A Harmadik Birodalom háborúban

  • 2014. november 4.

Snoblesse

A Harmadik Birodalom-trilógia szerzője Magyarországon.
false

Richard J. Evans, a cambridge-i egyetem professzora három kötetben foglalta össze a Harmadik Birodalom történetét, s mint arra a szerző egyetemi rangja és egész munkássága utal, a bemutatás nem középiskolás fokon történt meg. A Harmadik Birodalom születése című kötetben Evans azt járta körül, hogy miként verték szét a nácik a demokráciát és kerültek hatalomra Németországban. A Harmadik Birodalom hatalmon című kötet azt a folyamatot mutatja be, melynek során a nácik az egész német népet a céljaik szolgálatába állították. A trilógiát A Harmadik Birodalom háborúban zárja: ezúttal a német katonai hatalom felemelkedése és bukása kerül terítékre. A szerzővel a könyv megjelenése alkalmával Ungváry Krisztián beszélget. A beszélgetést Baló György vezeti. A belépés ingyenes!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.