Gödör Klubszilveszter

  • 2013. december 22.

Snoblesse

Pécsi, csehszlovák és New Orleans-i hangulatok a Gödörben.
false

Már nem kell sokat aludni, és összeáll a nemrég örök időkre felbomlott Kispál és a Borz, ami teljesen természetes fejlemény rockkörökben, hiszen mi más is lehetne a felbomlások egyetlen oka, mint egy későbbi, újbóli összeállás. Enyhítendő a várakozás okozta feszültséget (2014, Fishing on Orfű, nulladik nap), a legjobb, amit tehetünk, hogy Kiscsillagra járunk – remek alkalom például a Gödör Klub szilveszteri bulija, ahol Lovasi András és kisegyüttese mellett a Satöbbi, valamint az önmagukat cseszkó gazdaságos skazenekarként definiáló Super Starsky és a csehszlovák életérzéstől idegen, ám a New Orleans-it nagyon is jól nyomó Jambalaya hallható.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.