| ||
A két Korea persze nem az a két Korea, hanem férfi és nő, akik mindig mást akarnak: a férfi a nőt, a nő a férfit. És hát erről szól Joël Pommerat francia szerző nagyon kortárs, nagyon mai darabja. Így látta kritikusunk is: „Ez a színpadi szerelem, mert erről szól ez a friss, töredékes, játékos darab, nem a nagy, boldog egyesülésé, hanem a kis és nagy reménytelenségeké, amelyekben a remény itt-ott, épp, ahol nem várná az ember, mégis felcsillan. Töredékes, mint a Beszédtöredékek a szerelemről, Roland Barthes nagy esszéje. Nincs már koherens tanítás, és ahogy nekünk sincs koherens világképünk és folyamatos világunk, úgy a színpadon sincs, hanem egy nagy szerelmi bevásárlóközpont van, rengeteg kínálattal, ahol mindenki azt vesz le a polcról, amit akar.”
És a színészek?
„Kiragyognak Borbély Alexandra mindig drámai figurái, akiknek belső életük van, sérelmeik, bánataik; Rezes Judit, aki annyi mindent tud a nagyszerűségtől a hétköznapiságig, olyan gyorsak és emberiek a váltásai, mintha tényleg minden személyiség benne lakna; Keresztes Tamás, akinek most is elképesztően szélsőséges karakterek jutnak – szeretőt tartó pap, tanítványait gyanúsan szeretgető tanár –, a legnehezebb helyzetekben is hihető marad. És két dal, egyik Kulka Jánosé, akinek egy fantasztikus olasz sláger is jut, a másik ugyanez a szám magyarul, »bénán« előadva Nagy Ervin által, aki nevetséges szívtiprót alakít (tán kissé sokszor).”
A teljes kritika itt olvasható, A két Korea pedig a Katonában tekinthető meg.
