Ezek tragikus akciófotók - Marjai Judit fotóművész

  • rés a présen
  • 2016. június 17.

Snoblesse

Csendélet / Still Life - Marjai Judit kiállítása az A38-on

rés a présen: Női tematikák kötődnek hozzád leginkább. Milyen korszakaid voltak?

Marjai Judit: Noha régóta fotózom, 2005 körül egy radikális váltás fontossá tette, hogy az addig elfojtott gondolatok felszínre törjenek, így tehát a női identitás és szabadság kérdése nem konstruált művészi koncepcióként, hanem a lenni vagy nem lenni elemi erejű kérdéseként tört felszínre. Előbb volt a kép, aztán a gondolat. Az első komoly anyag a KádEr című volt, és arról szólt, ahogy „a nő élete lefolyik a kádban”, Karafiáth Orsi volt a fő figurája. Aztán jött a női háztartási munkasztereotípiákkal foglalkozó, Jelenetek a dologházból, amit most visszatekintve didaktikusnak érzek. A Hideg és meztelen volt az a pont, amikor spontán létrejött a fókusz: a téma kvintesszenciája és az egyedi stílus összeért.

rap: Mi fordított most a mikrovilág felé?

MJ: Egyik nap felkeltem, és a virágok felé indultam a piacon. Mivel általában vagy temetésre, vagy gemütlich hazugságokra használjuk a vágott virá­got, meglepődtem magamon. Elég lusta vagyok, de munka közben rájöttem, hogy olyan kevés idejük van, hogy koncentráltan velük, illetve a bennük lakozókkal kell lennem. Vicsorognak, lélegeznek, vágynak, szeretkeznek, fenyegetnek és gyönyörűségesen haldokolnak – sokkal hosszabban, mint ahogy éltek. Úgy éreztem, hogy ha nem mutatom meg másnak, akkor senki nem fogja tudni, hogy mi történik ott. Nincs semmi, csak a virágban rejtőző, velem kommunikáló és én, folyamatos mozgásban egy közepes Nikonnal a kezemben. Ezek tragikus akciófotók.

false

 

Fotó: André Stein

rap: Árad ezekből a képekből a szexualitás.

MJ: Mapplethorpe nem a virágokra volt kíváncsi, nem volt viszonyuk, az ő szoborszerű virágképei egy borzasztó erős szexuális szimbólumrendszerben állnak és az aktusról szólnak. Mivel engem együtt élni hívtak, sokkal több réteggel kellett találkoznom. A szexualitás itt az elmúlás előjátéka: ezek a képek az Időről szólnak. Ekképp a szexualitás itt inkább sóhaj, zörejek, hangok.

rap: Mikor és hol látható a kiállítás?

MJ: Az A38 hajó kiállítóterében július 3-ig. Több mint 30 kép festővásznon, sok közülük nagy méretben. Ami nem fér fel a falra, az július 25-től a debreceni Modemben lesz a Tapasztalt Ecsetek dzsesszfúziós formáció képzőművész tagjaival közös kiállításon.

rap: Ki segít?

MJ: Ha az ember kívülről érkezik, külön megemlékezik azokról, akik elég bátrak vagy vakok, hogy segítsenek. Wahorn András a modellem és az egyik mentorom, ő vitt be a Tapasztalt Ecsetek zenei formációba, ahol néhány Munkácsy- meg Balázs Béla-díjas képzőművésszel kerültem össze zenélni, és elkezdtek alkotóként is meghívni a koncertekhez kapcsolódó közös kiállításokra. Itt ismertem meg Szurcsik Józsefet, aki a mostani kiállításom kurátora; végtelen türelemmel nézte végig velem a több ezer képet. Ő mondta, hogy ezek már inkább festmények, illetve az én alkotói jellegem is inkább képzőművészeti indíttatású. A saját, külön utamon keveredtem ide. Elég zárt ország ez, duplán kell jónak lennem, hogy a hivatalos művészeti kánon befogadjon. Viszont néhány nagy művész és a piacon a néni fotóművésznek hív.

rap: Ha lenne férfisorozatod, kiket fotóznál?

MJ: Mapplethorpe-ot meztelenül, virágokkal.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.