Amikor Karak meghal - Takács Nóra Diána színész

  • rés a présen
  • 2015. október 2.

Snoblesse

Köd utánam - bemutató október 9-én az Örkény Színházban.

rés a présen: Mióta vagy az Örkény István Színház tagja?

Takács Nóra Diána: 2007-ben szerződtem az Örkény Színházba, itt is voltam gyakorlaton, vágytam is ide, leginkább ide, bejött. Ezzel párhuzamosan a volt osztálytársaimmal csináltuk a mára már társulattá alakult HOPPartot, de ott már csak vendég vagyok. Nem gondolkodtam azon, hogy melyiket akarom inkább, leszerződtem egy színházhoz. Magyarázhatnám, hogy mennyire szívügyem a független színház, de hát itt vagyok, s választhattam volna azt is!

rap: Milyen darabokban láthatunk?

TND: Azt hiszem, kilenc repertoár-előadásom van az Örkényben, doktornő, anya, öregasszony, kislány, púpos, katona, versmondó lány, tűzrőlpattant menyecske, börtönőrnő. Emellett a Jurányiban játszom egy HOPPart-előadásban, a Válasszunk párt! címűben, ez egy Ödön von Horváth-darab, és Polgár Csaba rendezte. Szintén a Jurányiban megy még a Dohány utcai seriff holokauszttúlélők visszaemlékezéseiből, azt Mohácsi Jánossal csináltuk.

rap: Milyen bemutatók állnak előtted?

false

 

Fotó: Neudold Juli

TND: Most a Köd utánam című előadást próbáljuk Mohácsi Jánossal, a bemutató október 9-én lesz. Utána elutazunk a Stuart Máriával Lengyelországba egy rangos fesztiválra. Október 30-án a Mese az igazságtételről avagy a Hét szamuráj című előadás bemutatója lesz. Ezt Polgár Csaba rendezte, Mikó Csaba és Gáspár Ildikó írták, és meg kell említeni Kákonyi Árpit mint zeneszerzőt és békefelelőst. Ahogyan velük dolgozunk és haladunk valami felé, nekem az a legfontosabb az Örkényben. Nagyon összetett feladatom van ebben a darabban, anya vagyok és még sok más. Mikó Csaba Apátlanokja jön majd ezután, amelyet Gáspár Ildi rendez. A többit nem tudom, de már ez is rengeteg.

rap: Hogyan telnek a Köd utánam című darab próbái?

TND: Nagy izgalommal, mert új operett készül, és régóta vágyunk erre a műfajra. Moha (Mohácsi János) és Isó (Mohácsi István) írnak, Kovács Marci zenét szerez, Parti Nagy Lajos dalszöveget ír, Bodor Johanna koreografál, mi, színészek meg toporogva várjuk, hogy mi lesz a vége. Nagyon izgi, hogy nem tudjuk, pontosan merre is tartunk, vagy hogyan jutunk el oda. Jól érzem magam a próbákon. Most rengeteg olyan pillanat van, amikor nem tudom eldönteni, hogy én állok ott vagy a szereplő, mert ezeket a mondatokat már konkrétan mondták nekem. Ezekre a legnehezebb reagálni, bekapcsol egy védekező mechanizmus, amit le kell küzdeni.

rap: Mi a legjobb sztorid az Örkényben?

TND: A Bohémélet jut eszembe most valamiért, amit Ascher Tamás rendezett Aki Kaurismäki filmje alapján, és Gáspár Ildikó írta a szöveget. Azt hiszem, Szöulba utaztunk a társulattal, álltunk a reptéren még itthon a bőröndös sorban, és akkor megtudtam… vagy előző nap, de csak akkor tudtam elmondani mindenkinek, hogy én leszek Széles Lackó kutyája. Annyira boldog voltam, hogy az elmondhatatlan, a próbák eleinte bitang nehezen mentek, de aztán a szívem csücske lett az egész. Szeretném még elmondani azt is, hogy a színház műszaki és titkársági dolgozóit nagyon szeretem, és életmentő kedvességet, szeretetet kapok tőlük.

rap: Vannak más területen is ambícióid?

TND: Mostanra megszerettem a filmezést, és már vágyom rá, hogy nagyobb szerepem is legyen egy filmben. Énekelni is nagyon szeretek, és már önbizalmam is van hozzá meg tervem is!

rap: Ki a kedvenc mesehősöd?

TND: Vuk! Bakeliten agyonhallgattuk a bátyámmal. Ő vadászik, apukám is, mégsem azonosítottam őket soha a Simabőrűvel. Egyetlen alkalommal sem tudtam sírás nélkül meghallgatni, amikor eltűnik Vuk családja, amikor majdnem megölik Ínyt. Amikor Karak meghal, most is könnybe lábad a szemem. Erre a Pogány Judit itt csipog körülöttem a nap 24 órájában.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.