rés a présen: Mikor csatlakoztál a Káva Műhelyhez?
Kovács Dániel Ambrus: Ez az első közös munkánk. A Káva keresett meg tavasszal, hogy egy felnőtteknek szóló interaktív előadást rendezzek náluk. A színházcsinálásnak elég sok területén működök: rendezek, írok, díszletet tervezek, maszkokat is készítek, de az interaktivitással – bár mindig is érdekelt – eddig csak a magam módján kísérleteztem.
rap: Miért fontos számodra a részvételi színház?
KDA: A színház nem létezik közönség nélkül. Az élő reakciókkal együtt, sokszor azok által történik meg. Mindig is az a színház érdekelt, amiben evidens a néző jelenléte, a színészek nekik és velük, nem pedig valami kamu negyedik falnak játszanak. A részvételi színház ebben odáig megy, hogy egy-egy ponton meg is állítja az előadást, hogy a közönséggel együtt bontsa ki, vitassa meg az előadás alapproblémáját. Ennek saját módszertana van, amit én próbálok most ellesni a kávásoktól: a mi előadásunkban Gyombolai Gábor a felelőse az interaktív részeknek.
| ||
rap: Október 31-én mutatjátok be a Lady Leart a MU Színházban. Mire számítsunk?
KDA: Róbert Júlia dramaturggal és a társulattal együtt készül a Lear-parafrázis. Az eredetihez csak tágan kapcsolódik, inkább a saját tapasztalatainkból gyúrtuk össze. Az előadásnak nehéz és tabuszámba menő témája van: a szüleink, anyánk hanyatlása, az a helyzet, amikor úgy kell gondoskodnunk a szülőnkről, mintha mi lennénk a szülei. Úgy próbálunk együtt gondolkodni felelősségvállalásról, saját emberségünkről, hogy közben ne nyomasszuk agyon a közönséget. Bizakodó vagyok: egy nyers, eleven, sokszor burleszkbe hajló humorú anyag van születőben.
rap: Takács Gábor, a Káva vezetője is játszik az általad rendezett előadásban. Színészként nem nehéz eset?
KDA: Egyáltalán nem! Hasonló a működése, mint a háziorvosnak, akit játszik. Ez nem véletlen, hiszen többé-kevésbé a színészekre írtuk a szerepet. Az, hogy néha holtfáradt, annak tudható be, hogy minden szabad percében, mikor nem velem próbál, szalad ki az irodába pályázatot írni vagy társulati ügyeket intézni.
rap: Mi ad impulzust neked leginkább a színházcsináláshoz?
KDA: Témák tekintetében a saját életem, mániáim, akár egy újságcikk, ami nem megy ki a fejemből. És sajnos a közélet, az országunk a maga tűrhetetlenségeivel. Általában a szörnyű és a szörnyen nevetséges találkozása. Formailag a tökéletes színházi pillanatok, amikor minden elem összeáll, és hirtelen sokkal több lesz, mint a részek összege. De azt hiszem, ez már így is túl lila.
