A hétvégi Budapest Pride-on minden eddiginél több résztvevő demonstrált személyes jelenlétével az LMBTQ emberek jogai mellett. Noha a jogkiterjesztést elvileg a társadalom véleményével szemben, attól függetlenül is végigvihetné a politika, Magyarországon ennek semmi jele sincs. Éppen ezért fontos az a kiállás, amit a magyar társadalom egyre nagyobb része tesz a szexuális kisebbségek mellett, legyen szó hétköznapi támogatásról vagy épp a Pride-felvonulásról.
| ||
Rekordszámú résztvevővel, lényegében atrocitás nélkül zajlott szombaton a 20. Budapest Pride felvonulás. Utóbbihoz jelentősen hozzájárult, hogy mind a szervezők, mind a rendőrség megtett mindent annak érdekében, hogy az ellentüntetők ne zavarhassák meg a menetet. A Pride hetében a felvonulás mellett számtalan workshop, konferencia és buli zajlik, a leglátványosabb és legnagyobb rendezvény pedig kétségtelenül a menet maga. A Budapest Pride idei éve azt a jelzést adta, hogy a magyar társadalom egyre nagyobb része hisz az egyenlőségben és a jogkiterjesztésben.
Pedig a felmérésekből jól tudjuk, hogy a szexuális kisebbséggel kapcsolatban még mindig erős az elutasítottság Magyarországon, ráadásul az elmúlt bő évtized nem sok változást hozott. Az azonos neműek házasságát ma is nagyjából a társadalom harminc százaléka támogatja, ugyanannyian, mint a 2000-es évek közepén. A European Social Survey adatfelvételei azt mutatják, hogy 2002 és 2012 között alig változott azok aránya, akik szerint a melegek és leszbikusok szabadon élhessenek, ahogy akarnak – mindvégig a magyar társadalom mintegy 40-45 százaléka vélte csak így, pedig a kérdés nem vonatkozott sem a házasságra, sem egyéb jogkiterjesztésre.
A magyar helyzet változatlanságát vélhetően erősen befolyásolja, hogy a kérdést mind a politika, mind a társadalom jelentős része tabuként kezeli-kezelte. Még ma is egy kezünkön meg tudnánk számolni, hány politikusi coming out történt az elmúlt tíz évben, míg homofób nyilatkozatok összegyűjtésekor nem lenne ilyen problémánk. A magyar választók elutasítása igen erős: egy 2012-es Eurobarometer-kutatás alkalmával arról kellett nyilatkozniuk a válaszadóknak, hogyan éreznék magukat, ha az ország élén egy homoszexuális politikus állna. A magyaroknál az ötödik legalacsonyabb azok aránya, akik elfogadó állásponton voltak – csak ötödük nyilatkozta, hogy kényelmesen érezné magát ebben a helyzetben, míg az unió egészében minden második ember nyilatkozott ugyanígy. Fontos eredménye továbbá e kutatásnak, hogy az elfogadók aránya jelentősen jobb azok körében, akiknek van meleg, leszbikus vagy biszexuális ismerősük. Az ilyen barátról, kapcsolatról beszámolók körében több mint kétszer akkora azok aránya, akik toleránsan nyilatkoznak egy homoszexuális miniszterelnökről, mint akiknek nincs ilyen kapcsolatuk. A személyes ismeretség hatása tehát óriási az egész közösség megítélésére nézve.
| ||
Éppen ezért fontos látni, hogy Magyarország ebben a tekintetben nagyon rosszul áll: már egy 2005-ös Tárki-kutatás is rámutatott arra, hogy hazánkban régiós szinten is alacsony a meleg vagy leszbikus ismerősökkel rendelkezők aránya. A 2012-es kutatás szerint ebben nem állt be változás: a magyarok között a harmadik legalacsonyabb a homoszexuális ismerősök aránya: csupán minden tizenkettedik magyar számolt be ilyen ismeretségről – az EU-ban csak a bolgár és a román válaszadók állítottak be rosszabb arányt.
| ||
A Pride az elmúlt években nagyon sokat tett azért, hogy ez az arány megváltozzon: jó példa erre az Előbújás napja, amely egyszerre szól a coming out előtt álló homoszexuálisokhoz és környezetükhöz, mindkét felet arra biztatva, hogy nyisson a másik felé. A 2013-as Pride előtt alakult Nyitottak vagyunk-kezdeményezés és az idei létszámrekord egyaránt azt mutatja, hogy egyre többen keresik a találkozás és megismerés lehetőségét – az ügy ma már egyre kevésbé csak az LMBTQ csoportok saját harca. A sikeres érdekérvényesítés kulcsa, ha minden szereplő hozzáteszi a magáét: természetesen kellenek viták az LMBTQ közösségen belül arról, hogy kinek mi a feladata, de a valódi és tartós változáshoz egyaránt szükség van a szombati menethez hasonló tömegrendezvényekre – akár kordon között is –, folyamatos számonkérésre és óvatos nyitásra a politika felé, coming outokra, nyilvános kiállásokra és sok-sok tapasztalatra. Egymás megismerése így vezethet el egymás elfogadásához.
