Cotillard delfinek közt

  • 2013. február 21.

Snoblesse

Csont és rozsda – Jacques Audiard új filmje Marion Cotillard-ral a főszerepben.


Bár alighanem e helyütt Marion Cotillard színészi és egyéb nagyságairól kéne áradozni (és meg is tennénk, hiszen nagy színésznő, ráadásul Oscar-díjas), elvégre ő a főszereplője a Csont és rozsda című csontig hatoló drámának, de mi most Jacques Audiard-ról szeretnénk szót ejteni, akit azóta tartunk nagyra, hogy 2001-ben Vincent Cassel főszereplésével megrendezte A számat figyeld című sötét, de romantikus bűntörténetet, mellyel örökre beírta magát a thrillerkedvelők szívébe. Audiard-nak még a kudarcai is figyelemre méltók, miként azt következő filmje, a Halálos szívdobbanás (James Toback Fingers című filmjének remake-je) is bizonyítja. A 2009-ben bemutatott A prófétával aztán ismét a legjobb formáját hozta, s úgy a börtönfilmek, mint az alvilági karriertörténetek terén nagyot dobott. És ezzel elérkeztünk napjainkhoz és Marion Cotillard-hoz, aki egy szörnyű balesetet szenvedett delfinidomárt alakít, míg Matthias Schoenaerts egy delfinidomárnők megvigasztalásában jól vizsgázó utcai harcost.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.