A Gossip Arkansasból a nyugati partra (a Washington állambéli Olympiába – figyelem: itt írta Kurt Cobain a Nevermindot!) emigrált punkok szabadidő-zenekaraként alakult még 1999-ben – mindig is hárman voltak, s már vagy tíz éve a mostani leányság-legénység tolja az ipart. Ebből még simán kinézhetett volna nekik egy szűk körű törzsközönség által látogatott klubkoncertek sorozatára felfűzhető, decens karrier, de nem: a Gossip legkésőbb a 2006-os Standing In The Way Of Control lemezzel (meg részben az azonos című slágerrel) végképp befutott. Azóta nagy fesztiválok headlinerei, albumaikat pedig zabálja a publikum – a friss A Joyful Noise-t még emésztgeti a kritika, de a trió játszani fogja annak számait is, ezerrel. A titok márpedig nem is titok: egyfajta rendkívül hangulatos, kiszámítottan-kifundáltan nyers (poszt)-punk-indie-tánczenét nyomnak látszólag szikáran hangszerelve, jó hangosan előadva (már a 2009-es Music For Men albumuk is úgy ordít, mint a sakál!). S hogy a lényegre térjünk, adott a feladatra termett frontember is, tűzről pattant énekesnőjük, Beth Ditto személyében, aki szinte egymaga eladja a produkciót. Erős soulhatást mutató vokális produkció, intenzív színpadi jelenlét és büszkén vállalt korpulens alkat – ha ehhez még hozzáadjuk a harcos punk attitűdből, leszbikus aktivizmusból és XXL divatidolságból felépített markáns imázsát, máris érthetővé válik, miért oly nehéz szabadulni Ditto és a Gossip hatásától. A szűk körű amerikai kombó remélhetőleg alaposan megdolgoztatja majd a lábakat s egyéb szerveket, Ditto kisasszony pedig szenvedélyes táncot lejt a színpadon (hahó: az egyetlen rock and roll sztár, aki kisgyerekként evett mókust is!).
