"Maradjatok már, nem hallunk semmit a filmből!" - mondta hátrafordulva a soproni faipari szakiskola egyik tanulója tavaly április 17-én, osztályfőnöki órán, három hátrébb ülő srácnak. Az érettségi utáni, technikumi képzésre járó diákok már csak hatan maradtak ebben az osztályban. Azon az órán az osztályfőnök egy DVD-t vetített a fiataloknak.
A gyilkosságok
A hátsó hármas épp azzal volt elfoglalva, hogy egyiküknek, M. Tamásnak is kell-e mennie délután a lőtérre, hogy akár emberölés árán is fegyvert szerezzenek. M. később, a bíróság előtt azt vallotta, ő mondta társainak, hogy nem képes emberre lőni, majd a szünetben T. Attila a padra nyomta és odavetette, hogy "le kellene lőni téged is a picsába". Nem sokkal este hat után kint voltak a lőtérnél, amelyet a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Lövész Egyesülete működtet. Az értelmi szerző, V. Roland két éve tagja volt az egyesületnek, vagyis korábban is járt ide lőni. M., ahogy megegyeztek, bement, beszélgetett a lőtérvezetővel a beiratkozásról, a lőtér viszonylag friss felújításáról, erről-arról, majd kiment, és a száz-kétszáz méterrel odébb várakozó társainak elmondta, hogy Sz. Sándor egyedül van bent. T. és V. bement, fegyvert és lőszert kértek Sz. Sándortól, a lőtérnaplóba álneveket írtak be. Kaptak két 9 mm-es pisztolyt, engedélyt a lövészetre, majd miután az összes lőszert elhasználták, kértek még. Mivel Sz. Sándor nem ment vissza a lőgyakorlathoz, a fiúk az ismételt céllövések után visszasétáltak az előtérbe, de előtte fejenként 6-7 lőszert betáraztak fegyvereikbe, és csőre töltöttek. Mondták a lőtérvezetőnek, hogy végeztek, mire az a fegyverszoba felé indult. Ekkor T. Attila, aki a lőtérvezető háta mögött haladt, az 53 éves Sz. Sándort fejbe lőtte, úgy fél-egy méteres távolságból. Az áldozat egy raklapra esett, V. Roland mondta T. Attilának, hogy még lőjön, mire az Sz. Sándorba eresztett további 4 golyót, ebből három talált. Anélkül, hogy megnézték volna, él-e, hal-e, a testet a lőtérre, közvetlenül a lövőpalánk elé rejtették. Elpakolták a fegyvereket, próbáltak még lőszert és pénzt szerezni az irodából, ám ekkor - hiába állt kint M. Tamás, hogy figyeljen, és ha jön valaki, beszóljon telefonon - belépett a klub egyik tagja, aki lőszert hozott Sz. Sándornak. (M. hívta V. Rolandot, de rossz volt a fülhallgató, és addigra ők is érzékelték, hogy valaki jön.) B. Ervin köszönt, kérdezte, mit csinálnak. V. Roland odasúgta T.-nek: "Menj." T. Attila elindult az érkező felé, mondta, hogy gyakorolnak, és Sz. Sándor valahol hátul van. Amikor már egyméteres távolságon vagy azon belül volt, hirtelen felemelte a karját, és arcon lőtte B. Ervint. A 43 éves, meglehetősen erős izomzatú, magas férfi megrogyott, hörgött, megfordult, majd a lőtér felé, a lőállások mögötti füves területre próbált menekülni. (Minden bizonnyal azért nem kifelé, mert 13 éves lánya kint várta egy kisbuszban, hiszen úgy volt, hogy épp csak beszalad a lőtérre.)
Ekkor V. Roland öt lövést adott le a sértettre, legyező irányban, vagyis mindig arra célozva, ahol épp tartott futás közben, ebből egy a bal fartájékon eltalálta. B. Ervin térdre rogyott, T. Attila utánaindult. B. Ervin - ekkor már a lőtér leghátsó részén - ezt észlelve összehúzta magát, fejét a talajba nyomta arccal lefelé, két tenyerét a tarkójába fektette, de T. Attila, amikor mögé ért, kb. fél méter távolságról hátba lőtte őt.
Ezután távoztak a lőgyakorlatra felvett gyilkos fegyverekkel, a lőtérnaplóval, a pénzzel, valamint a már korábban Sz. Sándortól eltulajdonított fegyverrel és pénztárcával. Kint intettek M. Tamásnak, hogy jöjjön utánuk, és V. Roland közeli lakására mentek. A lőtéren talált 70 ezer forintot úgy osztották el, hogy M. Tamásnak csak 18-at vallottak be, ő annak a harmadát kapta, a többit a két gyilkos. A fegyvereket elrejtették a lakásban, majd hogy alibijük legyen, elmentek kaszinózni (V. Roland ekkor már szenvedélyes játékos volt), végül V. Roland a saját kocsiján hazament édesapjához Hidegségbe. A másik két fiú az ő lakásában töltötte az éjszakát, külön szobában, a történtekről nem beszéltek.
Másnap reggel 6 körül megjött V. Roland, kiválogatták a lőszerek közül azokat, amelyek illettek a három fegyver valamelyikébe, a többit pedig a lőszeresdobozokkal, a lőtérnaplóval és a pénztárcával együtt az Ikva patak mentén, a pláza mögötti szántóföldön elégették, illetve a patakba szórták. Ezután gyalog elmentek az iskolába, kivéve V. Rolandot, mert őt a rendőrök még este felhívták, hogy egy korábbi bűncselekmény miatt reggel menjen be. Bent megkérdezték, mi történt előző este. A többi fiút kommandósok vitték el az iskolából délelőtt.
A határozott és a határozatlan
"Felmerült a bíróságban is az, hogy miért követték el - mondta Németh Csaba bíró az ítélethirdetéskor, napra pontosan 13 hónappal a szörnyű bűneset elkövetése után. - Az egyszerű, sablonos válasz az, hogy fegyverekért meg a pénzért, de azért látni kell, hogy 18-19 éves emberek tették ezt, ésszel fel nem lehet fogni, miért." (Az okok keresésekor cikkünkben tudatosan a bírósági tárgyalóteremben elhangzottakra hagyatkozunk, elkerülendő, hogy az érzelmileg erősen involválódott áldozati és elkövetői hozzátartozók, illetve az elkövetőkről erősen szubjektív benyomáshoz jutó nyomozók befolyásolják a kirajzolódó képet.)
A tárgyaláson a bíró megkérdezte a vádlottakat, hogy miért öltek, és szerintük mi motiválta társaikat. T. Attila, az elsőrendű vádlott, aki közelről lőtte fejbe az áldozatokat, nem tudott indokkal szolgálni: "Így visszagondolva nem volt szükségem pénzre, mindent megkaptam a szüleimtől." A rendőrségen azzal okolta tettét, hogy "nem lesz sablonos az életem, valami újdonságot fogok csinálni". Vámosszabadiban élt a szüleivel, átlagos körülmények között, két testvére van, egy-két év korkülönbséggel. Elmondása szerint havi néhány napot diákmunkával töltött, 10-20 ezer forintot keresett így. Sopronban kollégiumban lakott. A harmadrendű M. Tamással a középiskola első évétől együtt jártak, V. Roland másodikban került az osztályba.
T. Attila egyébként átlagos testalkatú, korának megfelelően férfias jelenség (idén töltötte be a húszat), markáns arcvonásokkal, bizalmatlan, kissé zordnak tűnő arckifejezéssel. A nyomozás során készült pszichiátriai szakvélemény szerint ő is és társai is személyiségzavarban szenvednek, ám ez egyiküket sem korlátozta abban, hogy cselekményük következményeit felismerjék. (A személyiségzavarok részletes kibontása - hiszen valószínűleg nem egyforma személyiségzavarban szenvednek, és nem jellemezhetők egy-egy kórkép tankönyvi definíciójával - sem a szakvéleményben, sem a tárgyaláson nem történt meg, mert jogi szempontból csak annyi fontos, hogy tettükért felelősséget tudnak vállalni.)
A vádiratban, majd később a tárgyalás során is ismertetett szakvélemény ingerlékenységre, impulzivitásra hajlamos embernek írja le Attilát, aki heves erőfeszítéseket tesz az elutasítás elkerülésére. A lőtéri gyilkosság tárgyalásával egyesített korábbi bűncselekmények tárgyalásakor a bíró kérte, mondja el, hogy egy bolti rablási kísérletnél hogyan fogta rá a gázpisztolyt a boltosra, és mit mondott neki. (A korábbi bűncselekményekről lásd Nem a babaszobából című keretes írásunkat.) T. Attila, aki végig halkan, szaggatottan beszélt, mintegy megszeppenve, erőtlen hangon közölte, hogy a rabláskor azt mondta, "a pénzt szeretném". "Így? A pénzt szeretném?" - értetlenkedett a bíró. "Nem ilyen finoman" - válaszolta T., száját a lehető legkevésbé nyitva ki.
A pszichiátriai szakvélemény szerint mindhármukra fejletlen erkölcsi értékérzelmek és empátiaérzelmek jellemzőek. T. Attila és M. Tamás szorongó és bizonytalan személyiségként jelenik meg a leírásokban, míg V. Rolandról nem állít ilyet a szakvélemény. T. Attilát emellett konvenciókat tartó, ugyanakkor ingatag, felületes vonásúnak látták a szakemberek, állhatatlannak, könnyelműnek, éretlenebb, labilis érzelmeket megélőnek, akire az instabil és túlfűtött interperszonális kapcsolatok jellemzőek éngyengeséggel, kifogások keresésével és bizonytalan, instabil identitással.
M. Tamás, a harmadrendű vádlott tűnt ránézésre a három fiú közül a legkevésbé férfiasnak és érettnek. Míg T. Attila erős izomzatú és V. Roland sem tűnik puhánynak, addig M.-en (akire V. Roland időnként Gömbiként utalt) nem látszik, hogy sportolt volna valaha, arca is gyerekesebb, mint társaié, arcizmai kissé petyhüdtek. ' is idén töltötte a húszat. Saját motivációjáról nem mondott mást, csak hogy "nem tudom, miért kellett ez". A pszichiátriai szakvélemény szerint gyerekes vonásai vannak, gátlásos, de viselkedése konvenciókat tartó. Éretlenebb érzelmek, érzékenység, határozatlanság, gyenge önbizalom és csökkent önbecsülés jellemzi, önbecsülését a többiek egyetértése és támogatása határozza meg (vagyis nagyon erősen külső visszajelzésekből vezeti le, hogy mennyit is ér ő). Hajlamos az alárendelődésre és a felelősség hárítására. A három fiú közül M. Tamás élt a legnehezebb anyagi körülmények között: három, nála kisebb testvére volt a bűncselekmény elkövetésekor (azóta született egy negyedik). Csornán éltek egy elég nagy házban, ám fuvarozó édesapját egy baleset után, 2009 májusában kirúgták az állásából - bár a minimálbéren felüli, borítékos juttatását már korábban sem kapta -, és csak 2010 második felében talált újra munkát. Ezeket édesanyja tanúvallomásából tudhattuk meg, akit a védelem kérésére hallgatott meg a bíróság. A munkanélküliség miatt a havi százezer forint körüli lakáshitelt nem tudták törleszteni, a házat elárverezték, a család a nagyszülőkhöz költözött. M. Tamás sokat segített a kisebb testvérei ellátásában, s rendszeresen adott haza pénzt, amit diákmunkából vagy ausztriai kukoricacímerezésből szerzett. M. a nyomozás során és a bíróság előtt is konzekvensen, ugyanúgy adott elő minden, a bűnügyekhez kapcsolódó történetet, szavahihetőségében sem a vád, sem a bíróság nem kételkedett. (Akárcsak T. Attiláéban sem, bár ő az első kihallgatáskor felcserélte saját és V. Roland szerepét a gyilkosságokban - a bíróságon félelemmel indokolva ezt.)
M. Tamás arról számolt be, hogy a bűncselekményekből származó bevételeinek egy részét elbulizta, a többit hazaadta, és a családnak azt mondta (anyja is így tudta), hogy V. Roland apjának asztalosműhelyében dolgozik. Eleinte ő is kollégista volt, aztán magaviseleti okok miatt kikerült a kollégiumból - ő úgy mondta, önként, bűntársai szerint viszont kirúgták.
A 2012. április 17-i kettős gyilkosság ötlete két héttel korábban merült fel először, az első- és harmadrendű vádlott szerint V. Roland agyában. 'k eleinte teljesen hülyeségnek tartották. Öt nappal a tragédia előtt viszont bűntársai kettesben már megkísérelték "megcsinálni" a lőteres balhét, M. Tamást is be akarták vonni, de ő úgy tett, mint akit otthon várnak, és inkább hazament. Akkor túl sokan voltak a lőtéren ahhoz, hogy ketten sikerrel járjanak, ezért akarták aztán M. Tamást mindenképp bevonni. M. a gyilkolás esélyét is elutasította, de arra képtelen volt, hogy a lőtérre beérve figyelmeztesse Sz. Sándort, és amikor a B. Ervinre leadott lövéseket hallotta, amikor tehát már biztos volt benne, hogy emberre lőnek a társai, akkor sem tett semmit. Később, amikor T. Attilával töltötte az estét, akkor sem kérdezte meg, mi történt. Hogy mindezt miért nem tette meg, arra M. Tamás nem volt hajlandó válaszolni.
Lehetséges és valószínű érv, hogy félt a társaitól, ám emellett talán az is oka lehetett passzivitásának, hogy hármójuk viszonylatában ő volt egyértelműen hajlamos az alárendelődésre, ő az, aki "csak" követte a többieket. (Az nem tűnik valószínűnek, hogy azért hallgatott, mert van itt még valami közös titok.)
T. Attiláról a tárgyalás négy napja alatt az volt a benyomásunk, mintha most értené meg, hogy nem számítógépes játék a világ, hogy az emberi élet nemcsak hogy nem visszahozható, hanem feltétel nélküli érték. Korábban egy hármójuk által elkövetett kollégiumi lopást egyedül elvállalt a rendőrségen, mert úgy állapodtak meg, hogy akit elkapnak, az viszi el a balhét, és most a bírósági tárgyaláson sem mutatott semmiféle önsajnálatot. Róla még annyi derült ki, hogy a rendőrök rábukkantak az otthonában egy fegyverre, amiről azt állította: az erdőben találta.
M. Tamásról gyanítható, hogy azon a határon belül, amit meg tudott húzni (vagyis hogy embert nem öl), érzelmileg úgy viszonyult a világhoz, ahogy a többiekről leolvasta: azonosult azzal az értékvilággal, amit közvetítettek számára. Így valószínűleg az adott helyzetben sem tűntek az események olyan fajsúlyosnak előtte, hisz társai számára megtehetők voltak. (Vallomása szerint saját szerephatárának kijelölésekor nem azt mondta a társainak, hogy ő nem hajlandó embert ölni, hanem hogy nem képes rá.) M. Tamás és ügyvédje nem ismerte el a második áldozat meggyilkolásában való bűnrészességet. (M. a vádiratban és az ítéletben is bűnsegédként, nem társtettesként szerepelt.) A bíróság azonban arra hivatkozva, hogy a fiúk tervében az szerepelt, hogy ha többen vannak a lőtéren, akkor is "megcsinálják", nem vette le a felelősséget M. Tamásról.
A domináns
Míg T. Attilát és M. Tamást a szakvélemények szorongónak és gyenge személyiségnek írták le, V. Rolandot magabiztosnak, konvencionálisnak és elasztikus viselkedésűnek jellemezték. (Vagyis olyannak, aki a helyzetek legtöbbjére az elvárásoknak megfelelően reagál.) Ez meg is egyezett mindazzal a kevéssel, ami jellemzést róla a tanúk elmondtak: nem volt semmi kirívó V. Roland magatartásában a hétköznapokban vele interakcióban lévők számára. (Többnyire eseményeket idéztetett fel a tanúkkal a bíró és az ügyész, nem személyiségrajzot kértek tőlük.) Az egyik tanú, V. volt barátnőjének egy rokona (több mint két évig tartott a kapcsolat a lánnyal, Roland bejáratos volt a családhoz) közvetlenül a gyilkosság után találkozott V. Rolanddal és T. Attilával, amikor hazafele gyalogoltak a lőtérről, s csak az tűnt fel neki, hogy V. Roland nem köszönt, pedig ránézett. A nő, amikor este a hírekben hallotta, hogy mi történt a lőtéren, még mindig egy pillanatig sem gyanakodott V.-re. Egy férfi tanú is mondta, akit pedig meglopott, nem is fillérekkel, hogy "nem tudok rosszat mondani erre a srácra". V.-t emellett énes beállítódásúnak, hűvös, felszínes érzelműnek írja le a szakvélemény, aki érzelmeit maga felé fordítja, akit interperszonális kapcsolataiban a felületesség, a kizsákmányolás jellemez, valamint ingerlékenységre, robbanékonyságra, agresszióra, acting-outra való hajlam. (Utóbbi egy primitív pszichés hárító mechanizmus, amely impulzív, akár agresszív cselekedet formájában ölt testet.) V. Roland jellemzésében szerepel még, hogy a konvenciókat fölényesen kezeli, s gondolkodására a racionalizáció jellemző. (Mindezek együtt egyébként tipikus jegyei az antiszociális személyiségzavarnak, annak, amit a hétköznapi szóhasználat pszichopátiának hív. A diagnosztikai terminus szerint szenvedhet valaki antiszociális személyiségzavarban, mégsem pszichopata, és fordítva.) Azt a lopássorozatot például, amelyben több ezer eurót nyúlt le a barátnője szüleitől, azzal akarta elfogadhatóvá tenni a bíróság előtt, hogy akkor már halódott a kapcsolat, a lány kétszer is megcsalta őt, tehát ő vissza akarta szerezni azt a pénzt, amit korábban ráköltött - tipikus példája a racionalizációnak.
T. Attila úgy tudta, hogy V. meg akarta ölni a barátnője apját, amiért eltiltották tőle a lányt. "Nem kellett tiltani" - mondta tanúvallomásában az apa, és hozzátette: "Itt, a folyosón hallottam, hogy nekem is lett volna okom félni." Egy előtte meghallgatott tanú, V. Roland korábbi barátja kérdésre válaszolva ugyanis elmondta a hallgatóság előtt, hogy a barátságuk vége felé, amikor őt már nem annyira érdekelte Roland, mert nem nagyon hitt neki többé, a Sopron Plázában történt találkozójukon V. kifejtette neki, hogy nem ő fog rosszul járni, hanem a lány szülője. V. e tervéről M. Tamás is hallott magától a másodrendű vádlottól, amiként arról is, hogy V. Roland az édesanyja orvosának meggyilkolását tervezte, mert édesanyja egy műtétet követően néhány évvel korábban - a személyiségfejlődését tekintve nem lényegtelen, hogy V. Roland tinédzserkorában - elhunyt. Volt barátnője minderről annyit mondott, hogy V. nem nagyon beszélt neki az anyukájáról, csak annyit, hogyan halt meg. M. Tamás a vallomásában a törvényszéken olyat is említett, hogy V. Roland azt mondta a lőtéri gyilkosság tervezésekor, hogy majd lelövik az Attilát is, akkor anyagilag jobban járnak. Ez a mondat a per első napján hangzott el; ekkor túl voltunk a pitiáner bűncselekményeket, a rablásokat és az egészen bestiális, előre eltervelt gyilkosságot bemutató vádbeszéden, és azon, hogy az első és másodrendű vádlottak a vádiratok logikáját követve elmondták az adott bűncselekményről a saját verziójukat, az ügyész, az ügyvédek és a bíró pedig kérdéseket tettek fel. (Egyik vádlott sem volt hajlandó olyan kérdésre válaszolni, amelyet valamely vádlott-társának az ügyvédje tett fel, még úgy sem, ha az adott kérdést - az ügyvéd indítványát elfogadva - a bíró tette fel.) Amikor a harmadrendű vádlott T. Attila megölésének tervét említette, a hallgatóság körében döbbent csend támadt: ez az ötlet, ha igaz, ha nem, azokhoz a történetekhez képest is soknak tűnt, amelyeket már ismertünk. T. Attila megölésének tervére a továbbiakban sem az ügyész, sem a bíró, sem az ügyvédek nem kérdeztek rá, nem volt része a vádnak. V. Rolandtól még korábban annyit kérdeztek, hogy nem azért kellett-e fegyver, mert további gyilkosságokat tervezett. Ezeket a híreszteléseket V. Roland kitalációknak minősítette.
V. Roland jómódú családban élt, apja tehetős faipari vállalkozó. Evangélikus gimnáziumban kezdte a középiskolai tanulmányait, ott is és előtte is kiváló tanuló volt, öt nyelven beszél. Édesanyja halála után, 2008-ban ment át a faipari szakiskolába, hogy majd apja vállalkozását folytassa. Van egy bátyja, ő papnak készül. A tárgyalás első napjára V. Roland egy füzettel a kezében érkezett, és abból olvasta fel a beszéde nagy részét. Amikor egy-két nappal később az ügyész vagy valamelyik ügyvéd arra célzott, hogy papírból olvasta fel a vallomását, V. azt válaszolta, hogy bármikor elmondja fejből is. V. Roland családjának Hidegségben volt háza, illetve volt egy lakásuk Sopronban, ami gyakorlatilag Rolandé volt. A fiú saját kocsival járt iskolába, bűntársait általában ezzel vitte haza a környező településekre, s ezt (vagy néha apja kocsiját) használták a bűncselekményekhez. Magas, átlagos izomzatú fiatal, arcvonásaiban semmi feltűnő. Beszéd közben alig volt mimikája, arcizomzata tónustalannak tűnt. A bíróságon végig gyerekes, enyhén éneklő intonációval, de határozottan beszélt, akkor is, ha kérdésre válaszolt, és nem felolvasott.
A bíróság két osztálytársat idézett tanúnak, ők azt mondták, hogy hármójuk közül V. Roland volt a vezéregyéniség, a hangadó. T. Attiláról azt mondták, hamar felkapja a vizet, és agresszív. M. Tamást külön nem jellemezték, egyikük annyit mondott, hogy ő jóban volt vele. A három fiatal viszonyát a másik két bűntárs is így írta le, és a bíró is ilyennek fogadta el az ítélet indoklásában. V. Roland szerint azonban más volt a felállás: azt mondta, hogy őt társai vitték a rosszba, s rá azért volt szükség, mert kocsija van. A bűncselekmények vádlottak általi ismertetésében jellemző volt, hogy míg M. Tamás és T. Attila nagyjából ugyanúgy írták le az eseményeket és az oda vezető utat, és a saját korábbi vallomásaikkal is egybehangzóan, addig V. Roland számos ponton másképp adta elő a történteket, mint társai. A lőtéri gyilkosságról V. Roland azt állította, hogy szó nem volt emberölésről, befutunk-kifutunk módszerrel kívánták a fegyvert megszerezni a lőtérvezetőtől, csak T. Attila menet közben bekattant, és lőni kezdett. Ügyvédje védence felmentését kérte a gyilkosság vádja alól Sz. Sándor vonatkozásában, hiszen V. Roland nem lőtt rá. B. Ervinnél pedig - ahol egyértelműen bizonyított, hogy V. Roland megsebesítette az áldozatot - súlyos testi sértés vétlenül való okozásának megállapítását kérte, mert V. Roland szerint ő nem az áldozatra akart lőni, életét mentette azzal, hogy kiürítette a fegyverét. Az ítélet indoklásában a bíró legfontosabb ellenérvként a tett előre eltervezettségére utalva a következőt mondta: "Józan paraszti ésszel meggondolva: van ez a két fiatalember (T. Attila és M. Tamás - G. I.), akik a rendőrségen ügyvéd jelenlétében azonnal és folyamatosan azt mondják, amit a bíróság is megállapít. Miért találtak volna ki, miért beszéltek volna össze magukkal szemben egy sokkal súlyosabban minősítő cselekményt, mint amit ténylegesen elkövettek?" (A rendőrségi helyszíni szemlék, az orvos és fegyverszakértői vélemények egybehangzóan támasztották alá a bíróság által is elfogadott verziót.) V. Roland egy-két alkalommal a bíróság előtt is önellentmondásba keveredett korábbi tanúvallomásaival, vagy azzal, amit a per során mondott, és amikor a bíró ezzel szembesítette, elismerte, hogy korábban hazudott, vagy hogy tudatosan csepegtette az információkat a hatóságoknak.
V. Roland 2010. március 21. óta tagja volt a lövészegyesületnek, ő maga adott fényképet a tagnyilvántartáshoz. A bíró nem fogadta el, hogy az alig százfős tagságban, ahol személyes viszonyok és bizalmi kapcsolatok vannak, ne ismerték volna fel őt, miután társával bemegy lőni, majd egyszerűen meglép a fegyverrel. Főként azok után, hogy néhány nappal korábban, a meghiúsult bűncselekmény alkalmával is eltöltöttek ott nem kevés időt.
V. Roland a lövészegyesületbe való felvételét követően rögtön, az év április elején megkísérelt betörni a lőtérre, de csak távcsöveket és egy légpisztolyt tudott ellopni. Akkor Sz. Sándort is kihallgatta a rendőrség, s ő V. Rolandra gyanakodott - mondta el utóda a tanúvallomásában. Abban biztosak voltak, hogy belső ember tört be, mert csak olyan helyre ment az irodai részen, ahol nem volt mozgásérzékelő. Az egyesületi tagok vallomásaiból kiderült egyébként, hogy Sz. Sándor egyik alkalommal sem követett el olyan hibát a fiatalok lőgyakorlatra való jelentkezésekor, amelynek elkerülésével megakadályozhatta volna a tragédiát. Nagyjából a kötelező protokoll szerint járt el, olyan szituációban, amelyben - lévén éles fegyverekkel folyik a játék - a bizalom nagyon fontos.
V. Rolandnak a bizalomhoz való viszonyáról mind Pribusz Ágota ügyész, mind a bíró ejtett néhány szót: V. Roland meglopta a saját családját (csak apja nem akart feljelentést tenni ellene), barátja családját és volt barátnőjének a családját is.
V. Rolandról minden vádlott és tanú egybehangzóan állította, hogy rendszeresen kaszinózott. Bűntársai korábban egyszer-kétszer vele tartottak, aztán már nem, kivéve a gyilkosság estéjét.
Hogy mekkora tétekben játszott, arról senki nem tudott nyilatkozni, ő pedig azt mondta, hogy tényleg volt, hogy kaszinózott, de ez nem volt rá jellemző.
Saját elmondása szerint kiskora óta vonzódott a fegyverekhez, és gyerekkorában volt légpisztolya. Bírósági vallomása szerint azért akart a lőtérről fegyvert lopni, hogy az erdőben műanyag palackokra lőhessen. Az ügyésznő felvetette neki, hogy a 2010. áprilisi lopási kísérletkor már csak néhány hónap hiányzott ahhoz, hogy 18 éves legyen, és akkor szerezhetett volna fegyverviselési engedélyt, de V. Roland ezt azzal az egyszerű magyarázattal vetette el, hogy azt bonyolult megszerezni.
Magyarázat nélkül
A tárgyaláson a bíró, az ügyész és az ügyvédek körében (nem beszélve a hallgatóságról) egyaránt V. Roland váltotta ki a legnagyobb érzelmi megnyilvánulásokat. Egyébként a bíró mintaszerűen tárgyilagosan kérdezett és reagált a válaszokra, ahogyan az ügyésznő is végig higgadt volt és empatikus - ez utóbbi nyilván inkább a tanúkkal, mint a vádlottakkal, de velük sem volt egy pillanatig sem kegyetlen. Hogy a három bűnöző közül épp V. Roland volt az, aki ennyire magára vonta a figyelmet, az nem meglepő a személyiségrajza alapján, hisz - lévén manipulatív személyiség - állandó figyelmet követelt meg a jelenlévőktől. A figyelemnek ez a kikényszerítése pedig indulatokat, érzelmeket generál. A tárgyalóteremben talán emiatt sem rajzolódott ki és nyilvánult meg a mégiscsak legbrutálisabban viselkedő T. Attilának az a vonása, amely képessé tette őt, hogy ennyire kegyetlenül öljön. Sejtésünk sincs, hogy kéjjel ölt-e vagy hidegvérrel, hogy ölne-e egyedül: annyit tudunk, hogy kegyetlenkedett korábban is, és fenyegetőzött gyilkolással.
Az ügyész indítványában, a bíró az ítélet indoklásában sajnálta (lásd: Hidegvérrel, magyarnarancs.hu, 2013. május 19.), hogy a törvények nem adnak lehetőséget arra, hogy a bűncselekmény idején még húsz év alatti elkövetőkre tényleges életfogytiglant szabhassanak ki. V. Rolandot és T. Attilát első fokon húsz évre, a társtettes M. Tamást pedig 11 évre ítélte Németh Csaba bíró. Mindhárman fellebbeztek.
A tárgyalást végigülték és végigzokogták a meggyilkolt férfiak édesanyjai, de az utolsó napon, a vádbeszédet ismertetve az ügyésznő is rosszul lett a felidézett eseményektől, hangja elcsuklott, alig kapott levegőt, szünetet kellett elrendelni. A gyászoló szülők szerettek volna az elkövetők szemébe nézni, de nem volt rá módjuk: a kommandósok hirtelen összezártak a szabályoknak megfelelően a vádlottak előtt, amikor a hozzátartozók egy pillanatra odamehettek hozzájuk, s a gyászolók ezt kihasználva maguk is odaálltak. A vádlottaktól a kihallgatás során és az utolsó szó jogán is elhangzott, hogy megbánták tettüket. Ilyenkor az özvegyek irányából annyi hallatszott: nincs bocsánat.
Nem a babaszobából"Nem mondhatjuk, hogy a babaszobából kikerült vádlottak első botlása volt ez - fejtette ki a bíró a lőtéri kettős gyilkosság ítéletének indoklásakor -, hanem előtte egy szép bűnözői karrier kezdett kibontakozni, amely itt, a bíróságon ért véget." 2010 februárjában V. Roland és M. Tamás bemászott Fertőhomokon egy hétvégi telekre, de a házba nem sikerült bejutniuk, a szerszámtárolóban pedig nem találtak kedvükre való értékes tárgyat. 2010. április 3-án tört be V. Roland a soproni lőtérre: elvágta a parancsnoki iroda ablakán a védőrácsokat, az ablakot benyomta, és bemászott. Egy légpisztolyt, távcsöveket és késkészletet vitt el. 2010. április 29-én V. Roland és M. Tamás feszítővassal behatolt egy barátjuk szüleinek a házába, ahonnan ékszereket, számítógépes játékokat és egyéb tárgyakat vittek el, több mint másfél millió forint értékben. 2010. november 17-én egy fertőrákosi italkereskedés eladóját egy V. Roland által nem sokkal korábban vásárolt gáz riasztópisztollyal a bevétel átadására szólították fel. A fegyvert T. Attila fogta a sértettre, mindhárman maszkot viseltek. A boltból 90 ezer forintot hoztak el. 2010. november 26-án Sopronban, a V. Roland lakásához közeli kisboltba ugyanezzel a szándékkal, módszerrel és szereposztással mentek be, arra számítva, hogy női eladó lesz bent. A férfi eladó a rá fogott gázpisztolytól és az "Ide a pénzt!" felszólítástól nem ijedt meg, a fegyver után nyúlt, mire a maszkban lévő elkövetők elfutottak. 2010. november vége-december eleje környékén V. Roland és M. Tamás immáron T. Attilával együtt betört két horgászházba a rábatamási horgásztónál, s onnan horgászfelszereléseket loptak 280 ezer forint értékben, amelyek egy részét eladták egy osztálytársuknak. 2011. október 7-én egy soproni kollégium gazdasági irodájába mentek be, betörve az ablak üvegét. Elvitték az irodai szekrényt: készpénzt és lejárt étkezési utalványokat tulajdonítottak el közel kétszázezer forint értékben. 2011 októberében T. Attila, aki az étkezési utalványok egy részét egy osztálytársuknak értékesítette, tudomást szerezve arról, hogy az nyilvános forgalomban használni kívánja azokat, a lebukástól félve "kinyírlak, ha valami lesz ebből" kezdettel több SMS-ben fenyegette meg társát. 2012. február közepétől március végéig V. Roland három alkalommal pénzt vitt el barátnője szüleinek házából, ahova bejáratos volt, összesen közel 1,2 millió forint értékben. 2012. március vége-április eleje tájékán a három vádlott egy fertőhomoki hétvégi házba tört be, de csak egy csomag magyar kártyát és egy csomag papírzsebkendőt vittek el. |
