Dr. Caligari a Sirályban

  • 2012. március 27.

Snoblesse

A filmtörténet leghíresebb alvajárója.


Az elmúlt 90 évben annyi tanulmány boncolgatta, magasztalta a Dr. Caligari című 1920-as német némafilmet, hogy igazán nincs mit hozzáfűzni a könyvtárnyi hozsannához, ha csak azt nem, hogy a mozgóképes expresszionizmus eme gyöngyszeme mai szemmel is minden különösebb erőfeszítés és elméleti rákészülés nélkül élvezhető. Az utókor ítélete a forgatókönyvírókat, a díszlettervezőket és a színészeket szokta kihozni győztesként, az alkotói kör leggyengébb láncszemeként pedig magát a rendezőt nevezi meg - igaz, ami, igaz, ezt már 1926-ban, a Nyugat filmkritikusa is így látta, midőn Robert Wiene egy későbbi rémdrámáját recenzálta: "Az Orlacot Robert Wiene rendezte, akitől a Caligari óta mindenki úttörő rendezői stílust várt, aki azonban, most legutóbb, a Testőrben és az Orlacban elárult közepes rendezői készségekkel ebből a hitből mindenkit alaposan kiábrándíthatott."

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.