Stresszes munkások

Túlnyomás

  • Zsuppán András
  • 2004. március 11.

Riport

"A burzsoá korszakot minden előbbi korszaktól a termelés folytonos átalakítása, az örökös bizonytalanság és mozgás különböztetik meg" - írja Marx.

Most, hogy Orbán Viktor átvette a csavarkulcsot Kontur Páltól, a Fidesz hamarosan megalakuló munkástagozatának elnökétől, és megállapította, hogy Magyarország csak a munkán alapuló gazdasággal lehet sikeres, újabb meglepő jelenségnek lehettünk szemtanúi. A Fidesz vezetője közmondásos megújulóképességével ismét felfedezett egy rést a magyar politikai kommunikációban. A munkásokról ugyanis az elmúlt tizenöt évben szinte semmit nem lehetett hallani, különösen nem pártelnökök vagy vezető politikusok szájából. A baloldal kényesen kerülte a témát, a jobboldalnak pedig, úgy tűnik, ennyi időre volt szüksége ahhoz, hogy legyőzze eredendő averzióját és tudomásul vegye: a munkás ma is létező társadalmi kategória.

A hallgatás igazán káros következménye persze nem az, hogy Orbán és Gyurcsány nem sürgölődtek versengve a vasolvasztó körül, hanem hogy egy nagyszámú, a társadalom fenntartásában alapvető szerepet játszó réteg kikerült a közérdeklődés homlokteréből, megszűnt téma lenni, és problémáiról alig tudunk valamit. A politikusok érdektelenségét az értelmiség sem ellensúlyozta, az utóbbi években témává lett szegénységgel ellentétben a szociológusok és az újságírók nem merészkedtek túl gyakran a gyárak közelébe. Így a munkásról tovább élt a klasszikus szocialista kép: Ózd és Dunaújváros, vas és acél - csak éppen az azóta bekövetkezett összeomlás ismeretében. Pedig a "munkás" ma már egészen mást jelent.

Falanszter

"Nincs olajfolt, nincs olajszag, nincsenek fémforgácsok. Minden tiszta, szinte hermetikusan zárt, vannak olyan egységek is, ahol alig látni valamit. A motorgyártó sorokon persze hús-vér emberek dolgoznak piros kezeslábasban, halkan és gyorsan. Itt már ugyanis ott lóg a fejük felett a tábla, amely jelzi, ebben a műszakban hány motornak kell elkészülnie, hol tartanak most, és ha ebben a tempóban haladnak, hogy végeznek a műszak végére. Fél 11-kor öt motornyi lemaradást jelez az eredményjelző, de kísérőnk biztosít róla, hogy megadott időre általában nulla világít a táblán."

A tíz évvel ezelőtt alapított győri Audi motorgyárat jellemezte így a Dunántúli Napló cikkírója, de a kép bármelyik üzemre ráillik, melyet bezárás helyett "megmentett" az új, nyugati tulajdonos, esetleg újonnan felállított valamelyik multi. De mit érez vajon a piros kezeslábasba bújtatott dolgozó, miközben a feje fölött villog a munkára ösztökélő, elektronikus korbács?

Idén februárban tették közzé a Gordio Tanácsadó Csoport felmérését, mely 23 vállalat több mint ezer munkatársának megkérdezésével a munkahelyi stressz mértékét vizsgálta. Jellemző, hogy hosszú idő óta ez volt az első országos, fizikai és szellemi dolgozókra egyaránt kiterjedő reprezentatív kutatás a témában, mint ahogy az is, hogy a felmérést végül nem egy erre hivatott, közpénzből fenntartott tudományos intézet vagy akár a munkaügyi minisztérium végezte el, hanem egy végső soron piaci nyereségre törekvő kft. Pedig közügyről van szó, amit a nagy sajtóérdeklődésen kívül a nyugati példák is bizonyítanak: Angliában például a Health and Safety Comission (HSC) nevű kormányzati szerv évek óta rendszeresen publikálja a hasonló kutatások eredményeit, és kezelendő gazdasági problémaként tolmácsolja őket az üzleti világ felé.

A kutatás eredményei természetesen lesújtóak: a magyar munkavállalók 90 százaléka magas vagy közepes fokú stresszben él, több mint felük kifejezetten erős stresszhatásoknak van kitéve. A stresszt okozó tényezők közül a második helyen áll a munkahelyi terhelés, de a legnyomasztóbbként megnevezett pénzügyi nehézségek is szorosan összefüggnek a munka világával.

Mielőtt azonban a filmekből unalomig ismert túlhajtott menedzserekre és gyomorbajos brókerekre gondolnánk, nem árt, ha tudjuk, hogy a felmérés szerint a legnagyobb idegi terhelésnek valójában a fizikai dolgozók, az alacsonyabb iskolai végzettségűek és a termelés területén foglalkoztatottak vannak kitéve. A megkérdezettek közül legtöbben a pénzhiányra, illetve a munka mennyiségére és a túl gyors ütemre panaszkodtak, több mint felük kénytelen a törvényben megszabott negyven óránál többet, átlagosan 44 és fél órát dolgozni, és negyven százalékuk küszködik zajjal és kellemetlen hőmérséklettel. A stressz egészségügyi hatásai meglehetősen pontosan nevesíthetők: mértéke a megkérdezetteknél szoros összefüggést mutatott a magas vérnyomás gyakoriságával, a kiégés érzésével, továbbá a betegállományban töltött napok számával és a teljesítmény csökkenésével. E két utóbbi az, ami már a cégek számára is érdekes lehet. Nagy-Britanniában például a már említett HSC becslése szerint az érintett dolgozók a stressz miatt 29 nappal kevesebbet dolgoznak, jelentős költségeket róva a társadalombiztosításra és saját munkáltatójukra is.

A Gordio kutatásával kapcsolatban az igazi kérdés az, vajon Magyarországon rosszabb-e a helyzet a Nyugaton megszokottnál, vagy tudomásul kell vennünk, hogy a munka - és különösen a modern fizikai munka - minden körülmények között súlyos stresszforrás. Bár a kutatási módszerek különbségei miatt ezt nehéz megállapítani, úgy tűnik, az EU-átlag jelentősen alacsonyabb. A brit felmérések szerint például minden ötödik munkavállaló küzd magas stresszel, míg a magyaroknál ugyanez az arány 55 százalék! Ugyanakkor a tendencia Nyugaton is emelkedő, vagyis részben a rendszer lényegéből származó (értsd: megoldhatatlan) problémáról van szó.

A törődés szintjei

Az eltérés magyarázatát a rendszerváltás körülményeiben kereshetjük. A korszerű munkaszervezés és emberierőforrás-menedzsment évtizedek alatt kicsiszolódott gyakorlatát a privatizációval sok helyen egyik pillanatról a másikra ültették át a teljesen máshoz szokott magyar üzemekbe. Márpedig ez az amerikai modell már nyugat-európai elterjedése, vagyis a 70-es, 80-as évek idején is súlyos feszültségeket okozott. Az új helyzet minden munkavállalói réteget súlyosan érintett, de a fiatal és képzett alkalmazottak könnyebben vették az akadályt, és meglátták a kínálkozó lehetőségeket is. Vicsek András, a Gordio munkatársa szerint érdemes megemlíteni, hogy a felmérés azt mutatja, hogy az ilyen munkavállalók könnyebben veszik a bizonytalanságot és az állandó fluktuációt, fontosnak tartják viszont, hogy minél több pluszjuttatást szerezzenek (céges kocsi, ingyenjegyek, jutalmak).

A fizikai munkások túlzott nyomás alá helyezése viszont a munkaszervezési módszerek lényegéből következik: az emberi erőforrások menedzselése kifejezés magában foglalja azt az alapelvet, hogy a munkavállaló a cég számára elsősorban befektetés, hasonlóan a gépekhez és a tőkéhez, éppen ezért a lehető leghatékonyabban kell kezelni, hogy minél tökéletesebb teljesítményt nyújtson. Az ember igényeit a cél elérése szempontjából kell mérlegelni - tehát ugyanaz a cég, mely a jó közérzet érdekében csapattréningre és paintballozásra küldi a menedzsereit, és évente kétszer céges bulit szervez az irodai alkalmazottaknak Zalakarosra, a könnyen pótolható fizikai dolgozót egyszerűen ereje végéig dolgoztatja, a lehető legkevesebb pénzért.

Magyarországon a helyzet annyiban nehezebb, hogy nálunk a korábbi viszonyokhoz képest szinte homlokegyenest ellenkezőjére fordult minden. Magyari-Beck István munkapszichológus, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem tanára saját, a szocializmus vége felé végzett felmérése szerint az átlagos magyar dolgozó akkoriban biztonságos, stabil, a teljesítményt kevéssé értékelő, bér szempontjából nem differenciáló, érzelmi kötődést, autonómiát és hatékonyságot alig követelő munkaadókkal állt kapcsolatban. Az emberek fő gondja - és különösen igaz ez a fizikai dolgozókra - a több bér és a jó főnök volt. Bár az utóbbiakat továbbra is hiányolják, ma már merőben új kihívások tömegével is szembe kell nézniük.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.