Heidrik & Kristóf Norbert – koncert

  • 2012. szeptember 12.

Snoblesse

Beköszön a popba az ősz: északi komorság & hazai melankólia a Toldi Klubban.


Emberi számítás szerint még sokáig a hal lesz a Feröer szigetek legerősebb exportcikke, de nagyon jön föl a popzene is. A 49 ezer feröeri közül egy lakosról például bizton állítható, hogy nagy nemzetközi kereslet mutatkozik popzenei tevékenysége iránt; az illetőt Heidrik A Heygumnak hívják, a műfajt pedig, amiben utazik, kamarapopnak. Heidrik a skandináv pop búskomor vonulatát erősíti, azaz haladó hagyományokat folytat: komor és borongós ütemeivel népes és illusztris társaságba nyert felvételt. Az est magyar szereplője a Feröer szigeteknél jóval nagyobb lélekszámú Miskolcon született, de Budapesten alkot: Kristóf Norbert dalszerző-gitáros-énekes melankolikus produkciójával járul hozzá a kollektív borzongáshoz.

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.