Douglas Sirk a Szimplában

  • 2013. június 18.

Snoblesse

A Goethe-mozi keretében bemutatkozik a melodráma királya.
false

Szép dolog az Oscar-díj, de sokkal menőbb, ha Tarantino steaket nevez el az emberről. Ez a posztumusz elismerés esett meg Douglas Sirkkel, akit a maga idejében (múlt század ötvenes évek) nem sokra tartottak a kritikusok, de az utókor (először persze a franciák) meglátták Sirk színes-szagos, technicolor melodrámáiban a művészetet. Sirk előtt olyanok emeltek kalapot, mint Fassbinder, Todd Haynes, Pedro Almodóvar, Wong Kar-wai, John Waters és Lars von Trier, de mint említettük, Tarantino steakemlékművénél nincs és nem is lehet menőbb.A Goethe-mozi keretében a rendező egy korai munkája, a La Habanera látható, mely abban az évben (1937) készült, amikor Sirk a nácik elől elhagyta Németországot.

Figyelmébe ajánljuk

A bűn nyomora és a nyomor bűne Vadkeleten

Hogy milyen nyomor vezethet el a bűnhöz, amelyben csak némi élelmet vagy egy fél minimálbért sikerül zsákmányolni? Kik az áldozatok és miért hallgatnak? A leszakadó kistérségek sajnos kiváló terepet jelentenek, hogy egy pillantást vessünk a kétségbeejtő helyzetre.

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.