Brian Jonestown Massacre

  • 2016. augusztus 31.

Snoblesse

Sajnálja, hogy kihagyta a Rolling Stonest 1966-ban? Hát ez most pont olyan lesz!
false

 

Izgalmas zenés dokumentumfilmekből mára már szerencsére Dunát lehetne rekeszteni, de még ma is Ondi Timoner Dig! című, egykor nálunk is bemutatott remekműve magasodik leginkább a többi fölé, melyben két baráti zenekar, a Brian Jonestown Massacre és a Dandy Warhols párhuzamos karrierjét követte a rendező nagyon hosszú éveken át. Az emberi életről oly sokat eláruló sztori lényege röviden annyi, hogy míg a felvizezett másolatot gyártó Warhols rendesen befutott, addig a BJM, amelyben pedig Anton Newcombe képében egy igazi bolond zseni játszik, lényegében semmire nem vitte, pontosabban megmaradt a mai napig az apróbb klubok szintjén.

De nekünk ez csak jó, hiszen így most, a zenekar első budapesti fellépésén úgyszólván testközelből figyelhetjük majd, hogyan teremti újjá a maga varázslatosan pszichedelikus módján Newcombe a 60-as évek brit gitárzenekarainak (főleg a Stones és a Kinks) markáns hangzásvilágát. Végre egy zenész, aki tényleg kizárólag a saját mániáit üldözi, és közben lépten-nyomon csodálatos örvényekbe keveredik! Erre a koncertre alighanem még hosszú évek múlva is boldogan emlékezni fogunk, miközben hol van már a Dandy Warhols bénácska reklámzenéje...

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.