Depardieu kontra Polanski

  • 2015. január 27.

Snoblesse

Persze csak Puszta formalitás az egész.
false

Polanski vegzálja Depardieu-t, persze csak a filmvásznon, a Puszta formalitás című filmben, de ettől még nagyon komoly a helyzet, mert a híres írót (Depardieu) gyilkossági ügyben hallgatja ki a konok felügyelő (Polanski), s mindeközben egyre csak sűrűsödnek a művészi szimbólumok, s súlyosbodik a nemzetközi helyzet. Vagy ha az nem is, az az átkozott vihar csak nem akar alábbhagyni. Hajnalhasadásra persze mindenre fény derül, ám az már igazán nem az Oscar-díjas Giuseppe Tornatore filmjének érdeme, hogy ma már simán úgy nézhetjük ezt a több mint 20 éves mozit, mint két jobb sorsra érdemes művész közös munkáját.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.