Cirque Éloize: iD

  • 2014. április 17.

Snoblesse

Budapesten a kanadai újcirkusz jeles képviselői.
false

Tizenöt akrobata és előadóművész, magas fordulatszámú pörgés, multimédiás kiegészítők, rock és elektronikus kísérőzene: erre számíthatunk a kanadai újcirkusz képviselőitől az iD című produkcióban. Az 1993-ban alapított Cirque Éloize rendezője, Jeannot Painchaud telefonon adott interjút a Narancsnak. Rögtön a lényegre is tértünk:

Magyar Narancs: Több mint négyezer előadással a világ negyvenhat országában, tizenkét cirkuszművészeti díjjal a hátuk mögött miben látja a Cirque Éloize térhódításának titkát?

Jeannot Painchaud: Kezdetben csak az a vágy fogalmazódott meg bennünk, hogy egy új formáját találjuk meg a cirkuszcsinálásnak. Nem elhanyagolható tény, hogy a kortárs cirkusz Québecben született meg, abból az igényből kiindulva, hogy Kanadában nem volt a cirkusznak hagyománya. Érdekességként említem, hogy éppen a Budapesti Cirkuszművészeti Iskola tanfolyamán szerzett tapasztalatok hatására kezdtek el nálunk is cirkusszal foglalkozni, ez adott lökést a Montreali Nemzeti Cirkusziskolának és az újcirkusz mozgalomnak Québecben, amely a budapesti hatást követően más művészeti ágak bevonásával fejlődött tovább. A mi társulatunk kezdettől ötvözte a táncot, a színházat, az akrobatikát.

Előadások: április 22. és 23., 19.00.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.