Dés András Quartet ’13

  • 2013. július 17.

Snoblesse

A trió megújul, és rögtön kvartetté alakul.
false

Úgy nehezen tartható fenn egy trió, ha a tagok közül az egyik Párizsba, a másik Los Angelesbe távozik, a harmadik pedig marad Budapesten: Dés András volt a maradó, s látva triója hirtelen fogyását, kénytelen volt beszüntetni a Dés András trió tevékenységét. 2011-et írtunk ekkor: két triótlan év következett, de a nélkülözéseknek vége, Szandai Mátyás bőgős megtért Párizsból, Szabó Dániel zongorista pedig LA-ból látogat haza, s ez elegendő ok, hogy újból összeálljon a trió, és rögtön kvaretté alakuljon. A három alaptaghoz az ugyancsak Párizsban élő, de jelenleg a kvartettben tartózkodó gitáros, Fenyvesi Márton is csatlakozott.



Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.