Fácántánc

  • 2017. január 25.

Snoblesse

„Mindig más tenyeréből eszik, valakitől függ, hódol, benyal…” Pintér Béla ismét elemében.

Nehéz a sorsa szegény árvának
Ritka a vígság, sűrű a bánat.
Nincsen szülője, nincs nagymamája.
Csak igazgatója, állami gyámja.

Az török hordák megveretének,
De nem mi vertük, hanem a Német.
Mégiscsak bíztunk a szép jövőben,
Ezerhatszázban, s kilencvenötben.

„Bíznak a szép jövőben, dalolják. S hogy 1695-ben vagyunk, nemrég vertük ki német segítséggel a törököt. Megint keresztények lettünk, de mennyire, bár a fejeken pusztán megszokásból még ott van a turbán és a fejkendő.

false

A néző agya gyorsan pörgeti a történelemórák poros fájljait, bár fölösleges, a 17. század tudnivalói az első sorban már elhangzottak. Balról tisztelegj, mondják majd rendszeresen a darabban, amikor hol a Nyugat, hol a Kelet képviselői lépnek be és írnak új szabályokat (az elnyomót, a hatalmat, mint majdnem mindig, maga Pintér Béla játssza). Az első hosszú jelenet annyira széttartó irányokba mutat még – vallási szimbólumok, szent gyónások emlegetése, valami iskolaszerű struktúra, jelentéstevés, múlt és jelen –, hogy csak kapkodjuk szegény magyar fejünket, hogy ezt valami koherens rendbe, struktúrába rakjuk: hol vagyunk? Mi van?

Hogy aztán ez a gyönyörű történelmi káosz, ez a nagy fesztávú előadás kibontsa valódi szárnyait, minden szépen megtalálja helyét és értelmét, már amennyire ez a magyar történelemben lehetséges. Pintér nem kevesebbet fog át, mint négyszáz évnyi múltunkat a jelenig és a közelgő szebb jövőig, de nemcsak időben, térben is: a török, a magyar, a német (értsd: nyugati), majd az arab (értsd: keleti) térségben, Európán innen és túl. Ugyanakkor ezt a hatalmas, tág fókuszt szűkre is szabja, és valódi, zárt történetet mesél, egy iskola történetét, igazi emberi sorsokkal. Ebben az iskolában váltogatják egymást az igazgató(nő)k, küzdenek a hatalomért és a külső hatalmakkal. Az idősíkok abszurd kezelését, egymásra csúsztatását Pintér már kipróbálta a Kaisers Tv, Ungarnban, az egyik legremekebb darabjában, s ennek nyomdokain haladva új, még tágabb perspektívák nyílnak most: Magyarország jelen idejű és történelmi tapasztalatait, ambícióit széles európai vagy világkontextusba helyezi, egy olyan országét, amely mindig más tenyeréből eszik, valakitől függ, hódol, benyal.”

Tompa Andrea kritikája a maga teljességében itt olvasható. Az ország, amely mindig más tenyeréből eszik, valakitől függ, hódol, benyal, a maga teljességében a Szkénében tekinthető meg a Pintér Béla Társulat produkciójában.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.