Finn Filmnapok

  • 2014. október 9.

Snoblesse

Jön a szerelem algoritmusa, az elvágyódó kamasz és Peter Franzén minden mennyiségben.
false

Mindig is sejtettük, hogy van élet a Kaurismäkikon és Renny Harlinen túl is fenn északon, és sejtéseink, ím, a Finn Filmnapokkal teljes bizonyossággá váltak. Az október 17. és 21. között zajló, immár negyedik alkalommal jelentkező eseményen bemutatkozik többek között A szerelem mérnökei című doku, melynek főszereplője, Atanas, a bolgár számítástechnikai mérnök, azt állítja: megértette és működteti a szerelem algoritmusát. Valóban léteznek egzakt tudományos szabályai a vonzalomnak, a szerelemnek és a szexnek? És ha igen, tényleg akarunk-e tudni róluk? – a válaszokat Tonislav Hristov dokumentumfilmje tartalmazza. A Betonéjszaka főhőse egy 14 éves fiatalember Helsinki betondzsungeléből, aki nem tudja magát megvédeni a körülötte történő eseményektől. A 70-es években, Lappföldön játszódó Sötét vizek felett című filmdráma igazi egyszemélyes vállalkozás – rendezte, a forgatókönyvet írta és az egyik főszerepet játssza: Peter Franzén. Mindeközben a fiatal Markus arról álmodik, hogy New York-i streetballsztár lesz, de ez már egy másik történet, a Korso című film sztorija.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.