Kulka Koreában

  • 2016. március 21.

Snoblesse

Sőt, rögtön kettőben: A két Korea újraegyesítése a Katonában.
false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A két Korea persze nem az a két Korea, hanem férfi és nő, akik mindig mást akarnak: a férfi a nőt, a nő a férfit. És hát erről szól Joël Pommerat francia szerző nagyon kortárs, nagyon mai darabja. Így látta kritikusunk is: „Ez a színpadi szerelem, mert erről szól ez a friss, töredékes, játékos darab, nem a nagy, boldog egyesülésé, hanem a kis és nagy reménytelenségeké, amelyekben a remény itt-ott, épp, ahol nem várná az ember, mégis felcsillan. Töredékes, mint a Beszédtöredékek a szerelemről, Roland Barthes nagy esszéje. Nincs már koherens tanítás, és ahogy nekünk sincs koherens világképünk és folyamatos világunk, úgy a színpadon sincs, hanem egy nagy szerelmi bevásárlóközpont van, rengeteg kínálattal, ahol mindenki azt vesz le a polcról, amit akar.”

És a színészek?

„Kiragyognak Borbély Alexandra mindig drámai figurái, akiknek belső életük van, sérelmeik, bánataik; Rezes Judit, aki annyi mindent tud a nagyszerűségtől a hétköznapiságig, olyan gyorsak és emberiek a váltásai, mintha tényleg minden személyiség benne lakna; Keresztes Tamás, akinek most is elképesztően szélsőséges karakterek jutnak – szeretőt tartó pap, tanítványait gyanúsan szeretgető tanár –, a legnehezebb helyzetekben is hihető marad. És két dal, egyik Kulka Jánosé, akinek egy fantasztikus olasz sláger is jut, a másik ugyanez a szám magyarul, »bénán« előadva Nagy Ervin által, aki nevetséges szívtiprót alakít (tán kissé sokszor).”

A teljes kritika itt olvasható, A két Korea pedig a Katonában tekinthető meg.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.