Brian Jonestown Massacre

  • 2016. augusztus 31.

Snoblesse

Sajnálja, hogy kihagyta a Rolling Stonest 1966-ban? Hát ez most pont olyan lesz!
false

 

Izgalmas zenés dokumentumfilmekből mára már szerencsére Dunát lehetne rekeszteni, de még ma is Ondi Timoner Dig! című, egykor nálunk is bemutatott remekműve magasodik leginkább a többi fölé, melyben két baráti zenekar, a Brian Jonestown Massacre és a Dandy Warhols párhuzamos karrierjét követte a rendező nagyon hosszú éveken át. Az emberi életről oly sokat eláruló sztori lényege röviden annyi, hogy míg a felvizezett másolatot gyártó Warhols rendesen befutott, addig a BJM, amelyben pedig Anton Newcombe képében egy igazi bolond zseni játszik, lényegében semmire nem vitte, pontosabban megmaradt a mai napig az apróbb klubok szintjén.

De nekünk ez csak jó, hiszen így most, a zenekar első budapesti fellépésén úgyszólván testközelből figyelhetjük majd, hogyan teremti újjá a maga varázslatosan pszichedelikus módján Newcombe a 60-as évek brit gitárzenekarainak (főleg a Stones és a Kinks) markáns hangzásvilágát. Végre egy zenész, aki tényleg kizárólag a saját mániáit üldözi, és közben lépten-nyomon csodálatos örvényekbe keveredik! Erre a koncertre alighanem még hosszú évek múlva is boldogan emlékezni fogunk, miközben hol van már a Dandy Warhols bénácska reklámzenéje...

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.