Hey, June! 30Y: Szentimentálé

  • 2013. június 12.

Snoblesse

Vége a vadulásnak, vége a turnénak: Szentimentálé a Müpában.
false

„A zenekar szentimentális dalait afféle árnyékprogramként játsszuk lassan tíz éve, és csak gyűlnek, gyűlnek bele a dalok, mint egy szatyorba. Készültek ugyan koncertfelvételek az évek során, de azt hiszem, most álltak össze, szóval ideje összerendezni és rögzíteni őket azokkal a zenészbarátainkkal, akik közreműködnek bennük” – nyilatkozta a Narancsnak Beck Zoltán a Szentimentálé című lemezük előkészületeiről (a teljes interjú itt), s azóta a szentimentális dalszatyorból valóban lemez lett, s a lemezhez valóban film is készült (Lévai Balázs rendezésében). A kísérletező kedvű zenekar azonban nem hagyta ennyiben a dolgot, a lemezhez rendelt turnén komolyzenészekkel vette körül magát, és vizuális elemekkel támogatta meg a szentimentális hangzást – a Szentimentálé-turné ezúttal a Művészetek Palotájában mutatja meg, mit tud képben és zenében.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.