| ||
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy oldal (a híres Páratlan) az Élet és Irodalomban, melynek legelején a rögvaló abszurditásából farigcsált heti rendszerességgel álmeséket Parti Nagy Lajos. Ezekből könyv is lett, nem is egy, hanem kettő. Az első 53 Fülkefor és vidéke – magyar mesék címmel jelent meg – mi (a teljes recenzió itt) ezt írtuk róla: „Parti Nagy Lajos egészséges művész. Művészetének egyik alapvető gesztusa a nevetés tisztító viharába vetett hit, hogy hozzá nem illő pátosszal szóljak. Új könyvében az Orbán-szisztéma alapító mítoszait rántja le a sárba, de – és ez a könyv egyik legmeghökkentőbb tapasztalata – ez nem mocskolja be a mítoszok hordozóit; a röhögés katartikus, azaz megtisztító hatású. Orbán and Co. nem lesznek szebb, nemesebb emberek és politikusok, de – emberek lesznek a mesékben.” A magyar mesék – mert nagy igény mutatkozott erre – színpadra költöztek. Mondani Parti Nagy Lajos mondja őket, miközben Dés László egy szoprán szaxofonnal valahol a közelben improvizál.
