráciák tették erőssé. Aki a liberális vívmányokat támadja, nem megvédi, hanem lerombolja az európai hagyományokat.
