Belle Belle a Fogasházban

  • 2012. május 30.

Snoblesse

Fület melengető low-fi.


A Soundcloud blogja azon hazai zenészek közé sorolta, akik cool soundok kibocsátásában utaznak. A húszas évei elején járó Nagy Bence a low-fi hangzás hazai virtuóza, dalszerzői-énekesi és multiinstrumentalista minőségben az egyszemélyes színpadi megoldások híve, aki előszeretettel bástyázza körül magát szintetizátorokkal. Belépőjét az első lemezesek klubjába tavaly váltotta meg Pain of Horses címmel megjelent anyagával. A Belle Belle néven futó előadó ezúttal a Fogasházban áll egyedül jövőbe mutató produkciójával.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.