'56 az elmegyógyban

  • 2013. december 11.

Snoblesse

Reflex – hisztériumjáték egy felvonásban.
false

Ismét az elmegyógyintézetben vagyunk, ám ez nem Mundruczó hideglelős Nibelungja, hanem Závada (az ifjabb, Péter) köre a zártosztály falai közt. A történet szerint 1956 nyarán egy fiatal pszichológust elmegyógyintézetbe szállítanak. Az orvosok paranoid skizofréniára gyanakszanak, ő pedig arra, hogy egykori kollégái az államvédelmi hatóságokkal vállvetve próbálják meg félreállítani. Elmegyógy, Magyarország, 1956 – hogy ebből mi sül ki? Kiderül a Szputnyik Hajózási Társaság előadásából. Rendező: Kovács D. Dániel. Szereplők: Pető Kata, Hajduk Károly és sokan mások.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.